Egy megoldás, melytől a vadelütéses balesetek számának csökkentését várják Németországban.
A vadelütéses közúti balesetek megelőzése valamennyi európai országban komoly fejtörést okoz a szakembereknek. Hogyan lehet továbblépni az eddig alkalmazott „hagyományos” fizikai módszereken, a kitáblázáson, s sebességcsökkentésen, és az alapvetően a gyorsforgalmi utak mentén telepített vadkerítéseken túl? Milyen olyan új megoldások léteznek, amelyektől valós eredmények várhatók?
Németországban, ahol a Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint évente általában 2 000-re tehető a személyi sérüléssel járó vadelütések száma (az anyagi káros balesetek száma ennek akár a százszorosa is lehet!), és az ilyen balesetekben tavaly például 10 fő vesztette életét, nagy figyelmet fordítanak minden olyan megoldásra, melyek által a vadon élő állatok viselkedésének megváltoztatása, illetve az úttesttől való távol tartása várható. Ennek jegyében indították meg azt a programot, mely a „Wildwarnreflektoren projekt” megnevezést kapta.

Az egyik újszerű megoldás létrehozásakor Ausztriából vették az ötletet. Sachsen-Anhalt tartományban két vadász egy speciális akusztikus jelzőrendszert fejlesztett ki a vadbalesetek megelőzése érdekében. Az eszköz gyakorlatilag egy kb. 20 cm magas műanyag doboz, melybe szenzorokat, hangszórót és kisméretű napkollektort építettek – utóbbi biztosítja a folyamatos működést. Ezt az eszközt az úttest két oldalán elhelyezett műanyag vezetőoszlopokhoz, vagy más tárgyhoz (a tesztelési időszakban például zöld színű műanyag oszlophoz) illesztik. Amint a közeledő gépkocsi fényszórójának a fénye ráesik a szenzorokra, akkor az eszköz 15 másodpercen keresztül sípoló hangot ad.
A szakemberek szerint a hangjelzések szerepe felértékelődik a vadbalesetek megelőzése kapcsán, már csak azért is, mert egyes vadállatoknak, például a vaddisznóknak rossz a látásuk. A tapasztalatok azt mutatják. hogy a vadon élő állatok csak akkor kelnek át az úttesten, ha ott nyugalom van, s nem éreznek veszélyt (kivéve persze a párosodás időszakát, mert akkor az őzek és a szarvasok lényegében „se nem látnak, se nem hallanak”). A hangokra azonban felfigyelnek – hiszen tízszer jobb a hallásuk az emberhez képest -, és erős, vagy irritáló hang hallatán azonnal megtorpannak, vagy akár vissza is fordulnak.
A feltalálók még a gyártás megkezdése előtt letesztelték, hogy a sípoló hang valóban alkalmas-e a vadállatok figyelmének felhívására, mozgásuk befolyásolására. A vadasparkokban és egyéb helyszíneken végzett vizsgálatok alapján erre egyértelműen „igen” lett a válasz. Más, korábban alkalmazott optikai jellegű megoldásokkal – mint például a jelzőoszlopokra szerelt, kék színű fényvisszaverő prizmákkal – szemben az akusztikus jelzőrendszer nagy előnye, hogy nonstop üzemel, azaz a nap 24 órájában működik, és csak bizonyos meteorológiai körülmények (pl. a sűrű köd, ráfagyott jég stb.) okozhatnak némi üzemzavart.

A megoldás csak akkor lehet hatásos, ha az eszközt nem elszórtan, egyesével, hanem rendszerszerűen telepítik. Ezért a vadveszélyes helyszíneket akár több tíz, vagy több száz méter hosszúságban is szükséges lehet megjelölni, az út mindkét oldalán a terelőoszlopokra illesztett eszközökkel, mely által lényegében egy akusztikus folyosó alakul ki, biztosítva a vadak távoltartását.
A vadvédő jelzőrendszer tesztelését 2019 elején kezdték meg Sachsen-Anhalt tartományban, a tesztelés három különböző útszakaszon történt. A rendszer sikeresnek bizonyult, melyet az is igazol, hogy az ADAC (Német Autóklub), valamint más szövetségi államok vadásztársaságai is érdeklődést mutatnak a találmány iránt. Legutóbb például az Elba torkolatvidékéhez közel, az alsó-szászországi Cuxhaven mellett installáltak hasonló eszközöket. Tekintettel arra, hogy egyetlen ilyen eszköz beszerzési költsége kb. 100 euró, így a beszerzés és a telepítés költségeit egy biztosító társaság vállalta magára.
Az eddigi tapasztalatok alapján az eszköz a rókák, vaddisznók, őzek és szarvasok ellen egyaránt hatásos. A két német vadász meg van győződve találmányuk hatásosságáról, álláspontjuk szerint az eszköz legalább 80-90%-kal csökkentheti a vadelütések bekövetkezésének kockázatát.
Szentendrei program ajánlat
Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

Szentendrei program ajánlat
Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.
Hogy halad a munka az Árpád hídnál?
Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?
Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.
Biodízel az új Skodákba
A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

Biodízel az új Skodákba
A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.
BKK nosztalgiaszezon Budapesten
A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

Rendőrnap a szép időben a Városligetben
Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

Rendőrnap a szép időben a Városligetben
Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.
Csökkent a használt elektromosok ára
Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.

Csökkent a használt elektromosok ára
Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.
Az önvezető, ami nem az
Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.

Az önvezető, ami nem az
Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.
Megnyitották a BMW debreceni „tehetség gyárát”
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.

Megnyitották a BMW debreceni „tehetség gyárát”
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.