2019.04.15, 09:12
Baleset önvezető autóval

Az önvezető üzemmódban balesetező autókban más jellegű sérülések érhetik a bent ülőket, mintha ugyanezen autó a sofőr irányítása alatt áll.

A vezetést részben vagy egészben átvevő fedélzeti járművezető rendszerek és segédrendszerek használata megváltoztatja az autóban ülők utazás közbeni szokásait. Mindez leginkább a vezetőülésben helyet foglalót érinti. Ugyanis ha a sofőr maga vezet, akkor erre a tevékenységre koncentrál, a figyelme elsődlegesen a forgalomra és a vezetett járműre irányul. Ennek megfelelő a fizikai állapota is, az ülésben elfoglalt helyzete, az izmai megfeszítettsége.

Aktív vezetés közben a sofőr egy esetleges vészhelyzetet észlelve maga is „vészüzemmódra” kapcsol, tehát az izmai megfeszülnek, egyrészt azért, hogy tegyen a baleset elkerüléséért (kormányoz, fékez), másrészt, hogy ösztönösen enyhítse az ütközés okozta ütődés hatását (ráfeszít a kormányra, megfeszíti a lábizmait).

Részbeni (például adaptív sebesség-, és távolságtartó, forgalomkövető segédrendszer, illetve városi környezetben a kis sebességű „araszolásra” fejlesztett segédrendszer) vagy teljes önvezető üzemmód használatakor a sofőr nem követi aktív figyelemmel se a forgalmat, se a járművet. Más tevékenységet (is) folytat (mobiltelefon, net, jármű rendszerek beállítása, beszélgetés az utastársakkal), vagy csak nézelődik: a lényeg ugyanaz, se a vészhelyzetet nem érzékeli olyan gyorsan, tehát a védekező reakciói nem-, vagy később várhatók, illetve a testhelyzete is más lehet, mint vezetés közben, és teste is nyugalmi állapotban lehet, elernyedt izmokkal.

Az ilyen új megközelítéséket az újabb autótípusok passzív biztonságának a kialakításakor már figyelembe veszik a gyártók, vizsgálják az eltérő körülményeket és, hogy milyen passzív biztonsági eszközök alkalmazásával reagálhatnak az új kihívásra. A Toyota a többi autógyártóhoz hasonlóan a fizikai töréstesztek mellett az új modellek fejlesztése során virtuális törésteszt-szoftvert is alkalmaz. A tükörfordításban „Teljesen Emberi Modell a Biztonságért” (THUMS¬*) nevű virtuális törésteszt szoftver szimulálja, hogy miként hatnak az ütközések az emberi szervezetre. A japán gyártó ennek a szoftvernek 6. generációs változatát vezette be, amely hasznos segítséget jelent a jövőbeli autók – köztük az önvezető járművek – ütközésbiztonsági technológiáinak fejlesztésében.

A Toyota 20 éve fejleszti a THUMS eszközt, amely lehetővé teszi annak részletes elemzését, hogy milyen sérüléseket okoz a járművek ütközése az emberi testben. Az új szoftver a belső szervek modellezésére is képes, valamint új eleme az izommodellezés, ami számos testhelyzet szimulálására alkalmas (a feszülttől egészen az ernyedt testtartásig). Így a program a fejlesztés alatt álló önvezető autók biztonsági jellemzőinek kutatásában is fontos elem. A THUMS eszközt a Toyota mellett más autógyártók, alkatrész-gyártók, egyetemek, kutatóintézetek is alkalmazzák Japánban és a tengerentúlon egyaránt.

Toyota Crash 2 Resize
Toyota grafikus szimuláció

A THUMS 5. generációja az utasok testtartásának szimulációjánál figyelembe vette az izmok ütközés előtti állapotát, a 4. generáció pedig kielemezte a csontozat és a belső szervek sérüléseit az ütközés pillanatában. A sérüléseket elemző szakembereknek eddig kombináltan kellett használniuk a szoftver 4. és 5. generációját, ha nemcsak az ütközés okozta sérüléseket, hanem az ütközés előtti pillanatokban tapasztalható testtartásokat is vizsgálni akarták. Az újonnan kifejlesztett THUMS 6. generációja lehetővé teszi a kutatók számára, hogy nagy pontossággal elemezzék az utasok testhelyzetének változását a becsapódás előtti pillanatokban, valamint az ütközés során bekövetkező sérüléseket.

Mivel az önvezető technológiák fejlesztésével párhuzamosan egyre elterjedtebbé válnak az ütközésmegelőző biztonsági rendszerek, a magukat nagyobb biztonságban érző utasok a korábbinál sokkal többféle testtartásban ülnek, nem beszélve a vezetőről, aki a vezetéssegítő rendszerekre számítva jóval nyugodtabban, ernyedtebb izomzattal utazhat. A Toyota úgy véli, hogy a THUMS 6. generációja segítségével olyan biztonsági technológiákat fejleszthet ki, amelyek az eddiginél is többféle helyzetben nyújthatnak védelmet az autóban ülők számára egy esetleges ütközés során.

Gyakoribb az autóelkobzás, mint gondolnánk

Több európai országban is az autó elkobzásával járhat, ha valaki durván megszegi a közlekedési szabályokat.

...
2024.03.28. 14:33

Gyakoribb az autóelkobzás, mint gondolnánk

Több európai országban is az autó elkobzásával járhat, ha valaki durván megszegi a közlekedési szabályokat.

Ha nem Fiat, akkor Vespa

Igazi sztár lett abból a 103 éves olasz hölgyből, aki jogosítvány nélkül Fiatot vezetett.

...
2024.03.26. 13:22

Ha nem Fiat, akkor Vespa

Igazi sztár lett abból a 103 éves olasz hölgyből, aki jogosítvány nélkül Fiatot vezetett.

„Sweet sixteen”

Billy Idol dalában jobban hangzik, a Központi Statisztikai Hivatal összesítésében már kevésbé, a 16-os szám, amely felé a személyautóink átlagéletkora tart.

...
2024.03.23. 07:45

„Sweet sixteen”

Billy Idol dalában jobban hangzik, a Központi Statisztikai Hivatal összesítésében már kevésbé, a 16-os szám, amely felé a személyautóink átlagéletkora tart.

Követik az idők szavát: páncélozott Toyota

Gyári extraként rendelhető páncélozás a Toyota Hiluxhoz: de nem az európai piacon.

...
2024.03.20. 11:05

Követik az idők szavát: páncélozott Toyota

Gyári extraként rendelhető páncélozás a Toyota Hiluxhoz: de nem az európai piacon.

2,6 millió km-t futott Toyota: és még bírta volna

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban.

...
2024.03.16. 08:05

2,6 millió km-t futott Toyota: és még bírta volna

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban.

Ilyen sem történik sokszor

Megbírságoltak egy 103 éves olasz nőt, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.

...
2024.03.15. 07:05

Ilyen sem történik sokszor

Megbírságoltak egy 103 éves olasz nőt, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.

Autók negatív extrákkal

450 ezer kilométert tüntettek el egy Volvo számlálójából, hogy jobb áron eladhassák. Ilyen és ehhez hasonló rekordok születtek tavaly.

...
2024.03.14. 11:24

Autók negatív extrákkal

450 ezer kilométert tüntettek el egy Volvo számlálójából, hogy jobb áron eladhassák. Ilyen és ehhez hasonló rekordok születtek tavaly.

LEGO-BMW csodák

A Speed Champions sorozat 676 alkatrészből álló újdonságaként lesznek kaphatók a BMW versenyautói LEGO-készletben.

...
2024.03.10. 14:18

LEGO-BMW csodák

A Speed Champions sorozat 676 alkatrészből álló újdonságaként lesznek kaphatók a BMW versenyautói LEGO-készletben.