2025.05.22, 05:17
Hétvégi program Debrecenben

Ismét megrendezik a „Debrecen Drive” autó- és járműipari rendezvényt a Nagyerdőben.

Ötvenezer négyzetméteren szakmai konferenciával, járműbemutatókkal, családi programokkal, autócsodákkal várják május 23-25. között az érdeklődőket a „Debrecen Drive” autó- és járműipari rendezvényre a Nagyerdei Stadion környékére. Az ötödik alkalommal megrendezendő „Debrecen Drive”-nak tavaly csaknem 35 ezer látogatója volt. Minden évben nagy érdeklődés kíséri a járműipari konferenciát, ahol a szakemberek az ágazat időszerű kérdéseit tekintik át; az idén különös figyelmet fordítanak a hagyományos-, és elektromos járművek közötti átmeneti trendekre, a költséghatékonyság kihívásaira, a vámháborúk hatásaira, az innovációs lehetőségekre, valamint a jövőbeli zöld kilátásokra.

Miklósvölgyi Péter, a drive-ot rendező Debreceni Campus Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a Debrecen Drive látványos nyitóeseménye idén is különleges élményt ígér: május 23-án este Szujó Zoltán vezényletével robban be a Metal-Sheet Night Drive, amely évről-évre elképesztő show-elemekkel és egyre izgalmasabb mutatványokkal indítja el az ország legnagyobb járműipari fesztiválját. A Debrecen Drive programkínálata minden korosztály számára tartogat élményeket: több mint 250 szalonautó és mintegy 800 különböző jármű mellett a látogatók interaktív bemutatókon, látványos show-műsorokon és izgalmas családi programokon vehetnek részt.

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

...
2026.08.31. 08:46

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

Fejlesztik a hidrogénhajtást

A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

...
2026.08.24. 08:47

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

...
2026.08.23. 07:30

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

...
2026.08.05. 13:33

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten

A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

...
2026.08.03. 10:05

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

...
2026.06.11. 16:58

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.

...
2026.05.19. 21:20

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.