2024.08.18, 11:01
Alternatív-hajtás rekord

Hétmillió kilométer a német fővárosban, hidrogénnel.

Nem egészen két év alatt több mint 550 ezren vették igénybe a H2 Moves Berlin kísérleti projekt utazási szolgáltatásait. A csapat Toyota Mirai flottával rendelkezik, és a Toyota németországi importőre valamint számos  iparági résztvevő (az Anglo American bányatársaság, a SafeDriver csoport, az Uber) támogatja. A működésükből még hátravan még három hónap. A H2 Moves Berlin 2022 novemberében, ötven autóval kezdett, jelenleg nyolcvan hidrogénüzemanyag-cellás kocsit működtetnek, és bár a kísérlet a kifutó szakaszába érkezett, további 35-40 Mirait állítanak még szolgálatba.

A működés első tíz hónapjában mintegy százezer utas vette igénybe a szolgáltatást, és összesen egymillió kilométert utaztak Berlin utcáin, károsanyag-kibocsátás nélkül. A következő tizenegy hónapban felpörögtek az események, tavaly szeptember óta hatmillió további (összesen csaknem hétmillió) kilométert futottak az első és második generációs hidrogénes Toyoták, az utasok számra meghaladta az 550 ezret. Az utasok zömében okostelefonos alkalmazással rendeltek taxizást, de vállaltak rendezvény-kiszolgálást is: a Berlinale filmfesztiváltól kezdve a GreenTech fesztiválon át a szövetségi sajtóbálig.

A Toyota Mirai tüzelőanyag-cellája a fedélzeti tartályokban tárolt hidrogénből állít elő elektromos energiát, amivel a 130 kW/182 LE teljesítményű villanymotort hajtja. A Mirai hatótávolsága 650 kilométer, a teljes feltöltési ideje átlag öt perc.

Verseny fiatal sofőröknek

A Magyar Autóklub (MAK) és a Ford idén augusztusban is megrendezte a nemzetközi Best Young Driver verseny országos döntőjét.

...
2024.09.13. 06:39

Verseny fiatal sofőröknek

A Magyar Autóklub (MAK) és a Ford idén augusztusban is megrendezte a nemzetközi Best Young Driver verseny országos döntőjét.

Ki-, merre jár e-rollerrel?

A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint Magyarországon több mint 100 ezer e-rollert használnak az emberek.

...
2024.09.05. 13:05

Ki-, merre jár e-rollerrel?

A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint Magyarországon több mint 100 ezer e-rollert használnak az emberek.

Golyóálló konfekció-Toyoták

Brazíliában védett, golyóálló kivitelben nem csak luxusautók kérhetőek. A leggyakoribb Toyoták is lehetnek páncélozottak.

...
2024.09.04. 07:37

Golyóálló konfekció-Toyoták

Brazíliában védett, golyóálló kivitelben nem csak luxusautók kérhetőek. A leggyakoribb Toyoták is lehetnek páncélozottak.

Különleges különdíjasok

A „Közlekedik a család” vetélkedő díjátadóján kiosztottak különdíjakat is. A négy különdíjas kiválasztott között volt 8 és 10 éves kisiskolás is.

...
2024.09.01. 08:53

Különleges különdíjasok

A „Közlekedik a család” vetélkedő díjátadóján kiosztottak különdíjakat is. A négy különdíjas kiválasztott között volt 8 és 10 éves kisiskolás is.

Veszélyek az iskolába vezető úton

Az osztrák autóklub (ÖAMTC) egy speciális, szemmozgás-követő okosszemüveggel végzett vizsgálatot.

...
2024.08.30. 08:48

Veszélyek az iskolába vezető úton

Az osztrák autóklub (ÖAMTC) egy speciális, szemmozgás-követő okosszemüveggel végzett vizsgálatot.

A győzelemig vezető út

Az idei győztesek 8 éve kezdték a versenyzést, akkor az országos döntőn 11. helyezést értek.

...
2024.08.29. 17:12

A győzelemig vezető út

Az idei győztesek 8 éve kezdték a versenyzést, akkor az országos döntőn 11. helyezést értek.

Így nyerték meg a Skodát

A 13. „Közlekedik a család” versenyt idén a Fejér vármegyei Kővári család nyerte. A győzelemmel a főnyeremény autót is átvehették.

...
2024.08.27. 12:53

Így nyerték meg a Skodát

A 13. „Közlekedik a család” versenyt idén a Fejér vármegyei Kővári család nyerte. A győzelemmel a főnyeremény autót is átvehették.

Ikarus-rajongóknak ajánlott!

Budapesten a hétvégén folytatódik az Ikarus MiniFeszt az Északi Járműjavítóban.

...
2024.08.24. 08:41

Ikarus-rajongóknak ajánlott!

Budapesten a hétvégén folytatódik az Ikarus MiniFeszt az Északi Járműjavítóban.