2020.03.12, 11:46
Higiénia az autóban

A fertőzésveszély csökkentéséért az autóban is tehetünk. Nem kell hozzá túl sok energia, idő vagy pénz se, csupán néhány nedves törlőkendő.

Aki szeret autót takarítani, vagy éppen ez a munkája, az mesélhet róla, hogy milyen mennyiségű kosz rakódik le már rövid használati időn belül is az autóban a kéz által leginkább érintett felületeken, elsődlegesen a kormányon, a váltógombon, vagy épp (ha van) a kézifékkaron. Természetesen ez nem véletlen, egyrészt a kezünkkel is visszük fel a koszt, másrészt a tenyér, a kéz izzadságával nedvesítjük ezeket a felületeket, amelybe bele is ragad a piszok.

Az autó utastere meglehetősen poros tér, bár a pollenszűrők alkalmazásával (ha rendesen cserélik őket a tulajdonosok) már sokat javult a helyzet. Viszont a mikroméretű szálló port a pollenszűrő nem tudja kizárni, ez a kocsiba jut, és ott egy része lerakódik, láthatjuk ezt kosz formájában a műszerfal hátán, felveszik a kárpitok, illetve láthatjuk a szélvédő belső felületén, amelyen az oda lecsapódó pára nedves felülete fogja meg, és a zsíros szennyeződéssel képez opálos koszréteget.

A kormányok koszgyűjtő jellegét segíti azok viszonylag porózus anyaga, legyen szó akár műanyag, akár bőrbevonatú kormányról. Hogy ezek fogása biztos legyen, az anyaguk puha, a felületük a lehetőség szerint nem sima (ellentétben a régi, az ötvenes-hatvanas években használt bakelit kormányokkal), így a finom anyagmintázatba beül a kosz. Igaz ez a váltógombokra és kézifékkarokra is.

Auto Takaritas Napi 1
Pár perc alatt végigtörölhetők a kocsi kezelőszervei

Az ilyen jellegű zsíros koszréteg bizony jó táptalaja lehet a baktériumoknak, és pihenőhelye a vírusoknak. Innentől már érthető, hogy miért írtuk, hogy az autóban is tehetünk a fertőzésveszély csökkentéséért. Próbálják ki, hogy akár egy nedves tisztítókendővel, vagy mosószeres viledával mennyi kosz jön le a kormányról! Nagyon sok. Érdemes hát amúgy is rendszeresen tisztítani, de a jelen helyzetben javasoljuk a napi áttörlést, mikor lerakjuk aznapra az autót.

Auto Takaritas Napi 4
5 napja töröltem át, a fővárosban lakom, irodai munkát végzem, nem tartom magam különösen hanyag, vagy ápolatlan embernek. Mégis ennyi kosz jött le a napi használatban 50-120 km-t futó autóm kormányáról

A törléshez kaphatóak egyszer használatos autóbelső ápoló kendők, ezek is szépen eltávolítják a koszt. Vagy egyszerű kéztörlő kendő is használható erre a célra. Én személy szerint az autóápolókendő használatát részesítem előnyben, bevált, leszedi a koszt és nem lesz csúszós a kormány (vagy a váltógomb, a kézifékkar): mert a csúszósságot kerülni kell, balesetveszélyes, és a kéztörlőkben lehetnek bőrápoló anyagok, amelyek rendszerint csúszós felületet képeznek. Az ilyen kendők előnye, hogy a használatuk nem kíván sok figyelmet, a tasakjuk elfér a kesztyűtartóban, térképzsebben, kéznél lehet bármikor.

Auto Takaritas Napi 7
Remélem nem reklám, letakartam a gyártót. Ilyen kendőkre gondolok

Természetesen szóba jöhetnek a fertőtlenítőkendők is, ezek használata előtt azonban érdemes próbát tenni valamely kevésbé látható felületen, mert a hatóanyaguk kikezdheti a törölt felületet, főképp rendszeres használat esetén. A kifejezetten autóbelső ápolásra-tisztításra szánt kendőt használva ilyen a legritkább esetben fordul elő.

Vegyük ezt is komolyan, hiszen napközben rengeteg olyan felületet érintünk, amelyet sokan mások is, tehát nem elkerülhető, hogy a kézre kerüljenek esetlegesen kórokozók, amit átvihetünk a kocsink kormányára. Így a rendszeres napvégi tisztítással, ha nem is a legjelentősebb fertőzésforrást, hanem csak egy kisebb lehetőséget, de kizárhatunk.

Auto Takaritas Napi 5
Kilincsek, kapcsolók is letörölhetők

Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok

Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?

...
2026.08.29. 10:24

Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok

Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?

Mire figyeljünk zivatarban vezetve?

Nagy esőben, erős szélben, zivatar esetén is biztosan kell tudni uralni az autót, tisztában lenni a forgalmi helyzettel és a jó helyzetmegoldásokkal. Ha nem megy, jobb félreállva kivárni a vihar végét.

...
2026.08.22. 08:25

A legjobb kutyaszállítók

Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.

...
2026.08.16. 06:15

A legjobb kutyaszállítók

Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.

Megelőzhető lerobbanások

Az alkatrészek gyártói meghatározzák az élettartamokat, így ismerhető a csereperiódus. Mégis az esetek többségében csak a lerobbanáskor cserélik a hibát okozó alkatrészt az autóban.

...
2026.08.12. 11:20

Mi a jó követési távolság?

Európa több országában a „két másodperces szabály” szolgál alapul a biztonságos követési távolság meghatározására.

...
2026.08.09. 07:15

Mi a jó követési távolság?

Európa több országában a „két másodperces szabály” szolgál alapul a biztonságos követési távolság meghatározására.

Hamarosan udvarolnak a szarvasok is

November közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon számítani kell a szarvasok megjelenésére az úttesten.

...
2026.08.04. 07:43

Hamarosan udvarolnak a szarvasok is

November közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon számítani kell a szarvasok megjelenésére az úttesten.

Így használd jól a légkondit!

Autóban is könnyű túlzásba vinni a légkondicionáló használatát. Holott a komfortérzet jelentős csökkenése nélkül is elkerülhetők a megfázásszerű, illetve a száraz levegő okozta kellemetlen tünetek. Sőt az üzemanyag fogyasztásnak sem kell az egekbe ugrania.

...
2026.07.31. 08:20

Megnőtt a vadveszély az utakon

Július végén indul az őzek párzási időszaka. Ez az autózás szempontjából azt jelenti, hogy gyakran megjelennek az állatok az utak mentén, vagy az utakon, főképp erdős-bozótos-cserjés területen. Az állatok veszélyérzete ilyenkor csökken, miként figyelmük is, könnyen kerülhetnek az autók elé.

...
2026.07.21. 08:34