2015.09.11, 10:09
Így közlekedünk az ovival, sulival

A KöBE a biztosítási szolgáltatások mellett a közúti közlekedésbiztonság javítására irányuló munkában is szerepet vállal. Ennek keretében immár negyedik éve ír ki rajzpályázatot az óvodások és általános iskolások részére. Idén – a korábbi hagyományt folytatva – a tanévkezdés időszakában meghirdetett rajzpályázat az „Így közlekedünk az ovival/sulival!” címet kapta.

A pályázat célja, hogy a szervezők elgondolkodtassák a gyermekeket, vajon a társaikkal és tanítóikkal való közlekedés mitől lesz biztonságos. A kiírás szerint azt szükséges bemutatni a rajzokkal, hogyan közlekednek a kicsik az osztállyal/ovis csoporttal, amikor együtt sétálnak a városban, vagy épp kirándulni mennek? Ilyenkor hogyan kelnek át a zebrán? A gyerekek fogják egymás kezét, libasorban, a tanító/óvó nénivel együtt haladnak?

A rajzok beküldési ideje: 2015. október 6. A fődíj egy-egy kerékpár. Emellett más értékes,  közlekedésbiztonsággal kapcsolatos ajándék vár még gazdára, de díjazzák a legtöbb rajzot beküldő óvodás és iskolás csoportot, osztályt is! A kiírásról részletei a www.kobe.hu/rajz oldalon és a KöBE Facebook oldalán (www.facebook.com/kobebiztosito) olvashatók.

Megosztott e-bringák a fővárosban

Budapesten elektromos rásegítésű kerékpárok is elérhetőek lesznek a közbringarendszerben.

...
2025.05.23. 11:05

Megosztott e-bringák a fővárosban

Budapesten elektromos rásegítésű kerékpárok is elérhetőek lesznek a közbringarendszerben.

Hétvégi program Debrecenben

Ismét megrendezik a „Debrecen Drive” autó- és járműipari rendezvényt a Nagyerdőben.

...
2025.05.22. 05:17

Hétvégi program Debrecenben

Ismét megrendezik a „Debrecen Drive” autó- és járműipari rendezvényt a Nagyerdőben.

Szentendrei program ajánlat

Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

...
2025.05.10. 14:20

Szentendrei program ajánlat

Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?

Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

...
2025.05.07. 08:42

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?

Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

Biodízel az új Skodákba

A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

...
2025.05.06. 08:41

Biodízel az új Skodákba

A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

BKK nosztalgiaszezon Budapesten

A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

...
2025.05.02. 07:59

Rendőrnap a szép időben a Városligetben

Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

...
2025.04.26. 15:01

Rendőrnap a szép időben a Városligetben

Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

Csökkent a használt elektromosok ára

Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.

...
2025.04.20. 09:55

Csökkent a használt elektromosok ára

Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.