2020.03.25, 08:55
Elektromos autókra számított károsanyag terhelés

Elsősorban az elektromos energia termelési módjától függ az egyes elektromos autókra vetített károsanyagkibocsátás.

A holland nijmegeni Radboud Egyetemnek az exeteri és a cambridge-i egyetemmel közös kutatása arra irányult, hogy pontosan felmérje az elektromos autókhoz köthető szennyezőanyagkibocsátást. Természetesen nem a működési területükön, hanem az energiatermelési helyeket tekintetbe véve. A villanyautókhoz köthető károsanyagmennyiséget a gyártás, és a villamosáram előállítását is figyelembe véve számították. A holland egyetem érdeklődése a téma iránt érthető, hiszen Hollandiának komoly gondjai vannak az országos széndioxid kibocsátással, így keresik az utakat, miként csökkenthetnék azt, hiszen emiatt már EU büntetést is kaptak.

Vizsgálódásukban arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy a villanyautók gyártása és használata összességében akkor is kevesebb karbonkibocsátással jár, ha az üzemanyaguk, tehát az elektromos áram jelentős részét fosszilis energiahordozókból állítják elő. Ez azt jelenti, hogy a világ 95 százalékán a jelenlegi körülmények között is előnyösebb a klímára nézve az elektromos autók használata, mint a belső égésű motorral ellátottaké.

Az öt százalék kivételt olyan helyek képezik, mint Lengyelország, ahol a megtermelt áram többsége széntüzelésű erőművekből származik. Olyan országokban, mint Svédország vagy Franciaország, ahol megújuló energiaforrásokból vagy atomerőművekből származik a villamosáram többsége, egy-egy elektromos autó szennyezőanyag-kibocsátása teljes élettartama alatt 70 százalékkal is kisebb lehet, mint a hagyományos autóké. Nagy-Britanniában ez az adat 30 százalék – ami összességében sokat számít, de a lakosság ennél többet várna.

A legtöbb országban néhány éven belül a rossz hatásfokú elektromos autók is kevesebb szennyezőanyagot bocsátanak majd ki, mint a legtöbb új benzines autó, mivel az elektromos áram termelése kevesebb karbonkibocsátással fog járni – állítják a kutatók, akik szerint 2050-ben már minden második autó elektromos meghajtású lesz, világméretekben évi 1,5 gigatonnával csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást, ami megfelel Oroszország jelenlegi teljes emissziójának.

Bevetné a Toyota az AI-t

Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.

...
2024.12.04. 09:28

Bevetné a Toyota az AI-t

Adatalapon dolgozó rendszerrel előzné meg a forgalmi baleseteket a Toyota.

Tovább drágulnak az új autók

Néhány héten belül lejár a türelmi időszak, és az Európai Unió országaiban minden eddiginél szigorúbb károsanyag-kibocsátási előírások lépnek hatályba. Ez rossz hatással lesz az újautó-árakra.

...
2024.11.22. 15:42

Helyszínelő drónok

Mikor joystickot látni egy baleseti helyszínnél a rendőr kezében, akkor érdemes tudni, hogy nem játszik, hanem helyszínel.

...
2024.11.22. 08:54

Helyszínelő drónok

Mikor joystickot látni egy baleseti helyszínnél a rendőr kezében, akkor érdemes tudni, hogy nem játszik, hanem helyszínel.

Venom és a VW

A Volkswagen ID. Buzz GTX szerepet kapott a Sony Pictures Venom trilógiájának utolsó filmjében.

...
2024.11.16. 14:59

Venom és a VW

A Volkswagen ID. Buzz GTX szerepet kapott a Sony Pictures Venom trilógiájának utolsó filmjében.

Gyalogosan is ésszel

Jól eltalált kisfilmet készített a HUMDA a zebrákon való viselkedés bemutatására.

...
2024.11.16. 07:35

Gyalogosan is ésszel

Jól eltalált kisfilmet készített a HUMDA a zebrákon való viselkedés bemutatására.

Holland közlekedési szokások

Hollandiában 2015 óta a tömegközlekedés és az autóüzemeltetés költségei mintegy 30 százalékkal emelkedtek. Átszálnak inkább két kerékre.

...
2024.11.10. 07:01

Holland közlekedési szokások

Hollandiában 2015 óta a tömegközlekedés és az autóüzemeltetés költségei mintegy 30 százalékkal emelkedtek. Átszálnak inkább két kerékre.

Alig van, de több lehet

Ötéves távlatban növekedni fog az elektromos járművek aránya a magyar logisztikában a Siemens megbízásából készült ágazati kutatás szerint.

...
2024.11.04. 08:14

Alig van, de több lehet

Ötéves távlatban növekedni fog az elektromos járművek aránya a magyar logisztikában a Siemens megbízásából készült ágazati kutatás szerint.

Mintaadó Párizs

Hétfőtől kitiltják az áthaladó gépkocsiforgalmat Párizs belvárosában.

...
2024.11.02. 07:24

Mintaadó Párizs

Hétfőtől kitiltják az áthaladó gépkocsiforgalmat Párizs belvárosában.