Véget ért a XVII. Országos Közlekedésbiztonsági Polgárőr Verseny.
Az ORFK-OBB 2020-ban kérte fel először a Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottságot, hogy az Országos Közlekedésbiztonsági Polgárőr Versenyt megszervezze. Azonban két éve a verseny a járványhelyzet miatt elmaradt. 2021-ben ismét a Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottságé volt a feladat, hogy az országos döntőt lebonyolítsa. A verseny igazán színvonalas és izgalmas lett, nem csoda, hiszen a a Hungaroringen tartották. Akkor az Országos Polgárőrszövetség képviselője jelezte, hogy a következő 15 évben a szervezési jog pest megyéé lesz.
Így 2022-ben is ők szervezték meg a versenyt, színhelyként a Hungaroring Groupama Vezetéstechnikai Pályát választották. Az országos döntőn a 19 megyei polgárőrszövetség és a fővárosi polgárőrszövetség által delegált 2 fős csapatok mérték össze a tudásukat. Elméleti KRESZ tesztet töltöttek ki, számot adtak polgárőrismereteikről, majd vezetéstechnikai tudásukat mutathatták meg a speciális pályákon, továbbá helyt kellett állniuk egy intézkedéstaktikai ismereteket igénylő gyakorlati versenyfeladatban is.
A versenyen egyéni első három, a csapat első három helyezettek kaptak díjakat, valamint a legjobb elméleti feladatmegoldó – Saja Lőrinc István – vehetett át elismerést.

Csapat kategória:
- Csongrád-Csanád megye csapata
- Fejér megye csapata
- Budapest csapata
Egyéni kategória:
- Saja Lőrincz István (Csongrád-Csanád)
- ifj. Marekkel Tibor (Fejér)
- Szűcs Lajos János (Budapest)

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.