Visszatér Közép- és Kelet-Európa legnagyobb oldtimer kiállítása, hogy veterán autóival és parádés programpalettájával nyűgözze le a látogatókat a 15., jubileumi rendezvényen!
Október 9-11 között várja az érdeklődőket az Oldtimer Show és Kolbászvásár a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Az immár tizenötödik alkalommal megrendezésre kerülő, jubileumi rendezvény nemcsak a veterán autók rajongóinak páratlan élmény, de a család valamennyi tagjának kiváló szórakozás a hétvégére. A vírus ugyan nem kedvezett a szervezőknek, a szokásos tavaszi dátumot elsőre nyárira módosították, majd lett belőle október.
Motorok, autók, kerékpárok, buszok, katonai járművek – a kiállításon közel 500 darab oldtimer tekinthető meg, amelyek között számos exkluzív, külföldi darab is szerepel. Sőt, akad néhány igazi csemege a kiállított darabok között, ilyen például a 104 éves Woods, ami a világ első, sorozatgyártott hibrid autója. A jármű Csehországból érkezik, a tervek szerint pedig működés közben is megcsodálhatják majd az érdeklődők. Az „antik” besorolású oldtimerek az Orient és a West mozdony-körfűtőházban kapnak helyet, de a szocialista korszak darabjai sem hiányozhatnak a programból, ezek a West mozdony-fűtőházban lesznek megtekinthetők. Az idei évben a kerékpárok szerelmeseinek is kedveztek a szervezők, ugyanis a Keleti-Pályaudvar makettje előtt egy rendkívüli oldtimer kerékpár kiállítás lesz látható. A fiatal generáció is találhat kedvére való szórakozást, a Víztorony Parkban ugyanis „retro tuning” autók, Formula versenyautók várják őket.
Az ajándékok idén sem maradnak el: az Oldtimer Show emlékmatrica mellett a Víztoronyparkban a HELL, az Orient bejáratnál pedig a Somersby kedveskedik frissítő italokkal a felnőtt látogatóknak. Természetesen nyerni is lehet, a „Retro Öltözködési Stílus Verseny” győztesei mindhárom napon értékes ajándékokkal térhetnek haza, az idei évi nyeremény egy sofőrkesztyű és egy üveg Sápi meggybor. A versenyre nevezni az Orient csarnokban lehet, a győztesek neveit pedig mindhárom nap 17 órakor hirdetik ki.
A gyermekeket is rengeteg izgalom várja a három napos forgatagban! A rendezvény állatsimogatójában 30 féle állatot lehet etetni és simogatni, de az íjászattól kezdve, az airsoft lövészeten át a bungee gumiasztalokig számos szórakoztató program kínálkozik a legkisebbek számára. Ahogy a rendezvény neve is mutatja, hatalmas hangsúly kerül a gasztronómiára. A kétszáz féle füstölt kolbász mellett egyéb disznótoros ételek, kürtőskalács, méz és lekvárok közül is válogathatnak az oda érkezők, a parkokban pedig házias vendéglők várják a megéhezett látogatókat.
Jegyek a rendezvény helyszínén lesznek megvásárolhatók, sőt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. legújabb applikációjával érintésmentesen lehet majd belépőjegyhez jutni. A kiállítás természetesen a vírusvédelmi intézkedések teljeskörű betartása mellett, viszont létszámkorlát nélkül zajlik. A helyszínen ingyenes parkolás biztosított a látogatóknak, de a Magyar Vasúttörténeti Park busszal, villamossal, vasúttal vagy kerékpárral is megközelíthető!
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten
A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.