Kijózanító képet mutat a JATO elemzése az akkumulátoros elektromos autók elterjedéséről a világban.
A JATO gépjárműipari adatelemző társaság legfrissebb felmérése alapján még nem jött el az elektromos autók ideje, a piaci részesedésük csak egy-egy országban jelentős, mintegy elszigetelt jelenségként. Ugyan a tisztán elektromos járművek (EV) piaca összességében nőtt, különösen a világ legnagyobb gazdaságaiban, azonban a JATO arra is felhívja a figyelmet, hogy az eladások jelentős eltéréseket mutatnak az elektromos járművek elterjedésében az európai, az egyesült államokbeli és a világ szegényebb piacai között.
Az elektromos járművek értékesítési növekedésének üteme Európán belül is országonként különböző. Az élharcos természetesen Norvégia, ahol az elektromos járművek a legnépszerűbbek a vásárlók körében, mert erős a kormányzati ösztönzés, jól kiépített az infrastruktúra. Ráadásul manapság olcsóbb elektromos autót vásárolni Norvégiában, mint néhány más európai országban belső égésű motorral szerelt járművet – tavaly szeptemberben ezért az elektromos járművek tették ki az északi ország összes eladásának a 77 százalékát. A szomszédos skandináv piacokon is erős a kereslet, ami szintén a folyamatos kormányzati támogatásnak és a fogyasztók más európai országokhoz viszonyítva nagyobb vásárlóerejének köszönhető.
Az elektromos járművek iránti kereslet Európa jobbmódú országaiban is nőtt – Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, a Benelux államokban, az Egyesült Királyságban, Írországban és Izlandon. Ezek az országok együttesen Európa teljes akkumulátoros elektromos autóeladási mennyiségének a több mint kétharmadát adják – 2022 harmadik negyedévében az elektromos járművek piaci részesedése ezeken a piacokon elérte a 15 százalékot (ami még mindig szerény érték). De a mediterrán országokban, Portugáliában, Közép-Európában és a balti államokban, ahol az egy főre jutó jövedelem alacsonyabb, az elektromos járművek elterjedése sokkal lassabb ütemű. Ezekben az országokban az elektromos járművek piaci részesedése mindössze átlag 3,8 százalék volt 2022. harmadik negyedévében. A negatív tendencia mögött meghúzódó egyéb tényezők közé tartozik a gyengébb kormányzati ösztönzés, a rossz infrastruktúra és az üzemanyagárak. Magyarországon 2022. teljes évet vizsgálva 4709 új akkumulátoros elektromos autót adtak el, így az akkumulátoros elektromos autók aránya az összes újautó eladásból szerény 3,6% volt, ha a személy és kishaszongépjármű, és 4,2%, ha csak a személyautó értékesítéseket vesszük figyelembe. 2021-ben ezek az értékek 3% illetve 3,5% volt, ami ugyan növekedést mutat, ám ez még mindig marginális piaci részesedésnek számít.
Az európai országokhoz hasonlóan az Egyesült Államokban is államonként változik az elektromos járművek elterjedése. Kalifornia egyértelműen vezető szerepet tölt be az elektrifikációs versenyben a szigorú szabályozás, a vonzó ösztönzők és a technológiai cégek, például a Tesla szerepe miatt. A ZEV (Zero Emission Vehicle – azaz zéró emissziós jármű) program – amelyet Kalifornia hosszú távú kibocsátáscsökkentési céljainak biztosítására terveztek – megköveteli az autógyártóktól, hogy meghatározott számban értékesítsenek az elérhető legtisztább hajtáslánccal szerelt autókat. 2022 augusztusáig 14 állam fogadta el mind a kaliforniai ZEV-programot, mind a LEV (Low-Emission Vehicle – alacsony kibocsátású jármű) szabványokat: Colorado, Connecticut, Maine, Maryland, Massachusetts, Minnesota, New Jersey, Nevada, New Mexico, New York, Oregon , Rhode Island, Vermont, Virginia és Washington. Ennek eredményeként ezekben az államokban az akkumulátoros és a részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid, hidrogén üzemanyagcellás) járművek elfogadottsága lényegesen magasabb, mint az ország többi részén. 2022 második negyedévében az akkumulátoros elektromos autók piaci részesedése a ZEV államokban elérte a 8,7 százalékot, szemben a nem ZEV államok mindössze 3,0 százalékával.
Míg Európában és az Egyesült Államokban jelentős különbségek vannak az elektromos járművek elterjedésének arányában, a fejlett, fejlődő és szegény országok közötti különbség még szembetűnőbb ehhez képest. Míg például az akkumulátoros elektromos járművek piaci részesedése Kínában, Európában és Koreában meghaladta a 10 százalékot 2022 harmadik negyedévében, az olyan régiókban, mint Latin-Amerika és Oroszország, még az 1 százalékot sem érte el. Ez az egyenlőtlenség a jövedelmi különbségek következménye, ami az infrastruktúrában, az ipar versenyképességében is megmutatkozik. A fejlődő és szegény országok jelenleg a globális járműeladások több mint egyötödét képviselik.
Hétvégi program Debrecenben
Ismét megrendezik a „Debrecen Drive” autó- és járműipari rendezvényt a Nagyerdőben.

Hétvégi program Debrecenben
Ismét megrendezik a „Debrecen Drive” autó- és járműipari rendezvényt a Nagyerdőben.
Szentendrei program ajánlat
Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

Szentendrei program ajánlat
Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.
Hogy halad a munka az Árpád hídnál?
Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?
Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.
Biodízel az új Skodákba
A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

Biodízel az új Skodákba
A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.
BKK nosztalgiaszezon Budapesten
A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

BKK nosztalgiaszezon Budapesten
A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.
Rendőrnap a szép időben a Városligetben
Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

Rendőrnap a szép időben a Városligetben
Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.
Csökkent a használt elektromosok ára
Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.

Csökkent a használt elektromosok ára
Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.
Az önvezető, ami nem az
Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.

Az önvezető, ami nem az
Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.