A rendőrség, a tűzoltóság, a mentők és különféle speciális szolgálatok munkájából kapnak ízelítőt azok, akik kilátogatnak szombaton a ferihegyi Aeroparkba, ahol az V. Kéklámpás Találkozót tartják.
Kránitz Balázs, az Aeropark ügyvezető-helyettese közleményben kiemelte, hogy a repülőmúzeumba tűzoltófecskendők, műszakimentő szerek, oldtimerek, régi rendőr- és mentőautók, helikopterek érkeznek, több mint 60 különleges jármű. Az idei programon a Terrorelhárítási Központ is képviselteti magát. A „kéklámpás” szolgálatok toborzást is tartanak. A Légirendészeti Szolgálat MD902-es helikoptere a tervek szerint 10 órakor landol a múzeum területén, és a kora délutáni órákig megtekinthetik a látogatók. Páncélozott bevetési járműveket állít ki a találkozón a Terrorelhárítási Központ, az ország több részéről Ferihegyre érkező hivatásos és önkéntes tűzoltószervezetek pedig Mercedes, Rosenbauer, Rába, Steyr, Iveco-Magrius járműtípusokat mutatnak be.
Az egyenruhások 11 és 14 órakor műszaki mentési bemutatót tartanak. Keresőkutyás programot szervez a NAV Repülőtéri Igazgatósága, amelyen azt is láthatják az érdeklődők, hogyan szagolják ki az ebek a csempészárut. A nap folyamán kétszer koncertet ad a Pénzügyőr Zenekar; 16 órakor az eseményre érkező járművek konvojba szerveződnek és közel egy órán át tartó felvonulásra indulnak az Aeropark-Vecsés-Ecser-Vecsés-Aeropark útvonalon. Lesz még „vízágyútűzpárbaj”, a látogatók belekóstolhatnak a helikoptervezetés élményébe az Aeropark szimulátoraiban, emellett több szervezet toborzó és pályaorientációs ponttal érkezik a repülőmúzeumba – közölték a szervezők.
Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026
„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

Tovább öregedett az autóállomány
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

Mindentlátó kamerák
A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.

A hétköznapok hősei
Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.

Kína 2027-től betiltja az elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását
A technikai fejlődés néha fura produktumokat szül. Ilyen az elektromos ajtókilincs, amely a létét a techkábulatnak köszönheti, nem a racionalizmusnak, vagy a funkcionalitásnak. Kiderült, kifejezetten baleset-veszélyes.