Mintegy 2 100 kerékpáros vesztette életét az Európai Unió közútjain 2010-ben, legalábbis annak a 24 tagállamnak a területén, ahol ilyen baleseti statisztikai adat elérhető. Ez az áldozatszám az összes balesetben meghalt személy számának 7,2%-ának felel meg.
A kerékpáros áldozatok számában mérhető kedvező trendet jelzi, hogy az előző Fehér Könyv idején, azaz 2001. és 2010. között a baleset következtében életét vesztett kerékpárosok száma 39%-kal csökkent. Ez – bár elismerésre méltó eredmény – mégis elmarad az általános trendtől, hiszen más közúthasználók vonatkozásában (ide értve a gyalogosokat, egyéb járművezetőket, és utasokat) a balesetben meghalt személyek száma ugyanebben az időszakban 43%-kal csökkent. Ez látható a következő ábrán.

Közúti balesetben meghalt kerékpárosok, valamint más közúthasználók számának alakulása 2001. és 2010. között (forrás: ETSC)
A kerékpáros áldozatok számának alakulása közösségi szinten nem egységes, hiszen tagállamonként akár jelentős eltérések is tapasztalhatók. A legnagyobb mértékű csökkenés (éves szinten több mint 10%) Szlovákiában, Litvániában, Lettországban és Finnországban mérhető, ugyanakkor Romániában ugyanebben az időszakban az adatok átlagosan 3%-os éves növekedést jeleznek.
Az előfordulás helyére jellemző, hogy uniós viszonylatban a halálos kimenetelű kerékpáros balesetek többsége, 56%-a lakott területen belüli utakon történt. Arról, hogy a kerékpárosok a halálos sérüléseket milyen jellegű balesetek során szerezték (azaz milyen járművel ütköztek, vagy például egy járműves, azaz magános baleset történt), az ETSC 2008-2010. közötti adatai állnak rendelkezésre.
Ezek szerint minden második kerékpáros halálát személygépkocsival való ütközés okozta (52%), a tehergépjárművel, vagy autóbuszokkal ütközések átlagos aránya 22%, motorkerékpárral, illetve segédmotoros kerékpárral történt ütközések aránya pedig 13% volt.
A tragédiák során kerékpáros másik kerékpárral ütközött az esetek 4%-ában, míg a magános, azaz egy járműves balesetek átlagos aránya 13%-ot tett ki. (Utóbbi terén szintén nagy a különbség az országok között: Csehországban és Ausztriában a 30%-ot is eléri, míg Lengyelországban mindössze 5%, azaz csak minden huszadik kerékpáros áldozatot érint).
Meglepő a nemek szerinti érintettség aránytalansága is. A balesetben meghalt kerékpárosok közül 5 főből átlagosan 4 fő a férfiak köréből került ki. A legkisebb a nemek közötti különbség Svédországban (63% férfi, 37% nő), míg Írországban, Romániában, Görögországban és Spanyolországban a férfi áldozatok aránya 90% feletti.
Végezetül az uniós adatok arra is rávilágítnak, hogy az idősek áldozattá válásának kockázata kimagasló a többi korosztályhoz képest. Erre utal, hogy a 65 év felettiek esetében egymillió főből átlagosan 10,6 fő veszíti életét kerékpáros balesetben. (Összehasonlításképpen: a 0-14 éveseknél 1,5 fő, a 15-24 éveseknél 2,6 fő, míg a 26-64 évesek körében 3,9 fő ez az érték).
Az előzőek ismeretében nem véletlen, hogy a kerékpáros közlekedésbiztonság témaköre az évtizedünkre vonatkozó közösségi programok, valamint a hatályos magyar közlekedésbiztonsági program szerves részét képezi. De az is kifejezi a védtelen közlekedők előtérbe helyeződését, hogy az ORFK-OBB a 2015. esztendőt a gyalogosok és kerékpárosok évének nyilvánította.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten
A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.