Három iskolánál alakítottak ki úgynevezett „sulizónákat” a fővárosban. Ha jól működik a megoldás, akkor több helyszínen is alkalmazzák a most próbaidejüket töltő megoldásokat.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindította a Sulizóna Programot, amelyen a Budapest Közúttal, a MOME Innovációs Központjával és a helyi önkormányzatokkal közösen dolgoznak. Az elképzelés lényege, hogy a kiválasztott iskolák környékén forgalmi beavatkozásokkal, a parkolás rendezésével, új felfestésekkel és figyelemfelhívó eszközökkel tegyék biztonságosabbá a diákok mindennapjait és rendezettebbé a környezetet.
Az tanév kezdetre a IV. kerületi Megyeri úti Általános Iskolánál, az Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolánál, és a XVII. kerületi Újlak utcai Kéttannyelvű Általános Iskola környékén alkalmazták először a kitalált módszereket. A programban résztvevő iskolák bejárata előtt a forgalomtól védett területeket alakítottak ki, ahol a gyerekek nagyobb biztonságban tudják megközelíteni az iskolák bejáratát. A MOME Innovációs Központ által tervezett színes, figyelemfelhívó táblák és felfestések jelzik a Sulizóna határát.
A forgalomcsillapítás érdekében helyszíntől függően egyirányúsították az iskola utcáját, illetve virágládákat helyeztek ki akadályozandó a gépjárműközlekedést, illetve minden részvevő iskola környezetében „Puszi és Pá” parkolóhelyeket alakítottak ki, hogy a kocsival érkezők rendezett körülmények között tudjanak arra a rövid időre megállni, amíg a diákok ki- illetve beszállnak az autókba. Ezeket a várakozóhelyeket K+R táblák jelzik, reggel 7:00 és 9:00 kifejezetten ezt a funkciót töltik be. Ezeken az időszakokon kívül viszont a „Puszi és Pá” helyek hagyományos parkolóként használhatók.
A jelenlegi helyszínek tesztidőszaknak is tekinthetők, a BKK tudásmegosztással és koordinációval támogatja újabb Sulizónák kialakítását, amennyiben az önkormányzatok jelzik csatlakozási és támogatási szándékukat.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten
A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.