Szombaton tartották Budapesten a KTM Centrumban a MotoMia motoros rendezvényt, amely egyben talákozó, vásártér, technika és szórakozás is volt.
A MotoMia motoros találkozót a szervezők a KTM Centrum köré szervezték. A méretes területet magáénak tudó szervizbázisra befért két motoros ügyességi pálya (egyik gyerekeknek, másik felnőtteknek), a teljesítményméréshez a mérőkamion, egy nagy előadótér, egy szabadtéri bemutatóterület, ahol motoros ügyességi trükköket mutatnak be. Persze volt vendéglátó terület és a partner szervezetek standjai. Kivonult a helyszínre a Continantal, a Sandlander, az ORFK-OBB, a Motor Revü, a motoros mentők, és mindenki készült valami érdekessel. A rendezvény motoros vonulással zárult, száznál több motoros gurult át a budapesti III. kerületben, a Flórián térnél lévő a közlekedési balesetben elhunytak emlékére emelt emlékműhöz gyertyagyújtásra.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.