2017.05.08, 11:08
Prevenció Ontario tartományban

Honlapunkon a közúti közlekedéssel, közlekedésbiztonsággal kapcsolatos témakörök sorában gyakran ismertetünk különböző baleset-megelőzési kampányokat. Ezek a kampányok főleg a hazai baleset-megelőzési munka aktuális területeit mutatják be és az aktuális problémákra hívják fel a figyelmet, időnként azonban más – alapvetően európai – ország preventív munkájába is betekintünk. A közúti balesetek, a halálozások és sérülések megelőzése ugyanakkor más földrészeken fontos feladatnak számít – ide értve például különösen Észak-Amerikát, vagy Ausztráliát -, az itt folyó aktuális gondokról és problémákról ugyanakkor csekély információval rendelkezünk. Ezt felismerve tűztük ki célul egy olyan sikeres program rövid bemutatását, melyet Kanada egyik tartományában, Ontario-ban indítottak útjára, és a befolyásoltság alatti járművezetés kockázatait érinti.

Az ittasan befolyásolt állapotban történő járművezetés súlyos közbiztonsági kérdés Ontario tartományban. Az aktuális baleseti és intézkedési statisztikai adatok elemzése, valamint a közösségi partnerség nyújtott segítséget az Ontario Tartományi Rendőrség (Ontario Provincial Police, röviden: OPP) részére ahhoz, hogy a befolyásoltság alatti járművezetés problémáját hatékonyan tudja kezelni.

Bár a kiemelt közúti gyilkosok közé sorolt közlekedési szabályszegések elleni fellépés már régóta szerepelt az OPP prioritásai között, ennek ellenére 2014-ben 52 halálos és 276 személysérüléses balesetet okoztak szeszes italtól befolyásolt állapotban Ontario útjain. Ezek az elfogadhatatlan számok motiválták az OPP-t célirányos preventív, azaz baleset-megelőző tevékenység fokozására a 2015. évben. Az OPP akciótervet, ezen belül három pillérből álló rendészeti stratégiát dolgozott ki, mely részei az alábbiak voltak: felelősségvállalás, oktatás és hatékony rendészeti fellépés.

A cél elérése érdekében Ontario rendőrsége tartományi szintű közlekedésbiztonsági kampányok sorozatát tervezte meg és indította útjára, különösen azokon a földrajzi területeken, ahol az ittas vezetés gyakorisága kimagasló. Alison Jevons, az OPP Autópálya-biztonsági Részlegének műveleti támogató igazgatója hangsúlyozta, hogy kampányuk középpontjában a lakosság oktatása és felvilágosítása, a kockázatok és veszélyek ismertetése, a célzott és hatékony közlekedésbiztonsági kommunikáció, valamint az egyéni felelősségvállalás kihangsúlyozása áll. „Valamennyi rendőri részleg nyilatkozatokat adott ki közlekedési kampányra, valamint a befolyásoltság alatti járművezetés veszélyeire való figyelemfelhívása érdekében” – jelentette ki, majd folytatta: „az OPP a hatékonyság növelése érdekében a médiát is bevonta és közösségimédia-operátorokat toborzott, akik feladatul kapták, hogy információt juttassanak el a lakossághoz közlekedésbiztonsági témákban.” Az OPP által választott közlési felületek közé a közösségi médiák is beletartoztak, úgymint a facebook, a Twitter, a YouTube és a Flickr.

Az OPP különböző táblákat helyezett el az utak mentén, melyeket angol és francia nyelvű feliratokkal láttak el. Ezen túlmenően olyan közösségi szervezetekkel létrehozott partnerség révén is népszerűsítették a „tiszta” vezetést, mint az Ontario-i Diákok a Befolyásoltság Alatti Vezetés Ellen (OSAID), amely nyilvántartott jótékonysági intézményként iskolai csatornák, kampányok, felszólalások és közösségi programok révén évente mintegy 300 000 diákot szólít meg.

„Az OPP összefogott az Anyák az Ittas Vezetés Ellen, az Érkezz meg Élve, az Ontario-i Közlekedési Minisztérium, a Transport Canada, a Forenzikus Tudományok Központja és a helyi közösségek szervezeteivel, hogy a közvélemény figyelmét felhívják a befolyásoltság alatti vezetéshez kapcsolódó ügyekre.” – tette hozzá Alison Jevons.

A program egyike lett a 2016 évi Kanadai Nemzeti Rendvédelmi Verseny díjazottjainak. Az Ontario Tartományi rendőrség a befolyásoltság alatti járművezetés mellet további három kiemelt közlekedésbiztonsági kockázat, a figyelmetlen járművezetés, az övhasználat elmulasztása és az agresszív vezetési stílus ellen is fellép. 

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.

...
2025.11.07. 09:27

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.

Beváltak az okoszebrák

Külföldre is exportálná az ötletét az okoszebrák magyarországi fejlesztője.

...
2025.10.30. 05:25

Beváltak az okoszebrák

Külföldre is exportálná az ötletét az okoszebrák magyarországi fejlesztője.

Elismerést kapott a Magyar Közúttól az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

Óberling József rendőr ezredes kiérdemelte a „Magyar Közútért Díjat”.

...
2025.10.15. 16:11

Elismerést kapott a Magyar Közúttól az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

Óberling József rendőr ezredes kiérdemelte a „Magyar Közútért Díjat”.

Elvitték a Skoda Scala nyereményautót!

A múlt hétvégi döntővel véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő idei epizódja. Ügyes munkával, odafigyeléssel a Békés vármegyei Zahorán család nyerte a döntőt.

...
2025.10.11. 11:12

Bevált az iskolautca Rákosligeten

Jól bevált a gyakorlatban a fővárosban, a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskolánál kialakított iskolautca.

...
2025.10.08. 05:35

Bevált az iskolautca Rákosligeten

Jól bevált a gyakorlatban a fővárosban, a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskolánál kialakított iskolautca.

MÁV elismerést kapott az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

A MÁV a közösségi közlekedés szolgálatáért kitüntette Óberling József rendőr ezredest.

...
2025.10.03. 16:04

MÁV elismerést kapott az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

A MÁV a közösségi közlekedés szolgálatáért kitüntette Óberling József rendőr ezredest.

E-roller: ahogy a rendőrség látja

Amíg nem készül el az új KRESZ, addig az elektromos rollereket és más mikromobilitási eszközöket a jelenlegi jogi-, szabályozási környezetbe kellett behelyezni. Ismertetjük.

...
2025.10.02. 18:45

Az M1 autópálya átépítésének ütemterve

A Magyar Állammal kötött Koncessziós Szerződés szerint az M1 autópálya M0-Bicske közötti szakasza 2028. 08.31-ig, a Concó pihenőig tartó szakasz pedig 2029.08.31-ig készül el.

...
2025.09.03. 07:31