Bioüzemanyag-termelést indított el a százhalombattai Dunai Finomítóban a Mol.
A Mol-csoport bioüzemanyag-felhasználóként az elmúlt évben több mint 500 ezer tonna bioüzemanyagot (bioetanolt és biodízelt) vásárolt bekeverésre. Az új beruházással elkezdtek biodízelt gyártani a Mol-csoporton belül, aminek kettős előnye van; fenntarthatóbb üzemanyagot állítanak elő, a hulladék újrafeldolgozásával pedig segítik a körforgásos gazdaságot – fejtette ki a közleményben Szabó Gabriel, a Mol-csoport feldolgozás és kereskedelem üzletágának (Downstream) ügyvezető igazgatója. A Mol nemrégiben 2030-ig több mint 100 ezer tonna bioüzemanyag előállítását tervezik.
A Dunai Finomítóban a bioalapanyag-feldolgozó eljárás során növényolajat, használt sütőolajat és állati zsiradékot is használhatnak. A kőolaj és a bioalapanyag közös feldolgozásával a gyártott gázolaj részben megújuló lesz, miközben a minősége nem változik a kőolaj alapú dízelhez képest. Így megoldható további biodízel komponens bekeverése a dízel szabványban meghatározott maximális 7 térfogat-százalék mértékig, tehát az eljárás lehetővé teszi a gázolaj biorészarányának növelését.
A gyártás a Pannon Egyetem kutatási eredményein alapul: a Mol 2012-ben kezdte meg a kutatás-fejlesztési munkát, amelynek során meghatározták a feldolgozható alapanyagok típusait és minőségi elvárásait, majd a 2018-ban indult beruházás során kialakították az új bioalapanyagok fogadásához, tárolásához és feldolgozásához szükséges infrastruktúrát. Az új eljárás próbaüzeme tavaly márciusban kezdődött. A gyártott biokomponens szén-dioxid-megtakarítása jelentősen jobb, mint más, hasonló alapanyagból készülő egyéb bioüzemanyagoké. A fejlesztés évente 200 ezer tonnával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, annyival, mintha egy Debrecen méretű város csak napenergiát használna fűtésre. A továbbiakban céljuk, hogy a fokozatosan növeljék a hulladék és melléktermék típusú alapanyagok körét, tovább csökkentve ezzel üzemanyagok szén-dioxid lábnyomát.
Autós rendezvény Debrecenben
Debrecen Drive: minden, ami gurul, ott lesz a Nagyerdőben!
Autós rendezvény Debrecenben
Debrecen Drive: minden, ami gurul, ott lesz a Nagyerdőben!
A legfurább német sebességkorlátozás
Egyik irányban 70-nel, másik irányban 50-nel lehet haladni egy német főúton.
A legfurább német sebességkorlátozás
Egyik irányban 70-nel, másik irányban 50-nel lehet haladni egy német főúton.
Aki focit nézne élőben
Június 15-én lép pályára a magyar labdarúgó válogatott Kölnben, az Európa-bajnokságon.
Aki focit nézne élőben
Június 15-én lép pályára a magyar labdarúgó válogatott Kölnben, az Európa-bajnokságon.
Nosztalgiázás Budapesten
Májustól októberig minden hétvégén hangulatos tömegközlekedési nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten.
Nosztalgiázás Budapesten
Májustól októberig minden hétvégén hangulatos tömegközlekedési nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten.
Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!
„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.
Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!
„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.
Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén
5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.
Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén
5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.
Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon
A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!
Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon
A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!
Az idei kedvenc kerékpárút
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.
Az idei kedvenc kerékpárút
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.