Köztudott, hogy hazánkban népes szarvas populáció él és a szarvas állomány minősége is kiváló. A szarvasok sajátossága, hogy nem csak az erőkben élnek és mozognak, hanem időnként a közúton haladók útját is keresztezik, amely komoly baleseti kockázatot jelenthet. Nem véletlen, hogy rendkívül sok helyen figyelmezteti a közutakon közlekedőket „Vadveszély” jelzőtábla.

Õsszel különösen nagy a szarvasok elütésének veszélye. Ez abból adódik, hogy szeptembertől november közepéig tart a „szarvasok násza” a szaknyelven barcogásnak nevezett üzekedési időszak. Ilyenkor szarvasokkal lakott területen kívül szinte bárhol találkozhatunk. A bikák bőgési időszakában az állatok jóval aktívabbak, alapvető óvatosság, veszélyérzet és körültekintés nélkül szaladhatnak ki az úttestre. A veszélyt tovább fokozza, hogy a szarvasok többsége családi kötelékben, vagy kisebb csapatokban mozog, így igen nagy a valószínűsége annak, hogy a vadállatok nem magányosan jelennek meg az utakon.

A szarvas elütések következményei súlyosak lehetnek, hiszen ilyenkor általában nem csak a vadállat sérül meg, hanem a baleset a közlekedőkre, a járművezetőkre és utasaikra nézve is komoly veszélyekkel járhat. Évente többször hallhatunk olyan vadelütésekről, melyek személyi sérüléssel, vagy ritkábban emberi tragédiával végződnek. Ennek oka egyrészt, hogy az elütött vad a szélvédőt áttörve nagy erővel a gépjármű utasterébe csapódik, míg más esetekben a balesetet elkerülni szándékozó autós félre rántja a kormányt, s lehalad az úttestről, vagy összeütközik a szemből érkezővel (Néhány évvel ezelőtt Nógrád megyében egy autóbusz főútvonalon haladva egy gímszarvast ütött el, és a vezetőtérbe vágódó szarvas az autóbuszvezető halálát okozta).

Szarvasainkról

Két legjellemzőbb szarvasfajtánk: a gímszarvas és a dámvad.

A gímszarvas a legismertebb hazai szarvasféle, melyről érdemes tudni, hogy a legnagyobb szarvasfélék közé tartozik.  Marmagassága a 150 cm-t, testének tömege pedig a 300 kg-ot is elérheti. Legnagyobb számban a Dunántúlon, főleg annak déli megyéiben találhatók (Tolna, Somogy, Zala és Baranya megyékben), de kisebb populációban az ország más megyéiben is élnek. A szarvasbikák többnyire kis csapatokban, vagy egyedül mozognak, míg a tehenek inkább családi kötelékben élnek. A gímszarvas üzekedési időszaka szeptemberre és október elejére esik, különösen az alkonyati és az esti órák a veszélyesek a balesetek előfordulása szempontjából.

Másik elterjedt hazai szarvasfélénk, a dámvad kisebb termetű és tömegű vadon élő állat. Alapvetően családokban él, üzekedési időszakuk október elejétől november közepéig tart (egy hónappal később, mint a gímszarvas esetében).

Tanácsaink

Lakott területen kívüli utakon vadállatokkal elvileg bárhol és bármikor találkozhatunk. Különösen számolni kell vadállatok megjelenésére azokon az útszakaszokon, melyeket „Vadállatok” veszélyt jelző táblával jelölnek meg. Ezeket a táblákat ugyanis a közút kezelője a vadásztársaságokkal, vadgazdálkodási szakemberekkel egyeztetett útszakaszokon helyez el, ahol a vadak megjelenésének az átlagosnál is nagyobb a valószínűsége.

A vadbalesetek megelőzésével kapcsolatban a leginkább ajánlható módszer a figyelem, a fokozott óvatosság, s a csökkentett haladási sebesség. A motorkerékpárral közlekedők jóval védtelenebbek a gépjármű vezetőköz képest. Ezért részükről a vadveszélyes útszakaszokon még inkább indokolt a lassúbb és óvatosabb közlekedés, s nem tanácsos a megengedett felső sebességértéket kihasználni.

Időnként előfordulhat, hogy a vadvédő kerítés esetleges hiányosságai, folytonosság-szakadásai miatt az autópályákon, vagy közvetlenül azok mellett vadállatokat látunk. Ilyen esetben nem csak indokolt, hanem egyenesen „kötelező” a lassító fékezés még akkor is, ha közvetlen veszélyt még nem tapasztalunk. Az autópályára tévedt vadállatok ugyanis a kerítéstől nem tudnak a veszélyes zónából kihaladni, s így pánikszerűen a gépjárművek közé rohanhatnak.

Fontos tudni, hogy vadállat észlelése esetén a távolsági fényszóró alkalmazása kifejezetten hátrányos lehet, hiszen az úttesten lévő vad ilyen esetekben általában riadtan a fény felé fordul, megdermed, s nem tud időben kitérni az ütközés elől. A tapasztalatok szerint az óvatos közlekedés mellett a hangjelzés alkalmazása már nagyobb segítséget jelenthet, hiszen az állatok többsége megijed az erős kürt hallatán, s menekülni akar a közeledő zajforrás elől.

Hasznos, de ideiglenes eszköze lehet még a vadelütések elkerülésének az ultrahangos vadriasztó síp, melyet a járműre rögzíthetünk, s a menetszél működteti. Az egyszerűbb kivitelű műanyag változatok már olcsón hozzáférhetők, hátrányuk viszont, hogy egy-két autómosás után letörhetnek, vagy a ragasztási felület megkopása miatt az eszköz a járműről menet közben leesik.

Ha őszi hónapokban lakott területen kívül közlekedünk, készüljünk fel előre a vadon élő állatok által okozott veszélyhelyzetekre, s tegyünk meg mindent a balesetek megelőzéséért!