2020.09.18, 19:26
Skoda Scala teszt: nagyobb, mint gondolnád

A „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőn a nyertes csapat egy Skoda Scala autóval gurulhat majd haza. Kértünk egyet, hogy kipróbálhassuk!

Igazán arra számítottunk, hogy egy ügynökfehér alapmodellt kapunk, de a tesztautónk messze túllicitálta az elképzeléseinket. Egyfajta technológiai demonstrátorként is felfogható, mert majdnem mindent beleraktak, ami kérhető a Scala típusba. Így az alap-tulajdonságok mellett az is kiderülhetett, mit lehet kihozni ebből az autóból.

Teszt .skoda .scala 15tsi 10
Éles, modern vonalvezetés jellemzi a Scala-t

Történet

A Skoda Scala viszonylag új modell a piacon. 2018 végén mutatkozott be, majd tavaly került a piacra. Szigorúan nézve a Skoda Rapidot váltotta le a cseh márkánál, azonban nem ilyen egyszerű a dolog. Ugyanis nagyobb az elődjénél, mivel azt több kritika érte a helykínálata miatt: kompaktnak nem volt elég nagy. A Rapid a Fabiával azonos, a Volkswagen csoporton belül A05 jelzetű padlólemezre épült, viszont a Scala az MQB padlólemezre, amelyre az Octavia is. Így alakítottak ki korszerű, nagy térkínálatú alsó-középkategóriás ötajtóst, amely azoknak szól, akik számára az Octavia már feleslegesen nagy autó.

Skoda Scala Teszt 15tsi 2
Ez egy alaposan felszerelt példány: ilyenből fogy a kevesebb

Piaci helyzet

Nagyon megdrágultak az autók az utóbbi időben, ez a Skoda árlistáján is látszik. A Scala 1.0 TSI 115 lóerős benzinmotorral, kézi váltóval szerelt, Active felszereltségi szinttel 6 248 950 Ft-ba kerül (skoda.hu konfigurátora alapján a cikk írásakor). Ugyanez a motor Ambition felszereltséggel 600 000 forint felárat jelent. A magasabb felszereltséghez már kérhető az 1,5 literes TSI 150 lóerős benzinmotor is, igaz úgy a Scala ára közel 7,5 millió Ft. A jobban felszerelt Style, és a csúcs Monte Carlo is kérhető mindkét benzinessel. Tesztautónk Style volt, amelynek ára kevéssel több, mint 7,9 millió forint az erősebb motorral. De nem értünk a végére, mert tesztautón nem kézi-, hanem DSG automataváltóval készült, valamint bőrüléseket is kapott, a DSG-vel már 8 477 160 Ft az ár. Ha minden beszerelt extrát számbaveszünk, akkor a tesztautónk ára átnéz a tízmillión. Bizony hozzá kell szoknunk, hogy egy-egy jobban felszerelt kompaktautó ára már túlfut a tízmillión. A Scala itthon most benzines vagy földgázüzemű motorral rendelhető.

Skoda Scala Teszt 15tsi 5
Vajbőr ülések és kárpitozás, ezüst díszbetétek. Az ajtót nyitva a kilépőfény „SKODA” feliratot vetít a földre

Megjelenés

Nagyon jól áll a metálfekete szín az új Skodáknak. Ez a Scala-ra is igaz, férfias jelenség ebben a színben. Szépen kirajzolódnak a karosszéria éles vonalai, amelyeket a Skoda modellsorban legelőször ez a típus kapott meg. Mintegy felvezette az új Skoda formanyelvet. A karosszéria arányai klasszikus kompaktautósak, nem akarja magát sem egyterűnek, sem SUV-nak mutatni. Ráadásul a nagy üvegfelületek, a viszonylag kecses tetőoszlopok adnak egy ma már ritka könnyedséget a formatervnek. A LED-es első és hátsó lámpák formája emlékeztetnek a konszern társtípusainak a megjelenésére (VW, Audi, Seat). A jól sikerült formavilágért nem áldoztak fel semmit a gyakorlatiasságból, minden ajtó kényelmes nyílást enged a beszálláshoz, a csomagtérajtó jól kitátja a száját, ha kell, kényelmes a pakolása. Tesztautónkon többlet volt még az ötödik ajtóra ültetett kis szárny. Mértékkel alkalmaztak krómdíszeket is, amelyek hatását jól kiemeli a fekete szín.

Skoda Scala Teszt 15tsi 7
Jól formált és nagyméretű ülések: a tesztautóban elektromosan állítható a vezetőé

Kényelem

Kategóriájában jó helykínálatú autónak számít a Scala. A tengelytávja 265 cm, ez egy centivel nagyobb az új VW Golfnál (az Octavia tengelytávja pedig 269 cm). Sőt hosszban is nagyobb a Golfnál, amely 428 cm, szemben a Scala 436 cm-rével. Beülve is érezni, hogy rendben van az utastér térkínálata: levegős a fejtér, kellő a válltér, elöl-hátul elég a lábtér. Az üléshelyzet mélyenülős, persze akinek ez nem tetszik emelhet az ülésmagasságon, és a kormány helyzetét is hozzáigazíthatja tengely-, és sugárirányban egyaránt. Az utastér elrendezésére formatervezés szempontjából is jó jelző a levegős: teret enged, semmi nem tolakodó vagy hivalkodó. Az ülések értékelésénél kicsit zavarban vagyunk, mert hát az alapmodellek nem bőrbe húzott fotelekkel készülnek, de értékelni csak ezt tudjuk: elöl kellő oldaltartással kényelmesek. Hátul is jó ülni, az ülőlap lehetne kicsit hosszabb akár a lábtér terhére, de így is jó. A háttámla hátul is kényelmesen magas, és nem túl meredek. A fűtés-, szellőzést a hátsó ülésekhez középen is elvezették. A csomagtartó, ahhoz képest, hogy a Scala létét hivatalosan a túl nagyra nőtt Octavia és a Fabia közötti túl nagy méretbeli különbség indokolja, mégis kategóriájában nagy. Ötajtósként alaphelyzetben 429 literes. A csomagtérajtó a tesztautóban motorosan nyílt, már ez is rendelhető a kompakt Skodába. Tesztautónk nagyon sok plusz szolgáltatást és extrát nyújtott a komfort terén is, a digitális vezérlésű légkonditól az elektromosan állítható vezetőülésig.

Skoda Scala Teszt 15tsi 6
Hátul is kényelmesnek számít. Van lehajtható könyöklő is

Tudás

A Scala a másfél literes benzines turbómotorral igazán agilis jószág. A 150 lóerő teljesítmény és a 250 Nm nyomaték a hétfokozatú DSG váltóval lehetővé teszi, hogy álló helyzetből 8,2 mp alatt elérje a kocsi a 100 km/óra tempót, a végsebessége 219 km/óra. A hétköznapi forgalomban ez azt jelenti, hogy normális keretek között mindig a rendelkezésre áll az erőtartalék, amiatt nem kerül kellemetlen helyzetbe a sofőr, hogy túl gyenge a motor. Az autó viselkedése valamelyest személyre szabható, persze ez a magasabb felszereltségű Scalák sajátja: lehet választani, Eco, Sport, Normál programok közül, illetve összeállítható egyéni beállítás is. Ezzel a motor reakcióit, a váltási ütemezést, a kormányrásegítést lehet szabályozni a kívánt vezetési szokásoknak megfelelően. A DSG váltó gyorsan vált, de a váltási pontokat a gázpedál állással befolyásolni megszokást igényel: érzékeny az autó, kicsit idegesen viselkedik az alacsonyabb sebességtartományokban, illetve elinduláskor. Kézi váltóval nincs ilyen. A hosszú magasabb fokozat által autópályatempón is csendes marad a kocsi, és nem utolsósorban a menetképességeihez mérten visszafogott a fogyasztása. Ez nagyban köszönhető annak is, hogy részterheléskor a motor képes lekapcsolni két hengerét: nem megy fölöslegesen. A kormányzás erőigénye megfelelő, a kormány jó fogású, a kormányzás pontos. A fék hatásos, jól adagolható. Aki szereti a hagyományos kéziféket annak jó hír, hogy az van a Scalaban. Az elöl McPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű inkább a komfortosabb autózásra hangolt, az úthibákat szépen kirugózza, nem üt fel, nem ráz. Ebben szerepe volt annak is, hogy a felnik 16 colosak, így a gumik sem alacsony oldalfalúak. Erős gyorsításokkor, kicsit rosszabb útburkolaton előfordulhat tapadásvesztés a hajtott kerekeken, gyors kanyarokban jól kezelhető és stabil az autó.

Skoda Scala Teszt 15tsi 3
Lelkesítő és takarékos az 1.5 TSI motor

Összegzés

Érdemes benevezni a „Közlekedik a család” vetélkedőre, mert a Scala családi funkcióra, hosszabb utazásokra is jó autó. Persze a nyereményautó kisebb motorral szerelt, de az legalább még kevesebbet fogyaszt. Tesztautónk 7 literes átlaggal járt el, főképp városi üzemben, ez jó érték egy 150 lóerős, több mint 1,2 tonnás autótól. Aki szereti vezetni a VW-csoport márkáinak autóit, az rögtön otthon érezheti magát a Scalában. A tapasztalatok szerint a Skodák értéktartása is jó, így aki a Scala mellett dönt, ebből a szempontból is jól jár.

Skoda Scala Teszt 15tsi 9
Nem maradtak le a vezetéstámogató rendszerek sem

 

Skoda Scala Teszt 15tsi 8
Műszerfal rajzolat

Megosztott e-bringák a fővárosban

Budapesten elektromos rásegítésű kerékpárok is elérhetőek lesznek a közbringarendszerben.

...
2025.05.23. 11:05

Megosztott e-bringák a fővárosban

Budapesten elektromos rásegítésű kerékpárok is elérhetőek lesznek a közbringarendszerben.

Hétvégi program Debrecenben

Ismét megrendezik a „Debrecen Drive” autó- és járműipari rendezvényt a Nagyerdőben.

...
2025.05.22. 05:17

Hétvégi program Debrecenben

Ismét megrendezik a „Debrecen Drive” autó- és járműipari rendezvényt a Nagyerdőben.

Szentendrei program ajánlat

Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

...
2025.05.10. 14:20

Szentendrei program ajánlat

Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?

Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

...
2025.05.07. 08:42

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?

Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

Biodízel az új Skodákba

A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

...
2025.05.06. 08:41

Biodízel az új Skodákba

A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

BKK nosztalgiaszezon Budapesten

A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

...
2025.05.02. 07:59

BKK nosztalgiaszezon Budapesten

A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

Rendőrnap a szép időben a Városligetben

Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

...
2025.04.26. 15:01

Rendőrnap a szép időben a Városligetben

Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

Csökkent a használt elektromosok ára

Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.

...
2025.04.20. 09:55

Csökkent a használt elektromosok ára

Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.