2019.01.23, 11:04
Vigyázunk a gyalogosokra!

A sokéves tapasztalatok azt mutatják, hogy a téli időszak a gyalogosok közlekedésére kiemelt kockázatot jelent. Az elmúlt években leggyakrabban januárban vonultak ki a különböző hatóságok munkatársai olyan közúti baleset helyszínére, mely során az elütött gyalogos életét sajnos már nem lehetett megmenteni. Különösen az idősebb korosztály tagjai vannak ilyenkor veszélyeztetve, mint azt az elmúlt hét baleseti krónikái is igazolják.

A helyszíni adatok szerint Öttömös település lakott területén kívül, az 55. számú főút 36. km szelvényében január 15-én 06.44 órakor egy személygépkocsi vezetője járművével elütötte az úttesten gyalogosan áthaladni szándékozó 82 éves idős asszonyt, aki a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.

A másik baleset Debrecen lakott területén történt, január 17-én 12.30 óra körüli időben, amikor egy fiatal férfi az általa vezetett tehergépkocsival elütötte a neki jobbról, a járdáról az úttestre lépő 70 éves nő gyalogost. Az idős asszony a baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

Mindkét balesetben szakértők bevonásával kezdődött meg a vizsgálat, az eddigi információk szerint az elütéskor egyik gyalogos sem volt elsőbbségi helyzetben (ami nem feltétlen jelenti azt, hogy a jármű vezetőjét a baleset okozásában felelősség nem terheli). Minden közlekedőnek tudnia kell, hogy a gyalogosok a közúti közlekedés legvédtelenebb résztvevői, hiszen baleset bekövetkezése esetén – testük védtelensége miatt – sérülési, illetve halálozási kockázatuk jelentősen nagyobb más közúthasználókhoz képest.

A téli hónapokban sajnálatos módon megnövekszik a gyalogos elütések száma, ehhez a kedvezőtlenné váló közlekedési viszonyok is „asszisztálnak”. A balesetet ugyanakkor minden esetben emberi mulasztás, valamilyen szabályszegő magatartás okozza (még ha az gondatlan is), ami egyben azt jelenti, hogy ezek a többnyire súlyos kimenetelű balesetek figyelmes vezetéssel, szabálykövető magatartással, az emberi hibák kiküszöbölése által megelőzhetőek.

A gyalogos elütések többsége a járművezetők hibájára vezethetők vissza, míg a balesetek kisebb hányadánál – valamivel több mint egyharmadánál – a gyalogos szabályszegése áll annak hátterében.

A gyalogos elütések megelőzéséhez elengedhetetlenül fontos tudni azt, milyen okok is állnak azok hátterében. Télen a közúti közlekedést befolyásoló időjárási, látási és útviszonyok egyaránt kedvezőtlenül változnak. A gyalogos balesetek magas számához nagymértékben hozzájárul, hogy ilyenkor jóval nehezebb észlelni őket, mint más évszakokban. A rövidebb nappalok miatti sötétebb környezet, a csapadéktól csillogó útburkolat, a szemből érkező járművek fényszórói, valamint a csapadékos időben működő ablaktörlők is nehezebbé teszik a gyalogos jelenlétének észlelését. A szélvédők megtisztítása, folyamatos belső párátlanítása, valamint a fényszórók tisztán tartása különösen fontos ilyenkor

Tovább nehezíti a helyzetet, ha a gyalogosok nem feltűnő, a környezetből kirívó, hanem szürke, vagy sötét tónusú ruházatot viselnek (főleg az idős közlekedőkre jellemző a sötét ruházat), illetve ha lakott területen kívül haladva nem viselik a fényvisszaverő mellényt. A gyakoribb gyalogos elütésekhez hozzájárul az is, hogy a nedves, különösen a havas, jeges  útburkolaton a járművek fékútja – s ezáltal a féktávolság – megnő, és ez jelentősen növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát.

A balesetek jellemző oka a gyalogosok részéről, hogy szabálytalanul, körültekintés nélkül lépnek le az úttestre, míg a járművezetők részéről a figyelmetlenség, az elsőbbség meg nem adása a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken, valamint a szabálytalan kanyarodás vezet leggyakrabban balesethez.

Nem árt tudni, hogy kedvezőtlen időjárási körülmények között a gyalogosok általában nem elég körültekintőek és kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire, hiszen a hideg, csapadékos időben – érthető módon – mielőbb célhoz szeretnének érni. Ebből adódóan a járművezetők mindig fokozott figyelemmel és a sebesség csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, valamint azokat a helyeket, ahol fokozottan kell számolni gyalogosok megjelenésére.

A balesetben megsérült gyalogosokon belül kiemelkedik az idősebb korosztály aránya.  Az idős embereknek általában már a látásuk és hallásuk is rosszabb, nem képesek valós módon érzékelni a közeledő veszélyt, s ez számos baleset forrása lehet. Sokuknak az ízületi és végtagfájdalmak, valamint egyéb rendellenességek miatt lassúbb a mozgása, tovább tart áthaladni az úttest egyik oldaláról a másikra, ami azt is jelenti, hogy tovább tartózkodnak az úton, s tovább vannak a veszélynek kitéve. Sok esetben már a türelmetlenség is jellemzi az idősek közlekedését, egy idő elteltével ugyanis már nem képesek kivárni, amíg szabad lesz részükre az út, s váratlanul lépnek le az úttestre.

Ezért is nagyon fontos, hogy a járművezetők mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni az összességében kedvezőtlenebb közlekedési körülményekhez. A szabályok megtartásával, a sebesség csökkentésével, nagyobb követési távolság tartásával, továbbá városokban a párhuzamos közlekedésre vonatkozó előírások tiszteletben tartásával megelőzhetőek az erre az időszakra leginkább jellemző gyalogoselütések. Lassúbb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel meg lehet előzni az ilyen eseteket, még akkor is, ha a veszélyhelyzetet a gyalogos figyelmetlensége idézte elő.

Balesetmentes közlekedést kíván az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság!

„…hogy mindenki hazaérjen!”

Civilek vadászhatnak tilosban parkoló autókra

Svédországban egy alkalmazás segítségével fotót készítve a tilosban parkoló autókról lehet „feljelenteni” a szabálytalankodót. A gondolat nem új, az viszont igen, hogy ez esetben a feljelentő pénzt kap a tevékenységéért.

...
2024.04.18. 09:19

Civilek vadászhatnak tilosban parkoló autókra

Svédországban egy alkalmazás segítségével fotót készítve a tilosban parkoló autókról lehet „feljelenteni” a szabálytalankodót. A gondolat nem új, az viszont igen, hogy ez esetben a feljelentő pénzt kap a tevékenységéért.

Big data a napi autózásban

Egy modern autó 19 terabájtnyi adatot is termelhet működési óránként.

...
2024.04.17. 11:11

Big data a napi autózásban

Egy modern autó 19 terabájtnyi adatot is termelhet működési óránként.

Évente hány új úrvezető csatlakozik az autósok közösségéhez?

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en.

...
2024.04.16. 10:21

Évente hány új úrvezető csatlakozik az autósok közösségéhez?

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en.

Napfény, meleg, és motorkerékpárok!

Az ORFK-OBB támogatásával tartottak szezonnyitó rendezvényt a KTM Centrumban motorosok számára.

...
2024.04.15. 14:32

Napfény, meleg, és motorkerékpárok!

Az ORFK-OBB támogatásával tartottak szezonnyitó rendezvényt a KTM Centrumban motorosok számára.

Seprűvel a vihar ellen

A kínai ipar Európai térnyerése ellen tenne az EU, azonban a német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak.

...
2024.04.15. 13:14

Seprűvel a vihar ellen

A kínai ipar Európai térnyerése ellen tenne az EU, azonban a német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak.

Harcolnak a forgalom-ellenőrző kamerákkal

Többek között denevérdobozokkal próbálják eltakarni a forgalomellenőrző kamerákat az ellenzők Londonban, így tiltakozva a dugódíj ellen. Nem Batman áll a jelenség mögött!

...
2024.04.13. 14:37

Harcolnak a forgalom-ellenőrző kamerákkal

Többek között denevérdobozokkal próbálják eltakarni a forgalomellenőrző kamerákat az ellenzők Londonban, így tiltakozva a dugódíj ellen. Nem Batman áll a jelenség mögött!

Túl vannak az egymillión

A BMW egymilliónál több elektromos autót értékesített, ez a szegmens lett náluk a húzóágazat.

...
2024.04.12. 05:47

Túl vannak az egymillión

A BMW egymilliónál több elektromos autót értékesített, ez a szegmens lett náluk a húzóágazat.

Elektromos autóval mentik az elektromos autókat

Elektromos segélykocsi siet a lemerült akkus elektromos autókhoz Ausztráliában. Nagyok a távolságok, kevés a töltő.

...
2024.04.11. 10:19

Elektromos autóval mentik az elektromos autókat

Elektromos segélykocsi siet a lemerült akkus elektromos autókhoz Ausztráliában. Nagyok a távolságok, kevés a töltő.