A német „Tune it safe” csoport minden évben az esseni motorshowra időzítve mutatja be rendőrkocsinak épített demoautóját, amivel a legális és biztonságos autótuningot promotálják.
Ebben az évben az Irsmcher vállalta a feladatot és készítette el a saját koncepcióját a jelen trendek szerinti járőrkocsi összeállítására. Alapul az elektromos meghajtású VW ID.Buzz kisbuszt választották. A választás csak az öreg motorosoknak lehet furcsa, akiknek az Irmscher egyet jelent az Opelek tuningolásával. És valóban, a hetvenes-nyolcvanas években még szigorúan márkaspecifikus volt a német tunincsapatok többsége, ez még kitartott a kilencvenes évek végéig, de az új évezredben már az üzletelv győzött, és a megmaradó tuningcsapatok olyan, korábban idegen márkának tekintett kocsikat is felvettek a programjukba, amelyektől a magasabb piaci eladások okán több érdeklődést vártak a termékeikre.
Így történt tehát, hogy a hősidőkben keményvonalas opeles Irmscher Fiatot és Volkswagent is tuningol, így került hát az ID.Buzz is a kínálati listájukra. Igazán a típushoz már korábban bemutatták a tartozék ajánlatukat, most a „Tune it Safe” keretein belül a járőrkocsis megjelenés hozott újdonságot. Az autót így állították ki az Essen Motorshow-n is. A jövő évben a németországi tuning kiállításokon majd ez a demokocsi képviseli a szervezetet.

Az Irmscher ID.Buzz motorjának teljesítménye 150 kW (204 lóerő), így a dinamikusan autózható elektromosok közé tartozik. Az Irmscher felszerelt rá egy aerodinamikai csomagot, amely első koptatóból, hátsó szoknyából, küszöbidomokból és tetőspoilerből áll. A futóművet sportrugókkal módosítottak, amelyek által a kocsi hasmagassága 25-30 mm-rel lejjebb ereszkedett. A felnik 20 col átmérőjűek, a design neve Hydra Star, elölre 8 col, hátra 9,5 col szélességben szerelték fel őket. A választott gumiabroncs a Hankook-tól jött, mivel ők is részei a „Tune it Safe” csoportnak. Az egyedi design fólia, amellyel bevonták a kocsit a Foliatec terméke. A járőrkocsi kötelező tartozékait, mint a fényhíd, a Hänsch cég biztosítottta és az erre szakosodott Barth építette be. Igazán a demoautó alkalmas rendőrségi feladatok végrehajtására is, már csak azért is, mert a német rendőrség is támogatója a biztonságos tuningnak.

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten
A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.