A Lánchíd hídfőiben lévő aluljárókat kiszélesítették, már szerkezetkészen várják a további munkákat. A híd munkái során a függesztő orsók eltávolítása, majd visszahelyezése nagy odafigyelést igényel, nehogy megváltozzon a láncokról lógó függesztő rudak terhelése.
Szerkezetkész állapotban vannak a budapesti Lánchíd hídfőiben lévő aluljárók. A betonozási, vasszerelési és szigetelési munkák után a budai aluljáróban már a burkolat alatti elektromos védőcsövek lefektetésénél tartanak. A kivitelező munkatársai a korábban kör keresztmetszetű aluljárókat a pesti és a budai oldalon is kiszélesítették: egyenes falakat építettek, illetve tágasabb, téglalap alakú keresztmetszetet alakítottak ki, ezért azok jobban beláthatók – bár elvesztették a régi bájukat.

A budai hídfőben a három méter széles kerékpáros aluljáró helyén egy új vonalvezetésű, több mint négy méter széles átjáró készült, így a kétirányú kerékpárút mellett egy elválasztott járda is épülhet a gyalogosoknak. A pesti oldalon a korábbi gyalogos-aluljárót 4,1 méteresre szélesítették ki, hogy a későbbiekben a kerékpárosok is használhassák. A munkások az aluljáróknak mindig csak az egyik felén dolgoztak, így tudták fenntartani a hídfők megfelelő terhelését, és biztosítani a gépek zavartalan behajtását a Lánchíd közepén folytatott munkákhoz. A védőcsövek bevezetése után kezdődhetnek a villanyszerelési és az építészeti munkák, végül az aluljárók oldalfalaira kéregpanel-burkolat kerül majd.

Végzik a függesztő orsók vizsgálatát. Ezek a szerkezetek kötik össze a láncokról leérkező függesztő rudakat a híd kereszttartóival. A felújítás során a tervezők, valamint a műszaki ellenőrök közösen kiválasztották és megjelölték azokat az elemeket, amelyeket ellenőrzésre kivesznek, majd a Budapesti Műszaki Egyetem szakértői megvizsgálnak. Ha a mérnökök az állapotuk miatt indokoltnak tartják, a régi orsókat a terveknek megfelelően legyártott újakra cserélik. Egy-egy ilyen orsó 10-12 tonnás terhet visel, ezért az eltávolításuk és a visszahelyezésük során is különleges eszközökre, illetve nagy odafigyelésre van szükség, hogy a rudak terhelése ne változzon közben.

Közben elkezdődött a pesti oldalon a 2-es és 2M villamosvonal melletti kőfelületek tisztítása, valamint javítása: először a falfirkákat távolítják el ott, ahol a védőtávolság ezt lehetővé teszi, és a munka nem zavarja a közösségi közlekedést. A budai oldalon letisztították a hídfő homlokfalát, és befejeződtek a budai oroszlánok talapzatán végzett kőmunkák. Már gyártják a Lánchíd utolsó 4 pályatábláját, és a járdatáblák gyártása ugyancsak ütemezetten halad. Elkezdődött a híd parti nyílásaiban az új járdákat fogadó tartószerkezetek helyszíni javítása, valamint továbbra is sátrak alatt festik a láncok alsó szakaszát, a híd új pályaelemeit és a kijavított tartószerkezetet.
Szentendrei program ajánlat
Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

Szentendrei program ajánlat
Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.
Hogy halad a munka az Árpád hídnál?
Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?
Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.
Biodízel az új Skodákba
A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

Biodízel az új Skodákba
A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.
BKK nosztalgiaszezon Budapesten
A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

Rendőrnap a szép időben a Városligetben
Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

Rendőrnap a szép időben a Városligetben
Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.
Csökkent a használt elektromosok ára
Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.

Csökkent a használt elektromosok ára
Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.
Az önvezető, ami nem az
Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.

Az önvezető, ami nem az
Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.
Megnyitották a BMW debreceni „tehetség gyárát”
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.

Megnyitották a BMW debreceni „tehetség gyárát”
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.