Az összes kellékkel felszerelt teherautóval akadálypályán versenyeznek a közutasok, a magyar három legjobb már megvan, készülnek a V4 versenyre. (videóval)
A rodeó verseny lényege, hogy a versenyzők szóróadapterrel és hóekével felszerelt nehézgépjárművel, akadálypályán teljesítenek különböző ügyességi feladatokat időre, amelyek során a hibákért más-más mértékű büntetőpontokat kapnak. A gyorsaság csak a feladatok egy részénél számít, nagyobb hangsúly van a pontos és precíz vezetési stíluson.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. versenyzői előselejtezőkön vettek részt mind a 19 megyében. A megyei nyertesek, azaz az ország 19 legjobb gépkezelője augusztus 5-én, a szigetszentmiklósi mérnökségen mérte össze a tudását. Itt a legjobb, tehát a Közutas Rodeó Bajnokság lső helyezettje a pápai Pintér Gergő lett, a második a salgótarjáni Pál Tibor, míg a harmadik az egri Liptay Ádám. Így ők képviselik Magyarországot a visegrádi négyek nemzetközi döntőjén szeptember 13-én, a Hungaroringen. A legutóbbi két nemzetközi versenyen első helyezést és további dobogós pozíciókat is magyar közutas hozta el, így ismét lesz kikért és miért szurkolni.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.