2019.07.12, 11:05
Rendőri jótanácsok a bírság mellé

A kipostázott belga közlekedési bírságok mellé ezentúl egy szöveges jótanácsot is csatol a hatóság, amely kapcsolódik a szabályszegéshez. Talán elolvassák.

 belga Igazságügyi Minisztérium bejelentése szerint új gyakorlatot vezetnek be a közúti közlekedési bírságok kapcsán. Ezentúl a szabályok ellen vétő járművezetők a szabálysértéshez illő közlekedésbiztonsági tanácsot is kapnak a kiszabott bírságok mellé. A szöveges üzenetet az elkövető saját nyelvén írják. A gyakorlatot csak a kiemelt szabályszegések esetén alkalmazzák, mint például a gyorshajtás, az ittas vezetés, vagy a passzív biztonsági eszközök használatának mellőzése.

„A mobiltelefonok járművezetés közben történő használata négyszeresére növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát! Belgiumban a közlekedési balesetek 30%-ának hátterében vezető okként a gyorshajtás áll! A közúti balesetben súlyosan sérült járművezetők 38%-ánál a véralkoholszint (BAC) meghaladta a 0,5 ezrelékes értéket!” – ismertette az Igazságügyi Minisztérium a belga helyzetet, amin javítani szeretnének az új intézkedéssel is. A tanácsokkal a hatóság célja, hogy a szabályszegő közlekedők tisztában legyenek azzal, hogy az elkövetett szabálysértéssel milyen kockázatot vállaltak. A kezdeményezés a belga szövetségi (állami) és regionális hatóságok közötti együttműködés eredményeként valósult meg.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

...
2026.06.11. 16:58

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.

...
2026.05.19. 21:20

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.

Gyorsuló tempó

Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.

...
2026.05.16. 08:36

Gyorsuló tempó

Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.

Ez nem állítja meg az öregedést

Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.

...
2026.05.15. 11:18

Ez nem állítja meg az öregedést

Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.

Már cserélhetők a régiek

Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.

...
2026.05.14. 08:51

Már cserélhetők a régiek

Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.

Ne aludjon a kamionsofőr!

A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.

...
2026.05.08. 09:35

Ne aludjon a kamionsofőr!

A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.

...
2026.05.01. 05:46

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.