2022.12.14, 19:09
Egy rossz példa Japánból

Egyre komolyabb problémát okoz, hogy a japánok között terjed az utcánalvás szokása. Ugyanis ha részegek, akkor az úttesten is elalszanak.

Tokióban nőtt az úton halálra gázolt alvó emberek száma. A japán rendőrség beszámolója alapján az ilyen halálesetek száma megduplázódott az egy évvel ezelőttiekhez képest. Félő, hogy a következő két hétben, az ünnepek alatt a halálos áldozatok száma tovább nő majd, mert a pandémia miatt elmaradt ivászatokat, az úgynevezett bonenkai-esteket, ahol munka után az irodai dolgozók összegyűlnek, most megpróbálják pótolni.

A jelenség nem csak Tokióban gond. Okinawa prefekturában csak 2019-ben 7000 olyan esetet jelentettek be, amikor az utcán aludtak el emberek. Japánban ez nem idegen szokás, padokon, parkokban napközben aludni. Az úttestre éjszaka általában ittas emberek fekszenek le kipihenni magukat. A ilyen halálos balesetek számának hirtelen növekedése miatt a japán rendőrség arra kérte a lakosokat, hogy az év végi „bonenkai-idény” alatt fogyasszanak kevesebb alkoholt. Az idén Tokióban halálra gázolt tíz ember közül mindegyik ivott, mielőtt az úttestre feküdt és elütötték – közölte a rendőrség.

A közlekedési minisztérium egy humorista páros közreműködésével nyilvános tájékoztató filmet adott ki, amelyben a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire hívják fel a figyelmet, valamint közlekedésbiztonsági tanácsokkal látják el a lakosságot. A film szilveszterig 60 ezer taxiban is látható, ha az utas figyeli a felszerelt monitort, de egyéb helyeken is vetítik majd. A rendőrség ezenkívül arra kéri a személy- és árufuvarozó cégeket, hogy figyelmeztessék sofőrjeiket: éjszaka vezessenek lassabban, és fényszórójuk mindig legyen felkapcsolva.

Obb 30ev 2

Megosztott e-bringák a fővárosban

Budapesten elektromos rásegítésű kerékpárok is elérhetőek lesznek a közbringarendszerben.

...
2025.05.23. 11:05

Megosztott e-bringák a fővárosban

Budapesten elektromos rásegítésű kerékpárok is elérhetőek lesznek a közbringarendszerben.

Hétvégi program Debrecenben

Ismét megrendezik a „Debrecen Drive” autó- és járműipari rendezvényt a Nagyerdőben.

...
2025.05.22. 05:17

Hétvégi program Debrecenben

Ismét megrendezik a „Debrecen Drive” autó- és járműipari rendezvényt a Nagyerdőben.

Szentendrei program ajánlat

Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

...
2025.05.10. 14:20

Szentendrei program ajánlat

Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?

Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

...
2025.05.07. 08:42

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?

Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

Biodízel az új Skodákba

A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

...
2025.05.06. 08:41

Biodízel az új Skodákba

A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

BKK nosztalgiaszezon Budapesten

A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

...
2025.05.02. 07:59

Rendőrnap a szép időben a Városligetben

Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

...
2025.04.26. 15:01

Rendőrnap a szép időben a Városligetben

Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

Csökkent a használt elektromosok ára

Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.

...
2025.04.20. 09:55

Csökkent a használt elektromosok ára

Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.