Vélhetően nem gondolta az ittas vezetésen ért sofőr, hogy ha pár órával az eset után újra autóba ül, és újra részegen, akkor újra elkapják.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 66 éves érsekvadkerti férfival szemben, akit a rendőrök ittas vezetésen kaptak, majd szabadon bocsátását követően, néhány óra elteltével újra ittas állapotban vezetett. A vád szerint a férfi 2021. november 13-án, 22 órakor Balassagyarmaton ittasan vezette autóját, amikor a rendőrök tetten érték. Előállították a rendőrkapitányságra, ahol a légalkoholmérő vizsgálat eredménye igazolta az ittasságát, ezért vezetői engedélyét elvették, majd 23 órakor szabadon bocsátották.
A férfi másnap hajnali 2 óra körül – immár jogosítvány nélkül – újra a volán mögé ült, de Balassagyarmat belvárosában ismét fennakadt a rendőri ellenőrzésen. A Balassagyarmati Járási Ügyészség – mivel az elkövető a két cselekménye között nem józanodott ki – egy rendbeli ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, amelyben indítványozta, hogy a bíróság ítélje pénzbüntetésre és tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Azt, hogy kétszer is vezetett, a bíróságnak nyomatékos súlyosító körülményként kell értékelnie, ráadásul szabálysértési eljárás is indult a férfi ellen, mivel a második alkalommal jogosítvány nélkül vezetett.
Rekordszámban baleseteztek e-rollerrel gyerekek
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.

Rekordszámban baleseteztek e-rollerrel gyerekek
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.
Nőtt a vadelütések gyakorisága
Évente több mint 7 ezer nagyvadat ütnek el Magyarországon.

Nőtt a vadelütések gyakorisága
Évente több mint 7 ezer nagyvadat ütnek el Magyarországon.
Segítség az „úrvezetői” jogosítvány megszerzéséhez
Új funkciókkal bővül a KRESZ digitális tananyaga, amely a „B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges.

Segítség az „úrvezetői” jogosítvány megszerzéséhez
Új funkciókkal bővül a KRESZ digitális tananyaga, amely a „B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges.
Halálesettel végződött az ittas vezetés
Kamionnal ütközött az ittas sofőr, akinek a biztonsági övet nem csatoló utasa a balesetben az életét vesztette.

Halálesettel végződött az ittas vezetés
Kamionnal ütközött az ittas sofőr, akinek a biztonsági övet nem csatoló utasa a balesetben az életét vesztette.
Fővárosi terelések
Útlezárások lesznek Budapesten szombaton és vasárnapi futóverseny miatt.

Fővárosi terelések
Útlezárások lesznek Budapesten szombaton és vasárnapi futóverseny miatt.
Elsősorban a tranzitútvonalakon ellenőriztek
Magyar és a román rendőrök közös ellenőrzéseket tartottak Pest vármegyében.

Elsősorban a tranzitútvonalakon ellenőriztek
Magyar és a román rendőrök közös ellenőrzéseket tartottak Pest vármegyében.
Gyengén erősebb augusztus az újautóeladásban
A Carinfo adatai alapján a tavalyinál több új kocsi fogyott augusztusban, viszont a júliusi értéket erősen alulmúlja a nyaralós hónap eredménye.

Gyengén erősebb augusztus az újautóeladásban
A Carinfo adatai alapján a tavalyinál több új kocsi fogyott augusztusban, viszont a júliusi értéket erősen alulmúlja a nyaralós hónap eredménye.
Kedvezmények az M1-esen ingázóknak
Az M1-es autópálya hamarosan induló felújítása idején az érintett szakaszon közlekedőknek autópályadíj-kedvezménnyel kompenzál a kormányzat.

Kedvezmények az M1-esen ingázóknak
Az M1-es autópálya hamarosan induló felújítása idején az érintett szakaszon közlekedőknek autópályadíj-kedvezménnyel kompenzál a kormányzat.