A sávban csalinkázó, a forgalom ritmusától eltérően, fura vigyázatlansággal haladó járművek, a dugóban a másiktól 2-3 autónyi követési távolságot tartó vezetők ma már megszokott jelenségek az útjainkon: és mindenki sejti, az így viselkedő autós éppen mobilozik.
Négyszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy balesetet szenved az a sofőr, aki használja az okostelefonját vezetés közben. A figyelmetlen vezetés halálos balesetekhez vezethet, amelyek többsége elkerülhető lenne. „A figyelemelterelő mobilkészülék használat számos helyzetben előfordul, az autózáson kívül is. A gyalogosoknak, kerékpárosoknak és más közlekedőknek is tisztában kell lenniük azzal, hogy milyen kockázatot vállalnak, amikor a forgalomban használják a telefonjukat.” – mondta Laurianne Krid, az FIA I. régiójának vezérigazgatója. Az FIA I. régió éppen ezért tudatosító kampányt indított a témában, a kampányanyagokat 26 nyelvre fordították le, és Európa, a Közel-Kelet és Afrika 33 országában terjesztik. Az FIA I. régió közlekedésbiztonsági kampányát az FIA Road Safety Grant programja támogatja. Az 1904-ben alapított Fédération Internationale de l’Automobile (FIA) 146 ország vezető nemzeti autós szervezeteit tömöríti, és a világ motorsportjának irányító szerve. Az FIA I. régiójának brüsszeli székhelyű irodája egy fogyasztó képviseleti szervezet, amely 101 mobilitási klubbot tömörít, amelyek több mint 40 millió tagot reprezentálnak Európából, a Közel-Keletről és Afrikából.
Az FIA I. régiójának közlekedésbiztonsági kampánya a vezetés közbeni figyelemelterelő mobil használattal kapcsolatos megfontolásokra hívja fel a figyelmet.
- Egyre kevésbé tudunk okostelefon nélkül élni, de miért kockáztatnánk érte egy balesetet, vagy az életünket?
- Ugyan sok járművezető használja a mobiltelefonját navigációs célokra, de fontos, hogy a programot még a motor beindítása előtt be kell állítani!
- Az okostelefonokra érkező értesítések szintén elterelhetik a figyelmet. Ha vezetés előtt bekapcsoljuk a „ne zavarjanak” üzemmódot, csökkenthetjük a mobilon megjelenő értesítések számát.
- Az FIA I. régiója felszólítja a járművezetőket, hogy várjanak a biztonságos célba érésig az SMS-ezéssel, telefonálással, vagy e-mailezéssel.
Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.