2017.12.05, 17:09
Drog gyorstesztek Hollandiában

Kontinensünkön legutóbb Hollandiában kezdték meg az úgynevezett nyáltesztek használatát a bódult állapotban lévő járművezetők kiszűrésére. A kábítószerek, kábító hatású szerek és bizonyos – a biztonságos járművezetést kizáró – gyógyszerkészítmények szedése Hollandiában is a legnagyobb közúti kockázatok közé tartozik, amennyiben a jármű vezetője ilyen szer hatása alatt a közúti forgalomban részt vesz.

Köztudott, hogy Hollandiában bizonyos „light” drogok fogyasztása meghatározott feltételek esetén nem minősül jogsértő cselekménynek, így az ország liberálisabb szellemű szabályozási hátteret valósított meg ezen a területen más európai országokhoz képest. Ugyanakkor azt már kiemelt veszélyforrásnak tekintik, ha a bódult személy jármű volánja mögé ül, ezért a bódult állapotban történő járművezetés Hollandiában is bűncselekménynek minősül.

Az eddigi eljárási gyakorlat alapján drog hatása alatti járművezetés gyanúja esetén először az érintett járművezető magatartásbeli és fizikai jellemzőit vizsgálták meg, mint például a leállítását megelőző vezetési stílusát, a tekintetét, beszédét, mozgását, reakcióját, pupillájának állapotát stb., – mindezt egy jól felépített és bevált mechanizmus szerint. Amennyiben az előzetes vizsgálatok alapján a bódult állapot fennállását valószínűsíteni lehetett, a rendőrség az érintettet vér- és vizeletvételre állította elő, és a minták laboratóriumi elemzését követően szakvélemény mondta ki a befolyásolt állapotot, vagy annak hiányát.

Az új módszer alapján az intézkedő rendőr már a leállítás helyszínén olyan gyorstesztet alkalmazhat, mely nyálminta alapján valószínűsíti az előzetes kábítószer (vagy hatásában azzal egyenértékű szer) fogyasztást, és az eredmény további vizsgálatok gyors elrendelésének alapja lehet. A nyálteszteket idén júliusban vezették be, és az eddigi tapasztalatok kedvezőek. A holland rendőri vezetés úgy véli, hogy eddig csak a „jéghegy csúcsát” érintették közúti ellenőrzéseikkel az utakon, míg a nyáltesztek alkalmazása – mintegy gyors előszűrő eszközként – jelentősen megnöveli az intézkedés alá vonható személyek számát, a pozitív találatok arányát, és ennek a prevenció oldaláról nézve is minden bizonnyal jelentős hatása lesz.

A nyáltesztek tehát a korábbiakban megszokott intézkedési gyakorlatot is megváltoztatják, ezért a közeli hónapokban 25 000 rendőrt képeznek ki a bódult állapotban történő járművezetők kiszűrésével, és az új vizsgálati módszer gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban.

Az elmúlt két évben az Egyesült Királyság, Franciaország és Írország vezetett be hasonló végrehajtási módszert a drog hatása alatti vezetés visszaszorítása érdekében, míg napjainkban Ausztria vizsgálja a közúti ellenőrzés keretében alkalmazható gyorsteszteket, azok különböző típusait, változatait, bekérve más országok tapasztalatait is.

(Fotó: ETSC)

Szentendrei program ajánlat

Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

...
2025.05.10. 14:20

Szentendrei program ajánlat

Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?

Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

...
2025.05.07. 08:42

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?

Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

Biodízel az új Skodákba

A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

...
2025.05.06. 08:41

Biodízel az új Skodákba

A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

BKK nosztalgiaszezon Budapesten

A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

...
2025.05.02. 07:59

Rendőrnap a szép időben a Városligetben

Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

...
2025.04.26. 15:01

Rendőrnap a szép időben a Városligetben

Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

Csökkent a használt elektromosok ára

Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.

...
2025.04.20. 09:55

Csökkent a használt elektromosok ára

Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.

Az önvezető, ami nem az

Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.

...
2025.04.18. 08:51

Az önvezető, ami nem az

Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.

Megnyitották a BMW debreceni „tehetség gyárát”

TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.

...
2025.04.09. 08:22

Megnyitották a BMW debreceni „tehetség gyárát”

TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.