A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 201 millió forintos támogatásával szélvédő-mosófolyadék pisztolyos utántöltőt fejlesztettek.
Elsősorban a benzinkutakon történő felhasználásra tervezett szélvédőmosó-utántöltő eszközt a budapesti székhelyű, autószervizeléssel foglalkozó Ipsum-Tech Kft. tervezte. Az elképzelésük szerint az összesen 290 millió forintból fejlesztett adagolós tartály 100-200 literes lehet, a trükkje, hogy ha a feltöltendő autóba beszerelnek egy mosófolyadék-szintjelzőt, ami vezetéknélküli kapcsolattal lejelzi a adagoló vezérlésének, hogy mennyi folyadék hiányzik, így a pénztárnál eszerint fizet majd az autós, ha utántöltötte a tartályát. A készség használatára azzal csábítanák az autósokat, hogy a flakonos megoldáshoz képest kevésbé terheli a környezetet, mert nem kell flakon. Meg a flakon alján sem marad egy kis folyadék, ami szintén környezetszennyező, mikor kidobják. A fejlesztő abban reménykedik, hogy öt éven belül bejön a fejlesztési költség. A céget 1990-ben Gemenc Autóház Kft. néven alapították, 2022-ben 538 millió forintos nettó árbevétel mellett 40 millió forint adózott eredményt ért el.
Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.