2019.09.04, 10:41
Az elektromos roli az új „persona non grata”

A német szövetségi környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt (UBA) honlapján közzétett tanulmány szerint az elektromos rollerek nem járulnak hozzá a környezet védelméhez.

A tanulmány megállapításait összefoglalva Maria Krautzberger, az Umweltbundesamt (UBA) elnöke kiemelte, hogy az elektromos rollerek ökológiai lábnyoma természetesen jóval kisebb, mint az autóké, a kerékpárnál azonban lényegesen környezetszennyezőbb megoldást jelentenek és nem nyújtanak vele szemben előnyös közlekedési alternatívát. Az elektromos roller a használt akkumulátor miatt számít környezetszennyező közlekedési eszköznek.

Az elektromos rollerrel pont az a legnagyobb probléma – állapítja meg a tanulmány -, hogy a belvárosi gyalogos- és kerékpáros közlekedés helyettesítésére vált népszerű eszközzé, holott a városi életminőség javítására és környezetvédelmi szempontból éppen a gépjárműforgalom kiváltásában kellene szerepet vállalnia. Az elektromos rollereket kölcsönző vállalkozásoknak ezért a belvárosok helyett elsősorban a külvárosokra kellene összpontosítaniuk szolgáltatásaikat, hogy ezzel is lehetővé tegyék az ingázók számára a vasútállomások és villamosmegállók gyors elérését.
Németországban az idén júniusban elfogadott törvény értelmében elektromos rollerekkel tilos járdán közlekedni. Az elektromos rollereknek az autóút szélén kell közlekedni, vagy ahol a kerékpárúton. Az UBA-tanulmány szerint az elektromos rollerek csak abban az esetben tekinthetők környezetbarát közlekedési megoldásnak, ha robbanómotoros járművet, autót vagy motorkerékpárt váltanak ki. Amennyiben viszont gyalogos vagy kerékpáros közlekedés helyett alkalmazzák, akkor környezetkárosító megoldásnak számítanak.
Németországban még nem állnak rendelkezésre statisztikailag értékelhető felmérések az elektromos rollerek használatáról, de egy Berlinben végzett vizsgálat előzetes adatai szerint a rollereket átlagosan két kilométer megtételére használják. Egy Párizsban végzett, négyezer felhasználó bevonásával végzett felmérés szerint a megkérdezettek 47 százaléka gyalog indult volna el, ha nem áll rendelkezésére bérelhető elektromos roller, 29 százalékuk a tömegközlekedést vette volna igénybe és kilenc százalékuk ült volna kerékpárra. A megkérdezetteknek mindössze nyolc százaléka nyilatkozott úgy, hogy saját autó vagy taxi helyett választotta a bérelhető elektromos rollert és három százalékuk állította azt, hogy el sem indult volna, ha nem áll rendelkezésre elektromos roller.
Környezetvédelmi szempontból az lenne az elórelépést jelentő megoldás, ha az elektromos roller az autóról a tömegközlekedésre való átszállást könnyítené meg, vagyis a megtett út első és utolsó néhány kilométerében jutna szerephez. A felmérések alapján azonban jelenleg nem ez a helyzet, a felhasználóknak csak egy kis töredéke vesz igénybe elektromos rollert autó helyett.

Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026

„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

...
2026.04.01. 18:03

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

...
2026.03.28. 09:51

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

Tovább öregedett az autóállomány

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

...
2026.03.25. 05:27

Mindentlátó kamerák

A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

...
2026.03.24. 05:16

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

...
2026.03.17. 07:48

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.

...
2026.03.11. 09:52

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.

A hétköznapok hősei

Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.

...
2026.02.05. 10:24

A hétköznapok hősei

Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.

Kína 2027-től betiltja az elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását

A technikai fejlődés néha fura produktumokat szül. Ilyen az elektromos ajtókilincs, amely a létét a techkábulatnak köszönheti, nem a racionalizmusnak, vagy a funkcionalitásnak. Kiderült, kifejezetten baleset-veszélyes.

...
2026.02.04. 10:09