2023.08.23, 10:27
Drága az autó még a cégeknek is

A Magyar Lízingszövetség jelentése szerint ugyan a finanszírozás volumene összegszerűen nőtt, de a szerződések száma csökkent. A magánvásárlók pedig majdhogynem kivonultak a piacról.

Hiába nő évről évre a finanszírozott összeg, mégsincs ok az elégedettségre, mivel a lízing szerződések száma tovább csökkent szinte minden eszközkategóriában. Így a megvásárolt eszközök áremelkedése okozza a finanszírozási összeg emelkedését, miközben kevesebb üzlet köttetik. Mivel a korábbi negatív piaci folyamatok egy része már jelentősen enyhült, a hazai lassú kilábalás hátterében jelenleg a még mindig magas infláció áll. 2023-ban az egyes eszközkategóriákat tekintve a lízingfinanszírozások 38%-át a retail autó, 11%-át pedig a flotta járművek képviselték, míg a fennmaradó 51%-on a termelőeszközök és az ingatlan osztoztak.

Az autópiacon a volumeneket tekintve, 2019-hez képest a hazai piac rendkívüli, 32%-os mértékben szűkült, és 50 085 darabról 34 094 darabra esett vissza. A kovid kezdete óta eltelt években a lízingelt személygépkocsik (-41%) és a kishaszonjárművek (-40%) száma zuhant a legnagyobbat, miközben a nagyhaszonjárművek mennyisége 8%-kal, a mezőgazdasági gépeké pedig 19%-kal lett kevesebb. A volumenek zsugorodásában a meredeken kilövő árak és magas kamatkörnyezet játszották a kulcsszerepet.

Ez nem meglepő, mivel a személygépkocsik esetében az átlag bruttó ár a 2019-es 6 727 000 forintról 2023-ra 12 874 000 forintra, azaz 91%-kal emelkedett. Ugyanezen időszakban a mezőgazdasági gépek bruttó eszközértéke még ennél is többet, 109%-ot nőtt, így az átlag bruttó ár idén már elérte az 53 194 000 forintot is – emelte ki Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. Bár az új személygépkocsi forgalomba helyezési darabszáma enyhe csökkenést mutatott: az első 6 hónapban, 1,5%-ot esett, a finanszírozott összeg 20,7%-kos emelkedéssel 120,7 milliárd forintot tett ki. A lízing részesedése, azaz a penetráció az új személygépkocsik esetében folyamatos emelkedést mutatott, az utolsó két hónapban már 27% feletti szinten állt, szemben a 2022 utolsó negyedévében mért 18%-os eredménnyel.

A flottafinanszírozás, flottakezelés enyhe darabszám csökkenés mellett (-4% – 5532 db) az emelkedő árak miatt 19%-kal növelte a finanszírozott összeget (40,1 Mrd). A jelenlegi, a Magyar Lízingszövetség jelentésében mért állomány összesen 47 347 db gépkocsi, amely a kovid mélypontja óta nem tudta még elérni a 2019-es szintet. A teljes hazai flottaszektor azonban ennél jóval nagyobb, 100 ezer feletti gépjármű állománnyal rendelkezik, emiatt érdemes figyelembe venni, hogy a jelentésben szereplő számok a tagvállalatok közül adatot szolgáltató cégek számait tükrözik.

A tavalyi év második felében és az idei évben a még mindig hosszú szállítási határidők és az emelkedő árak is számos nehézséget okoztak ezen a piacon, ezért sok ügyfél végül más megoldást választott vagy visszalépett a megrendelt autó bérletétől. A flottaügyfelek jelenleg szinte kizárólag KKV-k és a nagyvállalatok. Az európai trendekkel ellentétben nálunk nem tud elindulni a magánszemélyek tartós bérlete, elsősorban azon versenyhátrány miatt, hogy nekik is ki kell fizetniük a cégautóadót, ami rontja a lízingkonstrukciók versenyképességét.

Az új kishaszonjárművek szegmensében már teljesen más kép tárul elénk, mivel 14%-kal több eszköz került forgalomba, ami a lízingkihelyezéseket is látványosan, 44%-kal növelte, és összegben elérte a 41,2 milliárd forintot.  A kishaszonjárművek esetében a lízingpenetráció kissé hullámzó volt az elmúlt időszakban, de átlagban 34% felett teljesített. A piaci nehézségek ellenére a lízingpenetráció viszonylag magas és stabil volt a nagyhaszonjárművek esetében. Új teherautóknál közel 60%, nehéz pótkocsiknál még ennél is magasabb részesedést ért el. A bázis ugyan kicsi, mégis említésre méltó, hogy az új buszok forgalomba helyezése idén 2,5 szeresére emelkedett (597 db). Bár ezt az ugrásszerű növekedést a lízing nem tudta lekövetni, így is 35%-kal nőtt a finanszírozott összeg.

Megosztott e-bringák a fővárosban

Budapesten elektromos rásegítésű kerékpárok is elérhetőek lesznek a közbringarendszerben.

...
2025.05.23. 11:05

Megosztott e-bringák a fővárosban

Budapesten elektromos rásegítésű kerékpárok is elérhetőek lesznek a közbringarendszerben.

Hétvégi program Debrecenben

Ismét megrendezik a „Debrecen Drive” autó- és járműipari rendezvényt a Nagyerdőben.

...
2025.05.22. 05:17

Hétvégi program Debrecenben

Ismét megrendezik a „Debrecen Drive” autó- és járműipari rendezvényt a Nagyerdőben.

Szentendrei program ajánlat

Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

...
2025.05.10. 14:20

Szentendrei program ajánlat

Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?

Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

...
2025.05.07. 08:42

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?

Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

Biodízel az új Skodákba

A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

...
2025.05.06. 08:41

Biodízel az új Skodákba

A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

BKK nosztalgiaszezon Budapesten

A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

...
2025.05.02. 07:59

BKK nosztalgiaszezon Budapesten

A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

Rendőrnap a szép időben a Városligetben

Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

...
2025.04.26. 15:01

Rendőrnap a szép időben a Városligetben

Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

Csökkent a használt elektromosok ára

Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.

...
2025.04.20. 09:55

Csökkent a használt elektromosok ára

Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.