Fiatal magyar közutasok arattak győzelmet a V4 Rodeó Nemzetközi Döntőjén.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t idén is három útüzemeltető szakmunkás képviselte a visegrádi négyek közútkezelőinek rendezett, ezúttal Magyarországon, a Hungaroringen megtartott nemzetközi rodeó versenyen. A legutóbbi szlovákiai döntőn nyújtott bravúros teljesítmény után, a fiatal magyar közutasok ismét bebizonyították, hogy ők a térség legjobb gépkezelői. Az első helyezett idén is a 29 éves pápai Pintér Gergő lett, a salgótarjáni, harmincas évei elején járó Pál Tibor a dobogó második fokára állhatott, a legifjabb, ó23 éves egri feltörekvő tehetség, Liptay Ádám pedig negyedik helyen végzett, éppen csak lemaradva a dobogóról a legjobb szlovák, cseh, lengyel és magyar gépkezelők idei kiélezett viadalában.
A korábbi évek döntőihez hasonlóan a magyar közutasok teljesítménye ismét felülmúlhatatlannak bizonyult, így idén is két dobogós hely büszke tulajdonosai lehetünk, marad tehát a méretes vándorkupa és a dicsőség országhatáron belül. A győzelmét duplázó Pintér Gergő ráadásul egyedüliként a verseny mindkét körét 2 percen belül teljesítette, ő érte el a legjobb időeredményeket is. 2023-ban Csehország adhat otthont a nemzetközi döntőnek és még idén októberben Ausztria is megrendezi az első Európai Rodeó Bajnokságot, amelyen a 10 résztvevő ország között Magyarország is képviseli magát a legjobb gépkezelőivel.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.