A bringásokat mellett érdemes óvatosan elhaladni, ha lehet nagyobb oldaltávolságot hagyva.
Egyre több a kerékpáros a városokban és az országutakon egyaránt, és a kerékpárút-hálózat kiterjedtsége még nem tud lépést tartani a megnövekedett igényekkel. Emiatt a kerékpárosok és az autósok sok helyütt osztoznak az autóutakon, ami óhatatlanul vezethet baleseti szituációkhoz, hiszen merőben más jellegű járművek haladnak egy úton. A kerékpár a városi dugóktól eltekintve lassabbak, a manőverezési idejük hosszabb, hiszen az emberi erővel hajtott gép nem képes olyan gyorsulásra mint motoros társai. A kerékpár érzékenyebb az útegyenletlenségekre és az úthibákra, emiatt a kerékpárosok többször hajtnak végre a forgalom többi résztvevője számára váratlan kikerülőmanővert. Így bár a bringa egynyomvonalú jármű, mégis a haladás közben több helyre van szüksége mint a szűken vett űrszelvénye.
Így nehéz helyzetbe kerülhet az a kerékpáros, aki mellett minimális oldaltávolságot hagyva haladnak el autók. Bármikor előfordulhat az úttesten olyan akadály (nagyobb kő, olajfolt, kátyú, töredezett szélű útburkolat, nem megfelelően kialakított csatornafedél stb.), amelyet kerülve a kerékpáros haladási vonala ideiglenesen megváltozik. Ekkor fenáll a reális veszély, hogy a bringást kerülő jármű elsodorhja a kerékpárost, amely súlyos sérüléssel, vagy tragédiával végződhet.
A másik probléma, hogy a gépjárművekkel ellentétben a kerékpár kevésbé stabil jármű, amely haladása során gyakran oldalirányban kileng – főképp a gyakorlatlan kerékpárosok alatt. Elég egy kisebb kormánymozdulat, és a kerékpár több tíz centiméterre (kátyú kikerülésekor pedig akár több mint fél méterre) is eltérhet korábbi haladási vonalától. Az ilyen „kilengésekre” a járművezetőknek számítania kell, amikor kerékpáros mellett elhaladnak el.
A közúti közlekedés szabályairól szóló, többször módosított és kiegészített 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 34. §-a alapján „az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani.”. A hatályos szabályozás ezáltal a kerékpáros előzésekor tartandó biztonságos oldaltávolság mértékét konkrétan nem határozza meg, hanem a „biztonságosság” megítélésében egyéni, szubjektív mérlegelésre ad lehetőséget.

Kérdés viszont, hogy milyen oldaltávolság felel meg a biztonság követelményeinek? Másfél évvel ezelőtt a Tour de France versenyigazgatója, Christian Prudhomme kampányt indított a kerékpárosok védelme érdekében, és legalább másfél méteres oldaltávolság megtartására hívta fel a közlekedők figyelmét. Az Európai Közúti Biztonsági Charta a minimális oldaltávolság mértékét 1 méterben jelöli meg, de kívánatosnak az ennél nagyobb, legalább a 1,5-2 méteres oldaltávolságot tartja. A szomszédos Ausztriában pedig az alábbi meghatározást tartják „Faustregel”-nek, azaz „ökölszabálynak”: egy méter plusz a haladási sebesség centiméterben. Azaz 50 km/h-val haladva 150 cm, 90 km/h sebességű előzéskor pedig 190 cm oldaltávolságot kell tartani egy kerékpáros mellett. (Salzburgban és a város környékén a biztonságos oldaltávolság megtartását kerékpáros rendőrök speciális műszerrel ellenőrzik).
Közlekedésbiztonsági szempontból alapelv, hogy az egy nyomon haladó járművek – különösen a kerékpárok – előzésekor nagyobb oldaltávolságot kell tartani, számítva a kétkerekűek oldalirányú mozgására is. Az ilyen járművek előzésekor lakott területen belül legalább egy méter, lakott területen kívül legalább másfél méter oldaltávolság tartása tekinthető biztonságosnak – lakott területen kívül a nagyobb haladási sebesség okán.
Az igazán „kerékpárosbarát” magatartás az, ha lakott területen kívül a kerékpáros előzése során a gépjármű lehetőleg teljes terjedelmével áttér a menetirány szerinti bal oldalra, majd az előzés befejezését követően, a kerékpáros előtt megfelelő távolságra tér vissza a jobb oldali forgalmi sávba (90 km/h sebességgel haladva az előzendő kerékpáros mellett tartott, akár 2 métert is meghaladó oldaltávolság korántsem tekinthető túlzottnak). Ha pedig a kerékpáros biztonságos megelőzésére lehetőség nincs, akkor a haladási sebességet csökkenteni kell, és meg kell várni, amíg az előzés akadálya elhárul (pl. a szemből érkező jármű elhalad). Amennyiben a feltételek újra adottá válnak, az előzést végre lehet tartani.

Haladó jármű esetén – különösen akkor, amennyiben az előzést végrehajtó és az előzendő jármű sebessége között jelentős a különbség – elég nehéz megítélni, hogy mennyi is az egy méter. Javaslatunk ezért, hogy mindig a körülményektől függően a „lehető legnagyobb” oldaltávolságot tartsunk egy kerékpáros mellett. A másik fontos tényező, amire a gépkocsi vezetőjének ügyelnie kell, hogy szennyezett, hibás, vagy kavicsos (pl. szórt) felületű útburkolat esetén az elhaladó gépjármű gumiabroncsai kődarabokat, kavicsokat verhetnek fel, amelyek nagy sebességgel szóródhatnak az ott lévő kerékpárosokra, gyalogosokra, és ezzel sérüléseket, közúti baleseteket idézhetnek elő. Az említett felületű útszakaszok esetében tehát nem csak a lehető legnagyobb oldaltávolság tartása, hanem a haladási sebesség csökkentése is illő a gépjárművezető részéről.
A kerékpáros előzésekor tartandó biztonságos oldaltávolság témakörét – az előzetes értesüléseknek megfelelően – Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram 2020-2022 is a feladatai közé veszi fel, és a KRESZ tervezett módosítása is érinteni fogja. Az elmúlt évben Révész Máriusz kormánybiztos arról számolt be, hogy széles szakmai összefogás eredményeként dolgozzák ki az új szabályozást. Az ismertetett tervek szerint a magyarországi szabályok kötelezően írják majd elő lakott területen belül az egy méter, lakott területen kívül a másfél méter oldaltávolság megtartását.
Szilveszteri tiltólista
Az év egyik legvidámabb napja Szilveszter, és ez a közlekedésre is hatással van. Hogy boldogan induljon 2026., összeszedtünk pár dolgot, amit nem érdemes tenni 2025. utolsó napján.
Szilveszteri tiltólista
Az év egyik legvidámabb napja Szilveszter, és ez a közlekedésre is hatással van. Hogy boldogan induljon 2026., összeszedtünk pár dolgot, amit nem érdemes tenni 2025. utolsó napján.
Drive by wire
A Peugeot fizikai kapcsolat nélküli járműkormányművet fejlesztett.
Drive by wire
A Peugeot fizikai kapcsolat nélküli járműkormányművet fejlesztett.
Vonzó a „zöld áram”?
A BMW vizsgálta a plug-in hibrid-, és az elektromos autókat használók töltési szokásait. Arra voltak kiváncsiak nyitottak-e a „zöldáram” használatára.
Vonzó a „zöld áram”?
A BMW vizsgálta a plug-in hibrid-, és az elektromos autókat használók töltési szokásait. Arra voltak kiváncsiak nyitottak-e a „zöldáram” használatára.
Boldog Karácsonyt kívánunk!
A rohanós, vásárlós, utolsó pillanatban elintézős karácsonyi feladatok letudásával következhet az ünnep békésebb része! De óvatosan az autókban, sokan indulnak útra a rokonokhoz, vagy épp kirándulóközpontokba is!
Boldog Karácsonyt kívánunk!
A rohanós, vásárlós, utolsó pillanatban elintézős karácsonyi feladatok letudásával következhet az ünnep békésebb része! De óvatosan az autókban, sokan indulnak útra a rokonokhoz, vagy épp kirándulóközpontokba is!
Formálják az autós jövőképet
Az Európai Unió új javaslata szerint az autógyártóknak 2035-től nem nullára kell csökkenteniük a kipufogógáz-kibocsátást, hanem 90 százalékkal kell csökkenteniük a 2021-es szinthez képest.
Formálják az autós jövőképet
Az Európai Unió új javaslata szerint az autógyártóknak 2035-től nem nullára kell csökkenteniük a kipufogógáz-kibocsátást, hanem 90 százalékkal kell csökkenteniük a 2021-es szinthez képest.
Éberségi rendszer kamionokhoz
Nagy bajt okozhat, ha egy teherautósofőr „elbambul”. Ezt megakadályozandó fejlesztette ki a Scani az éberségi rendszerét.
Éberségi rendszer kamionokhoz
Nagy bajt okozhat, ha egy teherautósofőr „elbambul”. Ezt megakadályozandó fejlesztette ki a Scani az éberségi rendszerét.
Stroke után vezetni
Új elemzési modellt dolgoztak ki a stroke-on átesettek autóvezetési alkalmasságának megállapítására magyar kutatók.
Stroke után vezetni
Új elemzési modellt dolgoztak ki a stroke-on átesettek autóvezetési alkalmasságának megállapítására magyar kutatók.
Képen a világ
A közösségi közlekedés népszerűsítésére írt ki fotópályázatot a Volán Egyesülés, megvannak a nyertesek!
Képen a világ
A közösségi közlekedés népszerűsítésére írt ki fotópályázatot a Volán Egyesülés, megvannak a nyertesek!
