Az BME Műszakik AiR-115 Team nyerte meg az „AVENTICS legjobb Pneumobilja” díjat, vagyis az előző évhez hasonlóan magyar mérnökhallgatók szerezték meg az első helyet az egri Érsekkertben.
Hagyománnyá vált az elmúlt években, hogy az egri Érsekkertet május elején ellepik a mérnökhallgatók által épített különleges járgányok, a pneumobilok. A sűrített levegővel hajtott járművek idén a 12. alkalommal mérték össze képességeiket a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyen – amelynek fővédnöke Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Gazdaságstratégiáért és Szabályozásért Felelős Államtitkára volt.
A május 9-11. között megrendezett versenyen hét ország (Csehország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia) 38 csapata mérte össze tudását, melyek közül az BME Műszakik AiR-115 Team került ki győztesen, és hódította el az „AVENTICS legjobb Pneumobilja” díjat. A csapatok május 10-én, pénteken mutatták be a projektjükről készített prezentációjukat a zsűrinek, és a verseny aznap este elkezdődött az első selejtezővel. A nagy csata azonban május 11-re, szombatra maradt, és a második selejtezőkör után, 8.15-kor elrajtolt a távolsági futam.

Ebben a kategóriában a Riga Technical University Riga Fresh csapata végzett az élen. A fiatalok 10.585 métert tettek meg egyetlen palacktöltettel, a kötelező minimális 15 km/h átlagsebesség mellett, illetve a két pilótacserét betartva. A második helyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem HeptaCube csapata zárt 10.298 méterrel, míg a dobogó harmadik fokára a BME Löködönc csapata állhatott fel 9.940 méter megtétele után.
A hosszú távú futam után az ügyességi kategóriában álltak rajthoz a résztvevők, s a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is három fordulóban dőlt el, kik jutnak tovább. Az izgalmas versenyszámot végül a Riga Technical University RIGA Airmobile és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem SintAIR csapatát megelőzve a BME Műszakik AiR-115 Team nyerte meg.

Már csak egyetlen futam várt a mérnökhallgatókra a pályán: a sokak által várt gyorsulási verseny. Egymást követték a pneumobilok, ám ha hajszállal is, de a BME Műszakik AiR-115 Team végzett az élen, s maga mögé szorította a Riga Technical University Riga Fresh és RIGA Airmobile csapatait.
A normál kategória futamainak első helyezettje és a műszaki kategória győztese is 500-500 ezer forintos pénzjutalomban részesült, míg a legutóbbi három év legeredményesebb egyeteme egymillió forint értékű AVENTICS termékekre vonatkozó utalványt vihetett haza, amelyet idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem érdemelte ki.

A fődíjat, az „AVENTICS Legjobb Pneumobilja 2019” címet a szakmai zsűri ítélte oda az elmúlt három évben elért eredmények átlaga alapján, amelyet a BME Műszakik AiR-115 Team nyert el. A rendezvényen díjazták még a legeredetibb konstrukciót, a leginnovatívabb csapatot, a legnagyobb elért sebességet, a telemetriai megoldásokat, a legjobb futóművet és a legszebb karosszériát is.

„Manapság azok a gazdaságok és társadalmak fejlődnek a világban, amelyeket az innováció vezérel, s ahhoz, hogy ezt Magyarországon is ösztönözni tudjuk, szükség van arra, hogy az egyetemisták kedvét meghozzuk a természet- és műszaki tudományokhoz – mondta a verseny fővédnöke, Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Gazdaságstratégiáért és Szabályozásért Felelős Államtitkára. – 2010-ben a felsőfokú képzésre járók 22 százaléka, idén pedig már a 30 százaléka tanult ebben a szférában, a célunk viszont az, hogy rövid időn belül 40 százalékra gyarapodjon ez az arány. Az elkövetkezendő 3 évben ezért 8 milliárd forintot költünk arra, hogy szorosabban összekössük az egyetemeket az üzleti világgal, s erre kiválóan alkalmasak az olyan szakmai események, mint a Pneumobil Verseny, amely már tizenkét éve ad valós gyakorlati tapasztalatot a műszaki hallgatók számára. Ha középiskolás koromban lett volna ilyen lehetőség, akkor elképzelhető, hogy nem közgazdásznak, hanem mérnöknek tanulok. Jó hallani, hogy azok a diákok, akik korábban csak 11-re jártak be az egyetemre, most reggel fél hétkor már bent vannak a műhelyben, ahol alkotnak, szorgosan dolgoznak és innoválnak.”

EREDMÉNYEK
A XII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny Powered by Emerson összetett győztese, az “AVENTICS legjobb pneumobilja”:
BME Műszakik AiR-115 Team (BME, Magyarország)
Konstrukció eredetisége
- BME Műszakik AiR-115 Team (BME, Magyarország)
- Lithuanian Spirit (Klaipeda University, Litvánia)
- Falcon Brno (Brno University of Technology, Csehország)
Távolsági futam
- Riga Fresh (Riga Technical University, Lettország)
- HeptaCube (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Románia)
- BME Löködönc (BME, Magyarország)
Ügyességi futam
- BME Műszakik AiR-115 Team (BME, Magyarország)
- RIGA Airmobile (Riga Technical University, Lettország)
- SintAIR (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Románia)
Gyorsulási futam
- BME Műszakik AiR-115 Team (BME, Magyarország)
- Riga Fresh (Riga Technical University, Lettország)
- RIGA Airmobile (Riga Technical University, Lettország)
Projekt management: BME Műszakik AiR-115 Team (BME, Magyarország)
Junior kategória: NYE-PowAir (Nyíregyházi Egyetem, Magyarország)
Szenior kategória: BME Műszakik Kanóc Team (BME, Magyarország)
Legötletesebb konstrukció: BME Műszakik AiR-115 Team (BME, Magyarország)
Legnagyobb sebesség: Falcon Brno (Brno University of Technology, Csehország)
Legjobb futómű: Javelin Brno (Brno University of Technology, Csehország)
Legszebb karosszéria: Mechatronix (Bialystok University of Technology, Lengyelország)
Az Év Felkészítő Tanára – Magyarország: Dr. Farkas Zsolt (BME, Magyarország)
Az Év Felkészítő Tanára – külföld: Mr. Ziemelis Martins (Latvia University of Agriculture, Lettország)
NI pályázat fődíja: Riga Fresh (Riga Technical University, Lettország)
Egyetemi pontverseny nyertese: Budapesti Műszaki és Gazdasági Tudományegyetem

Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026
„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
Tovább öregedett az autóállomány
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

Mindentlátó kamerák
A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.
A hétköznapok hősei
Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.
A hétköznapok hősei
Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.
Kína 2027-től betiltja az elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását
A technikai fejlődés néha fura produktumokat szül. Ilyen az elektromos ajtókilincs, amely a létét a techkábulatnak köszönheti, nem a racionalizmusnak, vagy a funkcionalitásnak. Kiderült, kifejezetten baleset-veszélyes.