2026.01.26, 15:59
ÚTITÁRSAS

Improvizatív színi előadás a közlekedésbiztonságról.

Rendhagyó, professzionális, improvizáción alapuló színházi produkció helyszíne volt a kiskunmajsai Konecsni György Művelődési Központ. Itt rendezték január 22-én meg az „ÚTITÁRSAS – Humoros, improvizatív közúti túlélőkalauz elsősorban X generációsoknak” című közlekedésbiztonsági előadást, mely az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság megbízásából a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság és az Improvizuál Produkcióval együttműködésében valósulhatott meg. A mintegy másfél órás előadással a rendezők célja az volt, hogy a közúti közlekedés mindennapjaiban gyakran előforduló helyzeteket, fordulatokat és viselkedési mintákat színpadi keretek között, humoros formában, improvizatív elemeken keresztül mutassák be, miközben az előadás során érintett témák fontos baleset-megelőzési üzeneteket közvetítenek.

Az előadásban Ábel Anita, Grisnik Petra és Kovács Olivér színművészek keltettek életre olyan ismerős szituációkat, amelyekkel a mindennapok közlekedésében találkozni lehet, ide értve a figyelmetlenséget, a türelmetlenséget, a biztonsági öv használatának mellőzését, egyéb szabályszegéseket, vagy éppen a közlekedési konfliktusokból fakadó félreértéseket. A jelenetek alapjául valós közúti közlekedési események szolgáltak, ezáltal a nézők számára az egyes helyzetek többnyire ismerősek voltak, sőt, egyes szituációkban akár magukra is ismerhettek. A bemutatott szituációk és a mindennapi közlekedési “túlélőhelyzetek” oly módon jelentek meg a színpadon, hogy a nézők nem csak nevettek, mosolyogtak a látottakon, hanem el is gondolkoztak azok mély tartalmán.

A produkció szakmai és közönségkapcsolati irányítását Gönczi Dorka és Varga Zsolt moderátorok segítették, akik felvezették az egyes szituációkat, a jelenetek között reflektáltak a látottakra, valamint összekapcsolták a humoros színpadi történéseket a közúti közlekedésbiztonság alapelveivel, illetve olykor a fizika alaptörvényeivel. A moderátori szerep lehetőséget teremtett arra is, hogy a szórakoztatás mellett a közlekedési szabályok megtartásának jelentősége, valamint a felelős, jogkövető magatartás fontossága is hangsúlyosan megjelenjen.

A tapasztalatok szerint a rendhagyó, élményalapú megközelítés különösen hatékony az X generáció (45-60 évesek) megszólításában, amely korosztály aktív résztvevője a mindennapok közlekedésének, legyen szó gyalogos közlekedésről, kerékpározásról, vagy gép meghajtású jármű vezetéséről. Az előadás hűen közvetítette azt az alapelvet, hogy a közlekedésbiztonság mindenki közös felelőssége, és a közlekedők által meghozott döntéseknek mindenkor közvetlen hatásuk van a balesetek megelőzésére.

2601 Utitarsas2 2

Az „ÚTITÁRSAS” előadás kiváló példája annak, hogy a közlekedésbiztonsági üzenetek újszerű, humoros és közérthető formában is eljuttathatók a lakosság széles rétegeihez, hozzájárulva a tudatosabb, szabályokat tisztelő közlekedési kultúra erősítéséhez, ezáltal a közúti balesetek számának további csökkenéséhez. A produkció premierjére 2025. szeptember 23-án a kecskeméti Hírös Agora Otthon Moziban került sor, majd a következő hónapokban az előadást a vármegye több városában is bemutatták. A legutóbbi, kiskunmajsai előadás résztvevői döntő többségében országos és területi közlekedésrendészeti-közlekedésbiztonsági szakemberek voltak, így a vastapsra és a nagy sikerre tekintettel valószínűsíthető, hogy a jövőben a produkciót az ország más szegleteiben is meg lehet tekinteni.

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

...
2026.09.16. 10:02

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

...
2026.08.31. 08:46

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

Fejlesztik a hidrogénhajtást

A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

...
2026.08.24. 08:47

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

...
2026.08.23. 07:30

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

...
2026.08.05. 13:33

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten

A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

...
2026.08.03. 10:05

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

...
2026.06.11. 16:58

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!