A főváros egyik legnyüzsgőbb csomópontjában, a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében állt szolgálatba az első villanyrendőr. Az akkori sajtó figyelemmel kísérte az eseményt, sőt, a későbbiekben is rendszeresen beszámolt a fejlesztésekről. A készülék telepítésének az előzménye, hogy Európában, 1920-ban a londoni Piccadillyn szerelték fel az első forgalomirányító fényjelző készüléket. Berlin 1924-ben követte a példát, a Potsdamer Platzon kezdett működni a rendőrlámpa.

Ezt követte két évvel Budapest. Az országban az első villanyrendőrt – kísérleti jelleggel – 1926. december 23-án helyezték üzembe Budapesten, a mai Blaha Lujza téren. Állt a Nemzeti Színház, akkor nyitott a Corvin Áruház, létezett az EMKE kávéház, ráadásul nem csak a Nagykörúton, hanem a Rákóczi úton is közlekedett villamos. Itt helyezték tehát üzembe a mind a négy iránynak jelzést adó villanyrendőrt, ami a kereszteződés közepén, dróton függött. Az egyetlen világítótest által megvilágított piros, sárga és zöld jelzéseket az alatta, dobogón álló rendőr a szerkezetből lelógó hosszú rúd forgatásával váltogatta.

A sajtó helyszíni tudósításokban írt az eseményről. A „Magyarország” című lap például kiemelte, hogy „főkapitány ma falragaszokon közli a főváros közönségével azt a rendeletet, amelyben részletesen szabályozza a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésében lebonyolódó forgalmat szabályozó villamosjelzőkészüléknek kezelési módját.” Azt sem felejti el megemlíteni a lap, hogy a közönség vicceket gyárt a villanyrendőrről, és a járdán nagy csoportokban gyülekezve akadályozza a forgalmat, nézik a villanyrendőr működését.

A „Nemzeti Sport” tudósítója vitriolba mártotta a tollát, amikor az első napról írt. De innen lehetett megtudni, hogy csengettyű is volt, ami mindig jelezte, hogy változni fog a lámpa színe. Az esti fényben pedig még emelte is a karácsonyi hangulatot a piros, sárga, zöld fény villódzása „békebeli karácsonyesti hangulatot varázsolt a pesti aszfalt csatornagőztől illatos arcára”. Az újságok később is figyelemmel kísérték a villanyrendőrök sorsát.

1927. februárjában szintén a „Magyarország” írt arról, hogy Budapesten nem a Párizsban, Berlinben vagy Londonban bevált lámpák modelljei után készítették a villanyrendőröket, a fővárosnak ugyanis speciális lámpára volt szüksége. „Speciális lámpára, ami hetenként kétszer vagy háromszor halálos biztonsággal elromlik”. 1927. május 19-én írt az „Est” arról, hogy előző nap nagy áramszünet volt Budapesten. Az „ötnegyedórán” át tartó sötétségről írt tudósításban elsőként említették, hogy csődöt mondott a Rákóczi úti villanyrendőr. „Egy darabig még forgathatta jobbra-balra a rudat a rendőr, de hiába volt minden, nem világított se a zöld, se a piros, se a sárga fény. Képzelhető, milyen zavar keletkezett ebből. Végül is visszatértek a régi rendszerre; a karlendítő forgalomszabályozásra.”

Aztán jött a következő villanyrendőr, amelyet szintén a Nagykörúton helyeztek üzembe, de az Üllői úti kereszteződésnél. 1927. július 12-én írt erről a „8 Órai Újság”, egyben fel is tette a kérdést, hogy „Miért nem a Kálvin téren, a Baross téren, a Nyugatinál vagy a Gellért téren állították fel a második jelzőlámpát, ahol sokkal nagyobb a forgalom?”. Majd jött a meglepetés, három nappal később, július 15-én a „Friss Újság” már arról írt, hogy az Üllői útról elvitték az Oktogonhoz az új villanyrendőrt. Két napig tartott, míg a környék lakossága beleszokott az új rendbe. Aztán reggel meglepetten tapasztalták, hogy eltűnt a kereszteződésből a lámpa – írta a „Friss Újság”.

Az „Esti Kurir” augusztus 6-án már arról számolt be, hogy Budapest autóforgalma folyamatosan szaporodik, körülbelül 11 ezer autó fut a fővárosi utakon, és 18 ezer sofőr számára állított ki jogosítványt a közlekedési rendőrség. A „Pesti Napló” szeptember elején arról írt, hogy „A villanyrendőr-háborúság miatt szakértő vizsgálta felül az oktogontéri villamos jelzőlámpát”. A háborúság oka, hogy a Blaha Lujza térnél lévő, illetve az Oktogonnál lévő jelzőlámpát két külön gyár készítette. Az egyiket a Telefongyár, míg a másikat Bartkó János gyáros. Természetesen szabadalmi vita miatt volt a helyszíni szemle.

1928. január 15-én viszont már arról írt a „Népszava”, hogy 14 újabb jelzőlámpát helyeznek forgalomba a fővárosban „A mindinkább sűrűsödő utcai közlekedés rendjének biztosítására, a forgalmasabb útkeresztezéseknél.” A beszámolóból még azt is megtudhatjuk, hogy „rövidesen villanyrendőr kerül a Kossuth Lajos utca és Múzeum körút sarkára is, de előbb a villamosvágányzatot fogják ezen a helyen átfektetni. A gyalogosok közlekedésének biztosítására a forgalmasabb pontokon újabb járdaszigeteket is építtet a főváros.”

Aztán a közlekedési lámpák bővítése és fejlesztése folytatódott, hamarosan áttértek a távvezérlésű lámpákra, amelyek jelzési sorrendje piros-sárga-zöld volt. 1938-ban elkészült az első oszlopra szerelt berendezés a Szent István körúton, a jelzőlámpás csomópontok száma 1940-ben már elérte a 40-et. A közlekedési lámpákat először 1943-ban, a Szent István körúton hangolták össze. A forgalom irányítását azonban még a második világháború után is évtizedeken át kézzel, irányítótornyokból végezték. Az első vidéki jelzőlámpát 1959-ben Miskolcon helyezték üzembe, az első automatizált lámparendszert pedig 1965-ben telepítették Budapesten.

Fotók, forrás: Arcanum digitális tudománytár, Fortepan