2025.07.14, 11:47
Az autósokon már túl vannak, jöhetnek a kerékpárosok

Kerékpáros sebességkorlátozás tesztelését kezdik meg Hollandiában.

Holland önkormányzatok a jövő év elejétől kísérleti jelleggel kötelező-, vagy ajánlott sebességkorlátozást vezethetnek be a kerékpárokra; a teszt a közlekedési szabályok kiigazításának szükségességét méri fel. Az NL Times hírportál információja szerint a holland kormány által engedélyezett tesztidőszak során az önkormányzatok azt is megvizsgálhatják, hogy az áruszállításra használt, nagyobb menetteljesítményű elektromos teherkerékpárok átterelése a kerékpárútról a közutakra javítaná-e a közlekedésbiztonságot.

Robert Tieman, az ügyvivő holland kormány infrastruktúráért felelős minisztere közölte, hogy az intézkedés segíthet csökkenteni a kerékpárutak túlzsúfoltságát és a sebességkülönbséget, amelyek – mint kiemelte – a kerékpáros balesetek legfőbb okai. A kísérleti időszak eredményeinek alapján a kormány megvizsgálja majd a közlekedési szabályoknak a kerékpárok sebességkorlátázását is megában foglaló általános megváltoztatásának szükségességét vagy előnyeit – mondta a miniszter.

A hírportál a holland statisztikai hivatal vonatkozó adatait ismertetve megjegyezte: Hollandiában a kerékpárosokat érintő balesetek száma az előrejelzések szerint 2040-re jelentősen növekedni fog, ha a jelenlegi szabályozás változatlan marad. A kerékpárosok a halálos kimenetelű közlekedési balesetek 39 százalékáért, a súlyos sérülésekkel járó közlekedési balesetek 70 százalékáért felelősek Hollandiában.

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

...
2026.09.16. 10:02

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

...
2026.08.31. 08:46

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

Fejlesztik a hidrogénhajtást

A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

...
2026.08.24. 08:47

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

...
2026.08.23. 07:30

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

...
2026.08.05. 13:33

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten

A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

...
2026.08.03. 10:05

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

...
2026.06.11. 16:58

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!