Kívülről bőrrel, folyékony műkőszerű lábazatfestékkel bevont vagy épp befüvezett autókat már sokszor láttunk itthon is, de szőrös illetve trágyába burkoltakat kevésbé. Jöjjön hát két ilyen Toyota.
A női pankrátorként dolgozó Mikki Yamashiro (művésznevén Candy Pain) öt évvel ezelőtt Los Angelesbe költözött, úgy döntött, ideje látványosabbá tenni 2011-es Toyota Corolláját. Az ezüstszínű szedánt elvitte Peggy Noland dizájnerhez, aki komoly nevet szerzett magának látványos autófóliázásaival.
Yamashiro kisasszony tudta, hogy Peggy nem fél a merész, harsány színektől, és teljes egészében rábízta a kivitelezést. Arra azonban nem számított, hogy autóját fólia helyett valami egészen másba fogja burkolni az utcai művész: hosszú, selymes műszőrmét ragasztott a karosszériára, a fejtámlákra és a külső tükrökre. Az autó oldalára hatalmas piros betűkkel felírta a pankrátor művésznevét, a hátfalra az autó gyártmányát, végül az abroncsok oldalfalát a szőrmével azonos színűre fújta.
„Még nem találkoztam olyan emberrel, akit ne nyűgözött volna le az autó. Még a hatalmas terepjárókban pöffeszkedő srácok is mosolyogva integetnek” – meséli a büszke tulajdonos. A bundás Corolla egyetlen hátránya, hogy az átlagosnál több törődést igényel. „Az esővel nincs gond: ha megázik, megszárad. Az már rosszabb, ha összefröcskölik, besározzák; ilyenkor ki szoktam kefélni” – mondja Candy Pain, aki éjszaka és esős időben a garázsban tartja az autót, biztos, ami biztos.
Az eső éppenséggel Sejalben Shah Corollájának sem kedvez. Az észak-nyugat indiai Gudzsarát államban élő nő annyira szenvedett a nyári hőségtől, hogy egy régi népi bölcsességet követve bekente autóját – mit szépítsük – tehéntrágyás iszappal. Persze nincs ebben semmi meglepő, az iszappal elkevert trágya jó hőszigetelő képességekkel bír, minden kontinensen évszázadokon át tapasztották vele a házak falát, hogy elviselhetőbbé tegyék a hőséget.

„Nálunk, Ahmedabad városában iszonyatosan fel tud melegedni a levegő, nem ritka a 45 fok feletti hőmérséklet. Most viszont, ha kint 45 Celsius-fokot mérnek, a Toyotámban nincs melegebb 36 foknál. Hatalmas különbség!” – meséli a háziasszony, aki, ha már tradicionális megoldást választott, fehér festékkel dekorálta ki alkotását, így az nemcsak ötletes és egyedi, de tökéletesen stílusos is lett. Ráadásul takarékosabban is autózik: „Már nem kell bekapcsolnom a légkondit a kocsiban, tehát energiát takarítok meg. Nekem fontos, hogy természetes anyagok felhasználásával kímélem a környezetet.”
(Fotók: Amy Harrity (NY Times), drivetribe.com)
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten
A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.