Nagy trolibusz felvonulással búcsúztak el az orosz fővárostól az utcaképet eddig meghatározó trolibuszok. Egy járat marad, a helyüket többek között felső vezeték nélküli elektromos buszok veszik át.
Moszkvában az elektromos buszok üzembeállításával már évekkel ezelőtt elkezdték szűkíteni a trolibuszok használatát. Idénre már csak hat járat maradt, míg korábban ahová a metró nem jutott el az orosz fővárosban, oda a troli vitte az embereket. Az utoljára maradt hat vonalból ötön dízel autóbuszok, egyen pedig elektromos buszok járnak már.

Leonyid Antonov, a fővárosi közlekedési vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy Európa, Amerika és Ázsia számos nagyvárosa tér át az elektromos buszok használatára és hogy 450 ilyen forgalomba állított járművével az „öreg kontinensen” ezen a téren Moszkva vezet. A géppark az év végéig 600, 2024-re pedig több mint 2600 darabra bővül majd. Tehát, ahol jelenleg dízelbuszok pótolják a kivont trolikat, ott is visszatér az elektromos hajtás, csak már egy modernebb formában.

A trolik azonban nem tűnnek el teljesen az orosz fővárosból: hamarosan ismét járni fognak egy nosztalgia útvonalon, a Komszomolszkaja tér és a Novorjazanszkaja utca között. Az utóbbi helyszínen avatták fel 1937-ben a második troligarázst és hamarosan a környéken nyílik meg Moszkva közlekedési múzeuma is.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten
A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.