Az élhető metropoliszok rangsorában évek óta előkelő helyen végez a kanadai Brit Columbia tartomány legnagyobb városa, Vancouver. Mindez annak ellenére van így, hogy a városban mintegy 650 ezren, a Vancouverrel már egybeépült elővárosokban pedig további kétmillióan élnek, így a „Vancouver metro” térség számít Kanada legnagyobb egybefüggő városi területének, s egyben itt a legnagyobb a népsűrűség is az észak-amerikai országban.

A nagy népsűrűséghez rengeteg autó is tartozik, ám Vancouverben már nincs olyan sok gépjármű, mint a hasonló méretű és adottságú más városokban: gyorsan és olajozottan működik a tömegközlekedés, a városi hatóságok pedig az évtized elejére kidolgozták a Vancouver 2040 nevű programot, melynek egyik fő célja, hogy az évszázad derekára a nullára csökkentsék a városi közlekedési balesetekben elhunytak számát. Mindezt úgy akarják elérni, hogy az előrejelzések szerint 2040-re legalább 150 ezerrel többen élnek majd a belső Vancouverben, mint jelenleg.

Több biciklista és gyalogos

Az egyik fő csapásirány a közlekedési módok súlyának a megváltoztatása: a program meghirdetésekor a városban megtett utak hatvan százaléka esett magángépjárművekre, a cél az, hogy 2020-ra 50-50 százalék legyen az autósforgalom, illetve a gyalogosan, kerékpárral, illetve tömegközlekedéssel megtett utak aránya, 2040-re pedig kétharmadra emelkedjen az utóbbiak részesedése. A tömegközlekedés, valamint a kerékpározás és a gyaloglás térnyerése pedig azt jelenti, hogy csökken az utakon futó járművek száma, akik pedig maradnak – például a hivatásos buszsofőrök, vagy taxisok – biztonságosabban vezetnek, mint az átlagautósok. A tervek szerint csökkentik majd az egy autóútra eső távolságot is – itt a cél húsz százalék 2040-ig – ami viszont a légszennyezési mutatókat javítja majd.

Az autóról való leszoktatás egyik eszköze a tömegközlekedési rendszer hatékonyságának a növelése, ezen a téren Vancouver már igencsak messze jutott: míg sok észak-amerikai metropoliszban még mindig arra panaszkodnak, hogy gyakorlatilag nincs tömegközlekedés, a Csendes-óceáni városban sűrűn és menetrendszerűen érkeznek a buszok, s népszerű a folyamatosan bővülő metróhálózat is: a repülőtérre is vezetőnélküli elektromos vasút juttatja ki az utasokat.

A tömegközlekedés fejlesztésével párhuzamosan a járdákat is igyekeznek még inkább gyalogosbaráttá tenni: tartós, és látványos burkolattal és köztéri bútorokkal látják el az utcákat, állandóan takarítják a köztereket, gyorsan eltüntetik a kátyúkat és egyéb úthibákat. Bővítik a fogyatékkal élők közlekedését megkönnyítő technikai és egyéb megoldásokat, az új lakónegyedekben pedig már úgy tervezik meg az utcák nyomvonalát, hogy az autósok mellett a gyalogosokra és a kerékpárosokra is gondolnak.

Lassítás, lassítás, lassítás…

A forgalom szerkezetének átalakítása mellett az utak biztonsági elemeit is javítják. Ezek közül az egyik legfontosabb feladat az útkereszteződések beszűkítése: a tíz méter, vagy annál szélesebb utcákon kettő, a tíz méternél szűkebbeken pedig egy járdabővítést építenek, s ezzel egyrészt mesterségesen lelassítják a kanyarodó autókat, másrészt jelentősen csökkentik annak az útszakasznak a hosszát, amelyet a gyalogosoknak meg kell tenniük az úttesten. A kanyarodás szabályozása különösen fontos, hiszen Vancouverben – csakúgy, mint a többi észak-amerikai településen – a piros lámpa ellenére is automatikusan engedélyezett a kis ívben való jobbra kanyarodás, igaz, az autósoknak elsőbbséget kellene adniuk a gyalogosoknak is. Ez pedig sokszor nincs így: a baleseti statisztikák is azt mutatják, hogy a lámpás kereszteződéseknél aránytalanul magasabb a balesetek száma, s az is gyakran előfordul, hogy az egyébként hidegvérű kanadaiak hangosan rákiabálnak a közéjük behajtó, türelmetlen kanyarodókra.

Az útszűkítéseket folyamatosan végzik a már használatban lévő utakon, új lakónegyedekben pedig automatikusan így építik az utakat. A költségeket nagyobb részt az önkormányzat állja, amely beszáll a körforgalmak, illetve a sebességcsökkentő küszöbök telepítésébe is. Utóbbiakat a lakosság kérésére is építenek, s világos szabályok születtek arra, hogy hova nem építenek sebességcsökkentő küszöböket: például a tömegközlekedési buszok által használt utakra, a főutakra, valamint a tűzoltó állomások, illetve kórházak környékére.

Fejlesztés a tapasztalatok alapján

Közben a városi hatóságok folyamatosan értékelik a vancouveri utakon bekövetkezett balesetek tanulságait: vizsgálják, hogy melyek a leggyakoribb sérülésfajták, meghatározzák, hogy mely útszakaszok a legveszélyesebbek, s elemzik, hogy az új, még kísérleti stádiumban lévő közlekedésbiztonsági elemek közül melyek a leghatásosabbak. Vancouverben például azzal is próbálkoznak, hogy a veszélyesnek ítélt útkereszteződésekben az átkelni kívánó gyalogosok által aktiválható jelzőfénnyel figyelmeztetnék az autósokat, hogy adjanak elsőbbséget. Egyes kereszteződésekben pedig azzal próbálkoznak, hogy 6-8 másodperc előnyt adnak a gyalogosoknak: ezen időszak alatt egyik irányból sem érkezhetnek járművek.

A baleseti statisztikákból az is kiderült, hogy ugyan a körforgalmak építése csökkenti a két, vagy több autó összeütközésével járó balesetek számát és súlyosságát, a kerékpárosok sok esetben nagyobb veszélyben vannak a folyamatosan kanyarodó, néha több sávban haladó autók környékén, mint a hagyományos útkereszteződéleknél. E miatt Vancouverben az utóbbi öt évben – miközben telepítettek újakat is – néhány körforgalmat felszámoltak.

A vancouveri tanulmányok is megerősítették, hogy a gyalogosbalesetek döntő többsége szürkületkor, illetve koraeste történik – a vancouveri statisztikák szerint a legveszélyesebb időszak a délután három és este nyolc óra közötti időszak, amelyre a gázolások közel kétharmada jut – s ezért javították az utak és útkereszteződése megvilágítását is.

Látványos eredmények

A biztonsági elemek fokozatos bevezetésének köszönhetően az utóbbi évtizedekben csökken a halálos balesetek száma, illetve a lakossághoz mért aránya. Míg 1998-ban Vancouver belső területein 39-en haltak meg az utakon, az utóbbi években 14-15 halálos baleset történik a városban. Az utakon meghaltak negyven százaléka 65 évnél idősebb. A halálos áldozatok mellett évente mintegy 300 súlyos sebesült kerül kórházba, s háromezerre tehető a könnyebb sérültek átlagos száma. Érdekes adat, hogy miközben a halálos balesetek, illetve súlyos sérüléssel járó ütközések áldozatainak hatvan százaléka kerékpáros, vagy gyalogos, a kerékpáros balesetek negyven százalékában nem érintett gépjármű-

Az eredmények jelentőségét növeli, hogy közben folyamatosan nőtt a lakosság is, 545 ezerről 650 ezerre. Ezekkel a számokkal Vancouver bekerült a legjobban teljesítő észak-amerikai városok közé, igaz a város távol áll még a legjobb adatokkal büszkélkedő európai településektől: Míg Vancouverben százezer lakosra évente 2,2 halálos közlekedési baleset jut, ez az arány Oslóban 0,6, Stockholmban 1, Londonban pedig 1,5.