2024.04.13, 14:37
Harcolnak a forgalom-ellenőrző kamerákkal

Többek között denevérdobozokkal próbálják eltakarni a forgalomellenőrző kamerákat az ellenzők Londonban, így tiltakozva a dugódíj ellen. Nem Batman áll a jelenség mögött!

London az első városok közt volt, ahol már 2003-ban bevezették a behajtási engedélyt, köznyelven a dugódíjat. A londoni dugódíj egy olyan útdíj, amelyet a London kijelölt területére behajtó gépjárművek után kell megfizetni. Fő célja a forgalmi torlódások csökkentése, illetve forrásgenerálás a városi pénztár számára. A rendszert a londoni közlekedési vállalat, a Transport for London (TfL) működteti. Mára nem csak a belvárosban, hanem London egész területére díjfizetést vezettek be.

2017-ben bevezették az ULEZ (Ultra Low Emission Zone – ultraalacsony kibocsátási zóna) besorolású területet. A folyamatos bővítés után a brit főváros hatalmas területére, 32 városrészre terjed ma már ki. A tavalyi bővítés pedig érthető okokból sokaknak nem tetszik. A szennyezőnek minősített járművek (benzinesnél EURO4, dízelnél EURO6 besorolás alatt), amelyekből még bőven fut a szigetország útjain, magas, napi 12,5 fontos behajtási díjért közlekedhetnek csak. A nem fizetés még drágább: a büntetés 180 font (90 napon belül megfizetve 90 font). A tisztán elektromos járműveket használók az egyetlenek jelenleg, akiknek nem kell fizetniük.

A legutóbbi zónabővítés után egyre élesedik a környezetvédőként fellépő londoni polgármester és a behajtási díjat ellenzők között. A tiltakozás néha rongálásig is fajul. Egyszerűen megrongálják a behajtást figyelő kamerákat, de volt olyan eset is, amikor felrobbantottak egyet: elég komoly jelzés az elégedetlenségre. Az elkövetéssel egy 60 és egy 61 éves férfit gyanúsítanak.

Ezután változtattak a tiltakozáson az ellenzők, és legális, törvényesen védett megoldást kerestek a rendszer működésének a szabotálására. Kitalálták, hogy mivel a denevér és a szálláshelye is törvényileg védett, ezért London déli negyedeiben több helyen is denevérdobozokat függesztettek a rendszámfelismerő kamerák elé. Az ULEZ-díj ellenzői nem vállalták a felelősséget a dobozok kihelyezéséért, de az biztos, hogy alaposan megnehezítették a TfL számára a kamerák ellenőrzését, karbantartását, esetleges újak felszerelését.

A denevérek védelmével foglalkozó civil alapítvány munkatársa szinte kizártnak tartja, hogy a városi utcák póznáin található odukba denevérek költözzenek. Ettől függetlenül a dobozokat csak különleges engedéllyel rendelkező szakemberek nyithatják ki. A történetnek itt még nincs vége, ugyanis a mylondon.news oldal beszámolója szerint a múlt héten egy jelzés nélküli furgon jelent meg pár helyen, és eltávolították a figyelmeztető feliratokat. A TfL tagadja, hogy köze lenne az esethez. Bárhogy is van, a londoni „Batmen”-csapat és a városvezetés küzdelme még nem lejátszott ügy.

2404 Deneverlak

Tavaly többen cseréltek autót, mint korábban

Sok éve tartó trend folytatásaként a 2025-ben ismét nőtt a személygépkocsi-átírások száma. Az autók nem lettek fiatalabbak.

...
2026.01.21. 09:42

Tavaly többen cseréltek autót, mint korábban

Sok éve tartó trend folytatásaként a 2025-ben ismét nőtt a személygépkocsi-átírások száma. Az autók nem lettek fiatalabbak.

Szilveszteri tiltólista

Az év egyik legvidámabb napja Szilveszter, és ez a közlekedésre is hatással van. Hogy boldogan induljon 2026., összeszedtünk pár dolgot, amit nem érdemes tenni 2025. utolsó napján.

...
2025.12.31. 08:42

Drive by wire

A Peugeot fizikai kapcsolat nélküli járműkormányművet fejlesztett.

...
2025.12.30. 16:43

Drive by wire

A Peugeot fizikai kapcsolat nélküli járműkormányművet fejlesztett.

Vonzó a „zöld áram”?

A BMW vizsgálta a plug-in hibrid-, és az elektromos autókat használók töltési szokásait. Arra voltak kiváncsiak nyitottak-e a „zöldáram” használatára.

...
2025.12.27. 07:03

Vonzó a „zöld áram”?

A BMW vizsgálta a plug-in hibrid-, és az elektromos autókat használók töltési szokásait. Arra voltak kiváncsiak nyitottak-e a „zöldáram” használatára.

Boldog Karácsonyt kívánunk!

A rohanós, vásárlós, utolsó pillanatban elintézős karácsonyi feladatok letudásával következhet az ünnep békésebb része! De óvatosan az autókban, sokan indulnak útra a rokonokhoz, vagy épp kirándulóközpontokba is!

...
2025.12.23. 12:44

Formálják az autós jövőképet

Az Európai Unió új javaslata szerint az autógyártóknak 2035-től nem nullára kell csökkenteniük a kipufogógáz-kibocsátást, hanem 90 százalékkal kell csökkenteniük a 2021-es szinthez képest.

...
2025.12.19. 08:23

Éberségi rendszer kamionokhoz

Nagy bajt okozhat, ha egy teherautósofőr „elbambul”. Ezt megakadályozandó fejlesztette ki a Scani az éberségi rendszerét.

...
2025.12.11. 12:07

Éberségi rendszer kamionokhoz

Nagy bajt okozhat, ha egy teherautósofőr „elbambul”. Ezt megakadályozandó fejlesztette ki a Scani az éberségi rendszerét.

Stroke után vezetni

Új elemzési modellt dolgoztak ki a stroke-on átesettek autóvezetési alkalmasságának megállapítására magyar kutatók.

...
2025.12.05. 07:47

Stroke után vezetni

Új elemzési modellt dolgoztak ki a stroke-on átesettek autóvezetési alkalmasságának megállapítására magyar kutatók.