2023.10.10, 06:23
A legjobb közutas!

Idén is Pintér Gergő nyerte a nemzetközi V4 közutas rodeo bajnokságot! Már harmadjára sorozatban!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t idén is három útüzemeltető képviselte a visegrádi négyek közútkezelőinek rendezett, ezúttal a csehországi Pilzenben zajló nemzetközi rodeó versenyen. Az első helyezett 2023-ban is – immár egymás után harmadjára – a 30 éves pápai Pintér Gergő lett. A sátoraljaújhelyi Szendi Ferenc és a zalaegerszegi Nagy Zoltán pedig a 7. és 8. helyen végzett.

A magyarországi és a külföldi megmérettetéseken is két kört kellett teljesíteni a pilótáknak, ahol nemcsak a köridők, hanem a hibapontok is számítottak. A rodeó verseny lényege ugyanis, hogy a versenyzők szóróadapterrel és hóekével felszerelt nehézgépjárművel, akadálypályán teljesítenek különböző ügyességi feladatokat időre, amelyek során a hibákért más-más mértékű büntetőpontokat kapnak. A gyorsaság csak a feladatok egy részénél számít, nagyobb hangsúly van a pontos és precíz vezetési stíluson.

Pintér Gergő az elmúlt három évben magabiztosan győzött a cseh, a szlovák és a lengyel versenyzőkkel és honfitársaival szemben is. Idén az első fordulóban a második helyen végzett, de a délutáni körben nemcsak a nap legjobb idejét futotta meg, hanem azt a legkevesebb hibaponttal teljesítette a lassú, de rendkívül technikás pályán. Szendi Ferenc az első köréhez képest hatalmasat hajrázott, a második fordulóban a negyedik helyet szerezte meg, így összesítettben a 7. helyen végzett, míg Nagy Zoltán, aki szintén jobb második kört teljesített, végül a 8. helyet szerezte meg a 12 fős mezőnyben. Így a korábbi évek döntőihez hasonlóan a méretes vándorkupa újra a Közút pápai mérnökségén várhatja a jövő évi nemzetközi viadalt.

Az idei V4 Rodeó bajnokság presztízsét tovább növelte, hogy ugyanebben az időben zajlott Prágában az Útügyi Világkongresszus, amelynek egyik betétprogramja volt a verseny, így Európán kívül is számos nemzet szakértője nézhette végig ezt a nagy hagyománnyal rendelkező eseményt. Sőt, dr. Baranyi András, Magyarország prágai nagykövete is tiszteletét tette a magyar csapatnál a verseny napján.

A soron következő V4 rodeó bajnokságnak 2024-ben Lengyelország ad majd otthont, ahol legutóbb 2019-ben, Krakkóban szintén magyar győzelem született, Gueth Péternek köszönhetően.

Animációs kisfilmek gyerekeknek

A HUMDA közlekedésbiztonsági témájú animációs kisfilmeket készített gyerekeknek.

...
2023.11.26. 10:24

Animációs kisfilmek gyerekeknek

A HUMDA közlekedésbiztonsági témájú animációs kisfilmeket készített gyerekeknek.

Közlekedési háttérmunka a gigarendezvények mögött

A tegnapi budapesti meccs kapcsán a BKK megosztotta a tapasztalatait, hogy milyen feladatokat kell megoldani, mit jelent egy ilyen óriásrendezvény közlekedési hátterének a biztosítása.

...
2023.11.20. 08:54

2,5 % hagyja fel télen a nyárigumit

Felmérés szerint a magyar autósok 84 százaléka használ téli gumit télen.

...
2023.11.13. 16:04

2,5 % hagyja fel télen a nyárigumit

Felmérés szerint a magyar autósok 84 százaléka használ téli gumit télen.

Finalista lett az OBB jubileumi videója az OVA-n

A „30 éves az ORFK-OBB” videóval a készítő XMEDITOR kommunikációs ügynökség a kreativ.hu által rendezett OVA - Online Video Audio Awards versenyen, a társadalmi felelősségvállalás kategóriában finalista címet szerzett.

...
2023.11.12. 06:23

Tapasztalatok az elektromos autózásról

A személyautó használat mellett szakemberek adták át a fuvarozásban és a buszközlekedésben gyűjtött tapasztalataikat is az ABB által szervezett kerekasztal beszélgetésben.

...
2023.11.11. 06:13

Autó értékesítéssel kapcsolatos bűnbanda a bírók előtt

Ítéletet hoztak a csaknem száz vádlottas, határokon átnyúló autócsalási ügyben.

...
2023.11.05. 09:13

Autó értékesítéssel kapcsolatos bűnbanda a bírók előtt

Ítéletet hoztak a csaknem száz vádlottas, határokon átnyúló autócsalási ügyben.

Közútkezelői tapasztalatcsere

A Visegrádi országok (V4-ek) között a közutak kezelésére vonatkozó jó gyakorlatok rendszeres megosztását javasolta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

...
2023.11.02. 16:34

Közútkezelői tapasztalatcsere

A Visegrádi országok (V4-ek) között a közutak kezelésére vonatkozó jó gyakorlatok rendszeres megosztását javasolta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Csendesebb és tartósabb útfelület

Elkészült Magyarország leghosszabb gumibitumenes útszakasza.

...
2023.10.18. 10:10

Csendesebb és tartósabb útfelület

Elkészült Magyarország leghosszabb gumibitumenes útszakasza.