A párizsiak többsége a bérelhető elektromos rollerek betiltására szavazott a helyi népszavazáson.
Párizsban először tartottak úgynevezett „állampolgári voksolást”, amelyen az 1,3 millió választásra jogosult közül 103 ezren vonultak az urnákhoz szombaton és vasárnap, azaz a részvétel 7,46 százalékos volt. Venczel Katalin, az MTI párizsi tudósítójának beszámolója szerint a hétvégén Párizsban a bérelhető elektromos rollerek használatáról tartottak népszavazást, amelyen a szavazók csaknem 90 százaléka a betiltás mellett voksolt. Anne Hidalgo polgármester még a szavazás előtt elkötelezte magát arra, hogy „mindenképpen tiszteletben tartja a voksolás eredményét, bármi is legyen az”. A párizsi városvezető maga is a betiltás mellett kampányolt. A szolgáltatók jelezték, hogy a voksolás eredményének egyelőre „semmilyen közvetlen hatása nem lesz arra a havonta 400 ezer emberre”, akik a bérelhető elektromos rollerekkel közlekednek.
Az elektromos meghajtású rollerek négy évvel ezelőtt jelentek meg a francia utcákon: mintegy 2 millióan saját tulajdonú rollert használnak, több százezren pedig a bérelhető változatokkal közlekednek a nagyvárosokban. Párizsban mintegy 15 ezer ilyen roller áll rendelkezésre, amelyeket három szolgáltató (Lime, Tier és Dott) működtet. A szerződésük augusztus 31-én jár le, így szeptembertől Párizs lehet az első európai főváros, ahonnan teljesen kitiltják a bérelhető elektromos rollereket.
A francia televíziók rendszeresen beszámolnak a gyalogosok és a sokszor száguldó rollerezők közötti balesetekről, Párizsban pedig a bérelhető rollerek folyamatosan gondot okoznak az önkormányzatnak azzal, hogy az egységes szabályozás hiányában az emberek bárhol leteszik őket használat után. A francia kormány egyébként múlt szerdán a korábbi 12 évről 14 évre emelte az elektromos roller használatának alsó korhatárát, a motorkerékpárokhoz hasonlóan, és kötelezővé tette, hogy az elektromos rollereket féklámpával és irányjelzővel kell felszerelni. Az elektromos rollereken 2019 óta kizárólag egy ember közlekedhet, tilos velük a járdán haladni és parkolni. A szabálysértőket az eddigi 35 euró helyett ezentúl 135 euróra büntethetik a rendőrök. A sisak viselésének kötelezővé tételét egyelőre nem rendelte el a kormány, de a közlekedési minisztérium szerint napirenden van a kérdés.
Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.