Szinte ugyanazokkal a szituációkkal találkozhatunk egy bevásárlás során, mint az utakon.
Biztos mindenkinek van olyan bevásárlási „élménye”, amikor felbosszantotta magát a többiek viselkedésén. Ugyanúgy találkozni tolakodókkal, bizonytalankodókkal, út közepén megállókkal, másokkal nem törődőkkel, mint az utakon, annyi az alapvető különbség, hogy egy üzletben nincsenek közlekedési szabályok. És ugyanúgy, ha valaki jelzi a vélt-, vagy valós sérelmét, kialakulhat a konfliktus, mint a közlekedésben. Csak ott dudálnak, míg a bevásárlókocsikon nincs duda. Az üzleten kívül a parkolóban már más a helyzet. A vásárló ott gyalogos, így rá, és a már autóban ülőkre ugyanúgy vonatkoznak a KRESZ szabályai, mint bármely közúton, annak ellenére, hogy ezek a parkolók a közforgalom számára megnyitott utak. A gyalogátkelőhelynél elsőbbsége van a gyalogosnak, a megállási, várakozási szabályokat is be kell tartani. Mozgássérült helyen is csak az igazolvánnyal rendelkező parkolhat le.
Mégis van egy alapvető különbség a nyílt utcához képest: a bevásárlóközpontok nagy parkolóiban jellemzően a gyalogosok bevásárlókocsit tolnak maguk előtt. Ez újabb kényelmetlen szituációkat szülhet, mert van úgy, hogy a csomagtartóba való átpakolás közben a bevásárlókocsi elkezd gurulni. Néha nem sikerül megállítani és nekiütközik vagy az éppen megpakolandó-, vagy egy másik autónak. Ez bizony rongálásnak minősül. A bevásárlókocsival másképp is lehet másoknak kellemetlen pillanatokat okozni. Például, ha nem tolják vissza a gyűjtőhelyére, hanem ott hagyják a kocsik között. A magára hagyott „szekér” bármikor útrakelhet, vagy a parkolást akadályozhatja, vagy valaki nem veszi észre és nekimegy a saját kocsijában és a másokéban is kárt okozva.
De van megoldás arra, hogy konfliktusmentesen történjenek ezek a dolgok. Ugyanúgy, mint a közlekedésben figyelni kell egymásra, betartani az írott és íratlan szabályokat, és akkor kevesebb rossz élmény érheti a napi rutinjukat végzőket.

Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026
„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
Tovább öregedett az autóállomány
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

Mindentlátó kamerák
A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.
A hétköznapok hősei
Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.
A hétköznapok hősei
Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.
Kína 2027-től betiltja az elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását
A technikai fejlődés néha fura produktumokat szül. Ilyen az elektromos ajtókilincs, amely a létét a techkábulatnak köszönheti, nem a racionalizmusnak, vagy a funkcionalitásnak. Kiderült, kifejezetten baleset-veszélyes.