A lakóautó igazán kalandos utazásokra ad lehetőséget. Megadja a szállásválasztás szabadságát, bár helyben, óvárost nézni azért nem indulnánk el vele. Bár, van olyan méretű is, amivel mégis.
A lakóautó műfaja akkor született, amikor először aludt valaki az régi korokban a ponyvás szekerében. A lakóhelyként is szolgáló közlekedési eszköz koncepciója nem sokat változott az évszázadok során, és bár a motorizációval jóformán egy időben jelentek meg az első lakóautók, ezek funkciójukat és kényelmüket tekintve semmivel sem nyújtottak többet, mint egy ekhós szekér.
Azonban ahogy fejlődtek az alapot adó haszonjárművek, úgy lettek egyre komfortosabbak a lakóautók: a kompakt futóművű, alacsony alvázas áruszállítók lehetővé tették a lakófelépítmény mélyebbre ültetését, ami a kényelmes használat mellett a menet közbeni stabilitást és biztonságot is javította. Az önhordó karosszériás furgonok megjelenése a háztartási berendezések gépesítésével, a modern belsőépítészeti megoldások bevezetésével együtt nyitott új lehetőségeket a lakóautók, kempingbuszok építésében.

Első példánk az 1965-től 1980-ig gyártott Peugeot J7-es: tolóajtaja és szabályos téglatest felépítménye jól kihasználhatóvá, alacsony padlója stabillá tette, és még beszállni is könnyű lett. A kisteherautók ezen generációi, valamint a kemping-élet fellendülése a nyugati országokban azt eredményezte, hogy a hatvanas években megalapították az első olyan manufaktúrákat, amelyek ma az európai lakóautó-piac gerincét adják.

A nyolcvanas évektől az egyik legkedveltebb lakóautó alap a Peugeot Boxer (és testvérmodelljei). E típus alapjait felhasználva a brit Auto-Sleepers lakóautó gyártó kínálata nem kevesebb, mint tizenhét különböző variációt (nyolcféle dobozos furgonból átépített kempingbuszt, illetve kilenc egyedi felépítményű lakóautót) kínál. Az Auto-Sleepers elárulta azt a titkát, hogy tervezéskor nem csak arra figyelnek, hogy álló helyzetben legyen komfortos a lakóautó. Mivel általában messzire utaznak velük az emberek, ezért nagy hangsúlyt fektetnek az élvezetes, biztonságos vezethetőségre.

Az utóbbi években reneszánszát éli a lakóautózás, nem utolsósorban a koronavírus-járvány miatt, amely a figyelem középpontjába helyezte azt, mint az utazás élményét a közösségi távolságtartással összeegyeztető megoldást. A minden korábbinál szélesebb ügyfélkör felerősítette a megfizethetőbb kempingbuszok iránti keresletet, a 2016-ban bevezetett, harmadik generációs Peugeot Expert (és típustestvérei) pedig optimálisak ezek kialakítására.

Ez a járműkategória kompakt méretének köszönhetően akár mindennapi közlekedésre, munkába és iskolába járásra is alkalmasak, ugyanakkor a modern belsőépítészeti és gépészeti megoldásoknak köszönhetően sok funkciót képesek ellátni. A kettős felhasználás igényeit szem előtt tartva legtöbbször kiszerelhető, cserélhető bútorzatot kínálnak a gyártók: így a nyaralás végén egyszerűen eltávolíthatók az Expertből a konyha-, ágy- és gardróbmodulok, és visszaszerelhetők a gyári ülések. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Peugeot Expert alapú, vagy hozzá hasonló kempingbuszok a legritkább esetben vásárolhatók meg kész csomagként: általában elemenként válogathatják össze a vásárlók a számukra fontos tartozékokat, ami a jármű funkcionalitását és árát egyaránt befolyásolja. Drága extra ugyan, de nagyon hasznos a megemelhető tető, amellyel letáborozva a kisbusz belső terének magassága növelhető. A parkoló autó tetejét megemelve fel lehet állni, miközben lecsukva pedig be lehet hajtani a mélygarázsokba, és lecsukva az ilyen tető utazás közben a légellenállást sem növeli.

A kempingbuszok új generációja már kérhető elektromos hajtáslánccal is. Persze azok, amelyeknek az alapját adó típusból létezik ilyen változat. Kifejezetten ezt a piaci szegmenst célozta meg a holland Camperfixx, amely a távolsági buszok építésében nagy tapasztalattal bíró VDL céggel együtt készítette el e-Fixxter névre hallgató, emissziómentes kempingbuszát. Autójuk négy utas számára biztosít alvóhelyet, és az átalakítások ellenére a gyárival csaknem megegyező, 300 kilométeres hatótávolságot kínál, így van esély rá, hogy a kempingjárást nem kell megszakítani töltési időkkel.

A személyautó alapú kisteherautókra már nem jellemző a kempingbusz kialakítás: habár ma már ez sem igaz. Vegyük csak a VW Caddy-t, amelyből a gyár is kínál kempingváltozatot, vagy a Peugeot Partnert, amelyet a német Alpincamper alakított át. Igaz csak egyszemélyre, lényegében egy legénylakást varázsoltak a kompakt autó rakterébe, hűtőszekrénnyel, gázrezsóval, friss- és szennyvíztartállyal, valamint egy egyszemélyes kanapéággyal.

Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026
„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
Tovább öregedett az autóállomány
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

Mindentlátó kamerák
A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.
A hétköznapok hősei
Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.
A hétköznapok hősei
Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.
Kína 2027-től betiltja az elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását
A technikai fejlődés néha fura produktumokat szül. Ilyen az elektromos ajtókilincs, amely a létét a techkábulatnak köszönheti, nem a racionalizmusnak, vagy a funkcionalitásnak. Kiderült, kifejezetten baleset-veszélyes.