A Toyota egy alapítványa Indianapolis városában a belvárost és az egyetemi campust kiszolgáló iránytaxi szolgáltatást indított. A kísérlet tapasztalatait a fejlesztésnél használják fel.
Ingyenes autonóm iránytaxi-szolgáltatást vezetett be Indianapolis városában a May Mobility, az Indiana Economic Development Corporation (IEDC), a Energy Systems Network (ESN) és a Toyota Mobility Foundation (TMF). Az öt darab Lexus RX 450h öntöltő hibrid szabadidőjárműből, valamint egy kerekesszékes utasok szállítására is alkalmas Polaris GEM lassú járműből álló flotta az Indy 500 versenyhétvégén tartotta bemutató üzemét, amelynek során az autóverseny nézői tízperces demonstrációs útvonalon próbálhatták ki az utazás ezen formáját.
Azóta az önjáró Lexusok hétköznapokon reggel és este 7 óra között közlekednek egy kilenc megállóból álló útvonalon. Az útvonalat a már létező közösségi mobilitási szolgáltatások, valamint a közúti forgalmi szabályszerűségek figyelembe vételével, a városi közösségi közlekedési szolgáltatóval együttműködve úgy alakították ki, hogy elkerülje a jellemzően dugókkal terhelt, túlzsúfolt gócpontokat.
A járványvédelem miatt egyidejűleg csak egy háztartásban élő utasok tartózkodhatnak a járművek fedélzetén, az utasok férőhelyét válaszfal határolja el a járműkísérőtől – aki a teljesen autonóm gépkocsi működését felügyeli, és csak vészhelyzetben avatkozik bele a vezetésbe. Minden fuvar előtt és után UV-fénnyel sterilizálják a járművek belső terét. A 10-15 percenként közlekedő körjárat kísérleti módban üzemel november 19-ig; ezt követően az esetleges sűrítéséről, a vonal meghosszabbításáról. Szintén novembertől Indiana állam egy másik városában is hasonló shuttle szolgáltatást indítanak útjára a partnerek.
Szentendrei program ajánlat
Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

Szentendrei program ajánlat
Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.
Hogy halad a munka az Árpád hídnál?
Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?
Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.
Biodízel az új Skodákba
A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

Biodízel az új Skodákba
A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.
BKK nosztalgiaszezon Budapesten
A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

Rendőrnap a szép időben a Városligetben
Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

Rendőrnap a szép időben a Városligetben
Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.
Csökkent a használt elektromosok ára
Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.

Csökkent a használt elektromosok ára
Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.
Az önvezető, ami nem az
Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.

Az önvezető, ami nem az
Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.
Megnyitották a BMW debreceni „tehetség gyárát”
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.

Megnyitották a BMW debreceni „tehetség gyárát”
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.