Eladó a John Lennon és George Harrison által egykor használt Mercedes 600 Pullman limuzin.
Ez a Mercedes nemcsak ritkaság, de minden autórajongó álma. Története is egyedülálló a világon. A 6, 24 méter hosszú, jobb kormányos, különféle akkor csúcstechnológiának számító extrákkal felszerelt limuzin többek között a Beatles legendáé, John Lennoné és George Harrisoné is volt. John Lennon 1970-ben vásárolta meg ezt a Mercedes 600 Pullmant, majd később eladta George Harrisonnak. 1970, a vásárlás éve volt az az év, ami először izgalomba hozta a zenerajongókat, majd sokkolta őket. A Beatles kiadta a „Let It Be” örök slágerét, majd bejelentette a különválást.
Ebben az évben vásárolta meg John Lennon akkori áron 19.000 fontért az autót, ami ma körülbelül 250 000 fontnak (körülbelül 115 millió forint) felel meg. A választott szín a DB 050 színkód volt, az utastér pedig a plüss velúr fényűző keverékével, sötétszürke bőrborítással, eredeti fabetétekkel, szürke szőnyegekkel és krémszínű tetőborítással készült. Egy zenésznél egyértelmű, hogy az audió-rendszer az akkori csúcstechnológiát képviselte. Blaupunkt rádió, Philips Mignon lemezjátszó és drága hangszórórendszer.

John Lennon és felesége, Yoko Ono rendszeresen használta a limuzint, többek között Ono 1971-es könyvbemutatóján is. A Beatles szakítása után a Lennon házaspár az Egyesült Államokba költözött, és eladták az autót Lennon zenésztársának, George Harrisonnak. Harrison néhány évig megtartotta, mígnem 1975-ben meghívta oxfordshire-i otthonába a soul legendát, Mary Wilsont. A soul énekesnő beleszeretett házigazdája Mercedesébe, megvette tőle a limuzint, és 1989-ig megtartotta.
A Pullman, amelyből mindössze 39 darab készült, később visszakerült a Mercedeshez. Ott alaposan felújították és eladták egy máig ismeretlen gyűjtőnek. Most azonban eladó lett a különleges autó. A pontos árat még nem tudni, de egy hasonló modellt 2,5 millió euróért, azaz közel 1 milliárd forintért adtak el.
FORRÁS: Bild.de
Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.