2019.05.20, 09:43
A jövő kamionjai

A fő közlekedési útvonalaink, autópályáink forgalmi terhelésének jelentős részéért felelnek a teherautók. Nem mindegy mik járnak majd az utakon.

A Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzése szerint 2050-re a globális energiafelhasználás 70%-át a szállítmányozás fogja jelenteni. Ebben a számban persze minden benne van, a repüléstől a hajózáson át a vasútíg. A legnagyobb kérdése az iparágnak, hogy milyen üzemanyagot használnak majd a járművek, mert a kőolajkészletek sem végtelenek.

A közúti szállítmányozásban résztvevő teherautókat ma túlnyomórészt dízelmotor hajtja, amely már elérte a fejleszthetőségének a felső határát. A dízeleket a gázhajtású járművek követik a sorban, de a százalékarányuk rendkívül alacsony. Kínában és a mezőgazdaságban egyre inkább terjed a bioüzemanyag. Rengeteget fejlődtek a tisztán elektromos járművek, így néhány éven belül a rövid távú szállítmányozás jelentős részeseivé válhatnak.

Több gyártó és politikus a hidrogén mellett tette le a voksát, minthogy az EU is ezt a gázt tekinti a jövő energiaforrásának, mivel rendelkezésre áll és felhasználása során az égéstermék víz. Ebből következően szakemberek szerint nagy jövő áll az üzemanyagcellás járművek előtt, amelyek a fedélzetükön állítják elő az elektromos áramot, amellyel a villanymotorokat táplálják.

Az üzemanyagcellás járművek (FCEV Fuel Cell Electric Vehicle) utántöltése hasonlóan zajlik, mint egy benzines vagy dízelmotoros autó tankolásakor, és körülbelül ugyanakkora távolság – kb. 700 km – megtételére képes a jármű egy töltés után. Erre már gyakorlati tapasztalatok is rendelkezésre állnak, Európában a BMW, a távol-keleti gyártók közül a Toyota, a Honda és a Hyundai vezeti a fejlesztéseket. Az FCEV-k előnye, hogy üzem közben csak vízgőzt pufognak ki.

A fejlesztők szerint az üzemanyagcella kamionok esetében is működőképes, erre példa a Nikola One, ami az ígéretek szerint 2020-ban piacra kerül. Németországban és az Egyesült Királyságban már megnyitották az első „hidrogénkutakat”, amelyek száma 2023-ra elérheti a 400-at. Jelenleg három személyautó-típus van a piacon, ami ezen az elven működik: a Hyundai ix35 FCEV, a Toyota Mirai és a Honda Clarity. És megérkezett az első kamion is, a Toyotától. A Project Portal keretében a Los Angeles-i teherkikötőben indult első útjára az a nehézteherjármű, amelyet a Mirai technológiáján alapuló hajtáslánc mozgat. A több mint 670 lóerős, 1796 Nm forgatónyomatékú erőforrást a szedán megkettőzött üzemanyagcellája látja el a működéséhez szükséges elektromos energiával.

A Project Portal nyerges vontatója a hidrogéntartályok egy feltöltésével a az eddig megtett, mintegy 6500 tesztkilométer tapasztalatai szerint több mint 320 kilométert képes megtenni a több mint 36 tonna össztömegig terhelhető teherjármű. A hidrogénhajtás egyik nagy akadálya a többi alternatív rendszerű járművet is súlytó infrastruktúrahiány. A hidrogén-töltőállomások száma elenyésző, ami ellehetetleníti az FCEV-k elterjedését. Magyarországon még egy sem épült.

Nikola One
Nikola One

Az energiaiparnak és az autógyártóknak közös erővel kell dolgozniuk a továbbfejlesztésén, olcsóbb metódust szükséges találni a hidrogén előállítására, az országok kormányainak pedig el kell érniük, hogy az embereknek megérje a hidrogént választani. Ha mindez megvalósul, komoly induló lehet mind a magánszemélyek, mind a fuvarozók körében. Érdemes megemlíteni Nikola One kamiont is, amelya teletankolva 1900 km-t is futhat, emellett az átlagnál sokkal nagyobb, mindenféle extrával felszerelt kabinnal büszkélkedhet. Sokat ígérnek, de ha meg is valósítják, a Nikola lehet a hidrogén meghajtás úttörője a nemzetközi szállítmányozásban. Az elektromos hajtást sem feledve ne feledkezzünk meg a Tesla elektromos kamionjáról, valamint a szintén amerikai Thor Trucks járművéről.

Sokat fejlődtek a földgázzal működő motorok is, amelyek már jelen vannak a szállítmányozásban és a tömegközlekedésben. Igaz nem beszélhetünk zéró emisszióról és megújuló energiaforrásokról. A CNG és LNG közti különbség a földgáz tárolásának módja. Az folyékony halmazállapotú LNG esetében jóval sűrűbb a tárolt energia, így egy töltéssel nagyobb távot tesz meg, mint a hagyományos halmazállapotú gázzal hajtott ellenlábasa.

Tesla Elonmusk
Tesla teherautó és Elon Musk a bemutatóján

Viszont a CNG tárolása jóval olcsóbb. Például a Waitrose szupermarketlánc (a Scania és az Agility Fuel Solutions által fejlesztett) 10 darab, biometán alapú, CNG meghajtású kamionból álló flottája. Ezek árutömegtől függően akár 800 km-t is képesek megtenni, fél tonnával könnyebbek, de jóval drágábbak is egy dízel vontatónál, maga az üzemanyag viszont 40%-kal olcsóbb a gázolajnál, így néhány év alatt vissza is jöhet az árkülönbség. Talán, ha sikeresnek bizonyul a Waitrose gépparkja, több helyre is eljuthatnak ezek a jószágok. Ő esetükben már itthon is beszélhetünk infrastruktúráról. Budapest, Győr, Szeged és Miskolc területén találhatunk CNG-„kutakat”, valamint átadták az első hazai LNG-töltőállomást is. Későbbre további négy CNG/LNG töltőállomás építését tervezik.

Thor
Thor elektromos kamion terv

Lehetőségeink tehát bőven vannak, nem kell attól tartanunk, hogy egyszer csak elfogy az olaj, és megáll az élet. Minden szállítási szakágnak meglesz a megfelelő alternatívája. A gazdaságosságért a hajtás mellett fejlesztenek az aerodinamikán és csökkentik a saját tömeget üzemanyag-spórolás céljából. Persze kérdés, hogy kihez, mennyi idő alatt ér el ez a jövő, mert a jelenlegi magyarországi gyakorlatban már az is előrelépés lenne, ha sikerülne elhagyni az elavult, 20 évvel korábbi technológiákat, amiket más országok rég leváltottak, és amelyekhez költségmegtakarítás címén oly makacsul ragaszkodnak a honi szállítmányozók.

 

Szentendrei program ajánlat

Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

...
2025.05.10. 14:20

Szentendrei program ajánlat

Vasárnap ingyenesen látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum a közlekedési kultúra napján.

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?

Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

...
2025.05.07. 08:42

Hogy halad a munka az Árpád hídnál?

Budapesti Flórián téri munkák: a bontással és az állványépítéssel egy időben elkezdődött a javítás.

Biodízel az új Skodákba

A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

...
2025.05.06. 08:41

Biodízel az új Skodákba

A gyártósorról leguruló minden új dízel Skoda tankjába az első töltés hidrogénezett növényi olaj (HVO) üzemanyaggal történik.

BKK nosztalgiaszezon Budapesten

A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

...
2025.05.02. 07:59

BKK nosztalgiaszezon Budapesten

A BKK régi villamosokat, klasszikus Ikarus autóbuszokat, veterán trolikat és az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is bemutatja az október végéig tartó nosztalgiaszezonban.

Rendőrnap a szép időben a Városligetben

Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

...
2025.04.26. 15:01

Rendőrnap a szép időben a Városligetben

Még tartanak a délutáni programok Budapesten, a Városligetben a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon.

Csökkent a használt elektromosok ára

Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.

...
2025.04.20. 09:55

Csökkent a használt elektromosok ára

Mint mindig, a piacformáló állami elektromosautó vásárlási támogatás idején, úgy most is lejjebb mentek a használt villanyautók árai.

Az önvezető, ami nem az

Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.

...
2025.04.18. 08:51

Az önvezető, ami nem az

Kína korlátozza az "önvezető" kifejezés használatát az autóreklámokban.

Megnyitották a BMW debreceni „tehetség gyárát”

TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.

...
2025.04.09. 08:22

Megnyitották a BMW debreceni „tehetség gyárát”

TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében.