2018.12.16, 07:16
Jégmentes, tiszta szélvédőket!

Tél van. A hajnali mínuszokat nappali fagyok is követik, ezért a gépjárművezetőknek fokozottan kell számolniuk a szélvédők és – nem utolsó sorban – a világító eszközök jegesedésével. A járműből való kilátás biztosítása már az első méterek megtételekor is fontos, ezért elindulás előtt kérjük, minden esetben ellenőrizzék a gépjárműveket, tisztítsák meg a szélvédőt, és távolítsák el a ráfagyott csapadékot. A jegesedés megszüntetése ugyanis a gépjárművezető feladata és egyben kötelessége: Ennek hiányában azzal a valós veszéllyel kell számolni, hogy  a jármű vezetője a biztonságos közlekedéshez nélkülözhetetlen információk megszerzésétől fosztja meg magát – ezáltal saját és mások testi épségét veszélyeztetve. A probléma másik forrása, hogy haladás közben a menetszél jégdarabokat szakíthat le a szélvédőről, ami a mögöttes vagy szemből érkező közlekedők számára balesetveszélyes lehet. A tehergépjárművek esetében feltétlenül gondoskodni kell a rakománytér (ponyva stb.) tetején kialakult jég eltávolításáról is, mert a menet közben lehulló jégtömeg nem kívánatos események, súlyos balesetek, tragédiák okozója lehet.

A jég eltávolítása mellett a szélvédők tisztántartása és párátlanítása is fontos.

A közúti ellenőrzések és a balesetek tapasztalatai azt mutatják, hogy elindulás előtt sokan nem, vagy csak részben tisztítják meg a gépjármű szélvédőit, és általában megelégednek a felületes törléssel, vagy az ablaktörlő lapátok használatával. Pedig ez nem elég! A biztonságos közlekedéshez, a megfelelő kilátáshoz, a forgalmi helyzet valós felméréséhez arra van szükség, hogy a szélvédők teljes felülete (kívül-belül, elől-hátul, a jobb és baloldalon egyaránt) tiszta legyen, s ugyanez mondható el a visszapillantó tükrök vonatkozásában is.

Sokan megfeledkeznek a szélvédők (különösen az első szélvédő és az első ajtók üvegei) belső felületének megtisztításáról. Amennyiben a tisztítást több hétig elhanyagoljuk, az üveg belső felületén finom por és egyéb szennyeződés rakódik le, mely az idő haladtával egyre vastagabb réteget képez. Jelentősen rosszabb a helyzet, ha a gépkocsiban utazók között dohányos is akad, ugyanis a dohányfüst fokozza a belső szennyeződésréteg kialakulását. Ez a szennyeződés normál nappali körülmények között nem mindig zavaró, ugyanakkor ha szemből erős fény érkezik – mely lehet akár hegyes szögben érkező napfény, vagy szemben közlekedő jármű fényszórójából érkező fény – nem csak korlátozhatja a gépkocsiból való kilátást, hanem szélsőséges esetben akár másodpercekre el is vakíthatja a vezetőt.

Az említett szennyeződésréteg mellett hasonlóan veszélyes, amennyiben a gépkocsi utastere a hűvös, vagy hideg időben – általában +5 C ̊ alatt – bepárásodik, és a járművel a szélvédőre lerakódott vízcseppek eltávolítása, párátlanítása nélkül indulunk útnak, kapcsolódunk be a forgalomba. A vízcseppek egyrészt megnehezítik a járműből való kilátását, másrészt megtörik az utastérbe érkező fényt, felerősítve annak vakító hatását.

A közúti balesetek, személyi sérülések és halálesetek megelőzése érdekében nagyon fontos, hogy valamennyi vezető tisztítsa meg gépjárműve ablakfelületeit, és végezze el a belső párátlanítást még a megindulás előtt!

A tökéletes párátlanítás érdekében:

– kapcsolja be a hátsó szélvédő fűtőszálait,

– a fűtéssel együtt használja a légkondicionáló berendezést (mely köztudottan szárító hatású),

– és csak akkor induljon el, ha valamennyi szélvédőn tökéletesen kilát!

Kérjük, ne feledkezzenek meg a visszapillantó tükrök, valamint a gépkocsi fényjelző és világító berendezéseinek rendszeres tisztántartásáról sem!

Balesetmentes közlekedést kíván az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság!

Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026

„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

...
2026.04.01. 18:03

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

...
2026.03.28. 09:51

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

Tovább öregedett az autóállomány

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

...
2026.03.25. 05:27

Mindentlátó kamerák

A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

...
2026.03.24. 05:16

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

...
2026.03.17. 07:48

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.

...
2026.03.11. 09:52

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.

A hétköznapok hősei

Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.

...
2026.02.05. 10:24

A hétköznapok hősei

Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.

Kína 2027-től betiltja az elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását

A technikai fejlődés néha fura produktumokat szül. Ilyen az elektromos ajtókilincs, amely a létét a techkábulatnak köszönheti, nem a racionalizmusnak, vagy a funkcionalitásnak. Kiderült, kifejezetten baleset-veszélyes.

...
2026.02.04. 10:09