2021.09.29, 18:24
Szabályozható a drónok világa?

A drónok piacának és felhasználásának robbanásszerű fejlődésére számítanak a piaci és a technológiai elemzők. Túl sok mindenre jók.

Mindenkinek ismert kép, ahogy tereken, parkokban kamaszok játszanak kisebb méretű áruházi drónokkal. Jól is teszik a játékot, mert ők, az alfa generáció, tehát a 2010 körül születettek azok, akiknek a felnőtt hétköznapjaiban már jelentős szerepet fog játszani a dróntechnika. A felmérések szerint jelenleg Európában 10 000 kereskedelmi drón működik, de a számuk ugrásszerű növekedésére számítanak.

2025-re 200 000, 2035-re 395 000 civil drón európai működtetése várható. A civil világban ez utóbbi évszám eljöttekor 150 000 drónt használ majd a mezőgazdaság, 70 000-re becsülik a kereskedelemben dolgozó drónok számát, 60 000-et alkalmaz majd a biztonsági szektor, 10 000-et az energiaipar, a maradék pedig eloszlik sok-sok célra a médiától a bányászatig. Természetesen ezekben a számokban nem szerepelnek a katonai és rendészeti célú drónok.

De mitől ilyen izgalmasak ezek a kisméretű repülőeszközök? A drónok ott hoznak nagy előrelépést, ahol egyrészt költséges nagyobb eszközöket váltanak ki, ezzel költségcsökkentést hoznak, másrészt olyan megoldásokat tesznek széles körben elérhetővé, amelyek addig a felhasználók javának szóba sem jöhetett éppen a magas költségszintek miatt.

Mint a légifelvételek. A drónforradalom ezekkel indult el. Magyarország némileg késlekedett, a drónok alkalmazását szabályozó törvény idén januárban zárkózott fel az európai megoldásokhoz. Ez szigorú kereteket szab a drónhasználathoz, már ha a repülőeszközsúlya meghaladja a 120 grammot és az irányítójától 100 méternél nagyobb távolságra képes eltávolodni. Ettől a mérettől drónt és a drón üzembentartóját is regisztráltatni kell, majd használni a Hungarocontroll mydronespace nevű alkalmazását.

A drónokat a nemzetközi szakirodalom 10 kategóriába sorolja, kezdve a legkisebb esküvőifotós „nano” mérettől a másfél tonnás, 500 km hatótávolságú, 48 óra üzemidejű, 14 km magasan repülni tudó óriásokig.  Sokféleképpen osztályozzák a drónokat, így a szárnyuk szerint merev szárnyú, forgószárnyú vagy hibrid lehetnek, meghajtásuk szerint dugattyúsmotoros, gázturbinás vagy elektromos, vezérlése szerint távirányított, programvezérelt, vagy hibrid.

Mini Dron
Mini drón

A különféle vizuális megfigyelési, képkészítési feladatokon túl nagyon sokféle célra alkalmas a drón, és nem csak a kommunikáció területén. Már ma is kapható pár ezer dollárért olyan 6-8-12 rotoros drón, amely teherdobozában 30 kg-os súlyt is vihet. Mivel a házhozszállítási rendelések java belefér a 30 kg-os méretbe, ha ezeknek a drónoknak kialakítják a megfelelő működési struktúráját, akkor át fogják formálni a futárszolgáltatást.

Mindehhez nagy szükség van a valós idejű helyzetkövetésre, mert a drónokat mintegy hálózatba kell kapcsolni a működéshez légiirányítási alapon. A városi futárdrónok – vagy egyéb célúak – így tudnak majd törvénytisztelőek maradni, mert nem növelhetik egy adott útvonal zajterhelését, nem sérthetnek személyi jogokat, nem hajthatnak végre magánlaksértést, és balesetet sem okozhatnak.

 

Dróngenerációk

  1. generáció: manuálisan távirányított repülő eszközök
  2. generáció: manuálisan távirányított rögzített kamerás eszközök videó- és fényképrögzítési funkcióval
  3. generáció: kéttengelyes gimballal felszerelt HD kamerás eszközök, alapvető biztonsági rendszerekkel és pilótasegéd funkcióval
  4. generáció: összehajtható kialakítású, háromtengelyes gimballal felszerelt FullHD kamerás eszközök, biztonsági rendszerekkel és robotpilóta funkcióval
  5. generáció: összehajtható kialakítású, 360°-os gimballal felszerelt 4K vagy nagyobb felbontású kamerával ellátott eszközök, intelligens repülési funkciókkal
  6. generáció: kereskedelmi felhasználásra alkalmas, biztonsági előírásokon alapuló kialakítású, igény szerint alakítható felszerelésű eszközök, automatizált biztonsági rendszerrel, teljes autonómiával és légtérérzékelő rendszerrel
  7. generáció: kereskedelmi felhasználásra teljese mértékben alkalmas, biztonsági szabványokon alapuló kialakítású, cserélhető platformú és rakományú készülékek, automatikus biztonsági rendszerekkel, korszerű intelligens repülési módokkal, teljes autonómiával, légtérértékelő rendszerrel és önálló működéssel (fel- és leszállás)

 

Teher Dron Resize
Teherszállításra alkalmas drón

Drónok és a rendőrség

Magyarországon már rendszeresen ellenőrzik a rendőrök a közúti forgalmat drónokról. A kamerás repülőeszköz által közvetített kép alapján a gép kezelője jelzi a járőröknek, hogy melyik autó szabálytalankodott. A drón felvétele bizonyító erejű. Ilyen ellenőrzéshez korábban legalább kellett egy rendőrségi helikopter, ami egyrészt nem tud olyan rejtett maradni, másrészt az üzemköltsége nagyságrendileg össze sem hasonlítható egy drón költségeivel.

Ha nem Fiat, akkor Vespa

Igazi sztár lett abból a 103 éves olasz hölgyből, aki jogosítvány nélkül Fiatot vezetett.

...
2024.03.26. 13:22

Ha nem Fiat, akkor Vespa

Igazi sztár lett abból a 103 éves olasz hölgyből, aki jogosítvány nélkül Fiatot vezetett.

„Sweet sixteen”

Billy Idol dalában jobban hangzik, a Központi Statisztikai Hivatal összesítésében már kevésbé, a 16-os szám, amely felé a személyautóink átlagéletkora tart.

...
2024.03.23. 07:45

„Sweet sixteen”

Billy Idol dalában jobban hangzik, a Központi Statisztikai Hivatal összesítésében már kevésbé, a 16-os szám, amely felé a személyautóink átlagéletkora tart.

Követik az idők szavát: páncélozott Toyota

Gyári extraként rendelhető páncélozás a Toyota Hiluxhoz: de nem az európai piacon.

...
2024.03.20. 11:05

Követik az idők szavát: páncélozott Toyota

Gyári extraként rendelhető páncélozás a Toyota Hiluxhoz: de nem az európai piacon.

2,6 millió km-t futott Toyota: és még bírta volna

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban.

...
2024.03.16. 08:05

2,6 millió km-t futott Toyota: és még bírta volna

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban.

Ilyen sem történik sokszor

Megbírságoltak egy 103 éves olasz nőt, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.

...
2024.03.15. 07:05

Ilyen sem történik sokszor

Megbírságoltak egy 103 éves olasz nőt, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.

Autók negatív extrákkal

450 ezer kilométert tüntettek el egy Volvo számlálójából, hogy jobb áron eladhassák. Ilyen és ehhez hasonló rekordok születtek tavaly.

...
2024.03.14. 11:24

Autók negatív extrákkal

450 ezer kilométert tüntettek el egy Volvo számlálójából, hogy jobb áron eladhassák. Ilyen és ehhez hasonló rekordok születtek tavaly.

LEGO-BMW csodák

A Speed Champions sorozat 676 alkatrészből álló újdonságaként lesznek kaphatók a BMW versenyautói LEGO-készletben.

...
2024.03.10. 14:18

LEGO-BMW csodák

A Speed Champions sorozat 676 alkatrészből álló újdonságaként lesznek kaphatók a BMW versenyautói LEGO-készletben.

Epilepsziás sofőr balesete

Zöldre váró autókat tarolt le egy Audi Kölnben.

...
2024.03.09. 10:15

Epilepsziás sofőr balesete

Zöldre váró autókat tarolt le egy Audi Kölnben.