2014.05.01, 19:08
Fényvisszaverő mellények biztonsága

A fényvisszaverő mellények a gyalogosok és kerékpárosok észlelhetőségét segítik elő. A mellény viselését meghatározott esetekben jogszabály kötelezővé teszi. A jelenleg hatályos KRESZ alapján a lakott területen kívüli út úttestjén, leállósávján, útpadkáján tartózkodó gyalogosnak – ide nem értve a csoportban történő közlekedést -, továbbá a kerékpárt hajtó személynek éjszaka és korlátozott látási viszonyok mellett fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie,
A fényvisszaverő mellénynek (ruházatnak) meg kell felelnie a MSZ EN 471:2003.számú szabványban meghatározott követelményeknek. A környezetéből kirívó, fényvisszaverő hatású elemekkel ellátott mellények előnye, hogy legalább 2-3 szorosára növelik az észlelhetőséget, hiszen egy 50 km/h sebességgel haladó jármű vezetője – megfelelő közvilágítás mellett – az ilyen védőöltözetet viselő személyt 160 méter helyett akár 390 méterről is észrevehet. 
Ez pedig azt jelenti, hogy a jármű vezetőjének több ideje marad az esetleges veszélyek észlelésére, s megfelelő manőver végrehajtására, a mellény viselője pedig egyértelműen féktávolságon kívülre kerül. Gyermekek esetében a fényvisszaverő hatású védőmellények viselése kifejezetten ajánlott, még az óvodába, iskolába történő nappali közlekedés során is, függetlenül a látási viszonyoktól (ennek a jobb észlelhetőség biztosításán túl kedvező tudati hatása is van). 
A hazai baleset-megelőzési munka egyik hasznos eleme, hogy évek óta az óvodásokat és az alsó tagozatos iskolásokat fényvisszaverő mellényekkel, s egyéb fényvisszaverő tárgyakkal (karpántokkal, matricákkal stb.) látják el. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a Nemzeti Közlekedési Hatóság, valamint a gyermekek közlekedésbiztonságát szívügyükként kezelő más szervek, szervezetek, érdekképviseletek (stb.) már eddig is százezres nagyságrendben osztottak ki láthatósági védőmellényeket a gyermekek körében, különböző programok keretében („Iskola rendőre”, „Látni és látszani” stb.).
Ezeknek a preventív intézkedéseknek a célja nem más, minthogy a gyermekek már óvodás korban megismerjék a passzív biztonsági eszközöket, használják is azokat, s tudatosuljon bennük, hogy viselésük által nagyobb biztonsággal vehetnek részt a közúti közlekedésben. A mellény mellett napjainkban egyéb fényvisszaverő eszközök is elterjedtek, mint például a karpánt, a táskára, vagy hátizsákra húzható fényvisszaverő huzat, ruházatra szerelhető apró tárgyak. 
Utóbbiak különösen az skandináv országokban terjedtek el – itt novembertől februárig a nappali órák száma jelentősen alacsonyabb, ahol a felnőtt és gyermek gyalogosok, valamint kerékpárosok ezeket a védőeszközöket kötelező jellegű előírások nélkül is rendszeresen viselik, önmaguk érdekében. Ezekhez az apró tárgyakhoz szinte valamennyi élelmiszerbolt pénztáránál és egyéb helyeken (benzinkutaknál stb.) kedvező áron lehet hozzájutni.

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

...
2026.08.31. 08:46

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

Fejlesztik a hidrogénhajtást

A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

...
2026.08.24. 08:47

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

...
2026.08.23. 07:30

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

...
2026.08.05. 13:33

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten

A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

...
2026.08.03. 10:05

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

...
2026.06.11. 16:58

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.

...
2026.05.19. 21:20

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.